9. Fejezet ~ Vérző szív

Sziasztok!

Íme az új fejezet!

Az idő rohan. A napok egyre gyorsabban telnek.
Jasper nem akar Alice nélkül élni.
Alice-nek hiányoznak a többiek.
Natalja meg csak szervezkedik, mint mindig. Kétszínű és képmutató. Egy dolgot úgy állít be, mintha az egy önzetlen jótett, kedvesség lenne... Közben pedig az egész egy csapda...


Hol vannak a megmentők? Lesznek megmentők? És ha igen mikor? Vagy időben egyáltalán? És még is mit tehetnének?


 

Alice szemszöge:

Csütörtökön már egészen Alabamáig eljutottunk.

- Szerintem, maradjunk itt egy-két napra. Vagy legalább estére – szólalt meg Nati egy üres, roskadt, elhagyatott háznál.

- Rendben, de ugye nem kell oda bemennem? – kérdeztem fintorogva.

- Csak tán nem félsz a pókoktól? – nem válaszoltam. Natalja varázsolt egyet, s a ház szebb volt mint újkorában – Most sem? – mosolygott kedvesen.

- Hát így már, oké… - mosolyogtam.

- Ezennel behívlak ebbe a házba – játszotta kicsit túl a boszi ezt az egészet.

- Köszönöm – feleltem, majd hezitáltam a küszöb átlépésén.

- Ugyan Alice, ennyire nem bízol bennem? – húzta össze a szemöldökét.

- Hm? – néztem fel rá.

- Nyugodj meg ez nem csapda, gyere már. Vagy kint akarsz aludni? – akár…

- Nem dehogy – feleltem majd beléptem és kerestem egy szobát. – Pihenek.

- Követem a példád – tette hozzá Natalja és bement a mellettem lévő szobába.

Páróra múlva meleg, kellemes szellőt éreztem. Elöntött a melegség, a szeretet. Ez viszont nem tartott sokáig, mivel az egész hirtelen szinte egy záporral ért véget. Ez még párszor eljátszódott. Úgy öt körül járt, amikor hazaértem a vadászatból, s azt vettem észre, hogy Natalja pakol.

- Megjött a végrehajtó? – próbáltam jó kedvet csinálni. Natalja elmosolyodott, majd komolyra változott az arca.

- A drága barátnőid, agyba-főbe keresgéltek téged különböző varázsigékkel, amiket én persze blokkoltam… De a drága Violet barátnőd, rájött arra, hogy tudná felerősíteni a varázslatot, ezért sajnos nem tudtam blokkolni, és tudom, hogy megtalált. Szóval, én megígértem neked, hogy nem bántom egyik szeretted se, de ehhez az kell, hogy továbbálljunk.

- Köszönöm.

- Szívesen. Főzök még egy teát, de utána tovább is mehetünk.

- Rendben – bólintottam, majd felmentem még pihenni egy kicsit.

De ahogy felértem, megláttam az ablakon keresztül, hogy ott jön Damon. Elmondaná valaki, hogy ez, hogy a francba került ide?
Hirtelen jött egy látomásom, ahogy Violet megtalál és Damon elbájolja a barátnőmet, ő pedig utánam iramodik. Damon tényleg szerelmes Violet-be és most bizonyítani akar. Nem érdekel… Akkor se fogok neki soha megbocsátani, megkedvelni meg végképp nem fogom, soha. Ismétlem, soha! - Öm, Natalja megbocsátanál egy percre? – rohantam le a konyhába.

- Rendben, de siess, mindjárt megyünk tovább. Ahogy kész a tea – felelte.

- Köszi – mosolyogtam, majd kisétáltam a házból, és elindultam Damon felé.

- Elmondanád, hogy mi a jó büdös francot keresel itt? - támadtam le.

- Érted jöttem. Hazamegyünk.

- Nem! - torpantam meg és hátra léptem, mielőtt elkapta volna a karom.  - Ja és kitalálom, ezt Violet miatt tetted…?!

- Is… - kezdte a mentegetőzést.

- Nem érdekel, értsd már meg! – könnyeztek be a szemeim. – Ennyire még Edwin sem utál – dobtam egymás után a szavakat, s összekuporodva sírtam.

- Alice, még mindig nem érted, hogy én szeretem Violet-et? És ezzel talán a bizalmát is visszakapnám. Ha már őt nem is…

- Neked minden szavad hazugság! – torkoltam le, amikor már tudtam beszélni - Még akkor is hazudsz, amikor kérdezel! Amúgy is, te csak egy valakit szeretsz! MAGADAT! Meg azt a rohadt gyűrűdet, aminek a megszerzése érdekében feláldoztad annak az életét, akit elvileg szeretsz! Tudod mi vagy te? Egy hazug, szívtelen rohadék.

- Alice, ezt most te sem gondoltad komolyan! – dühödött be.

- Ne akard már nekem megmondani, hogy mi az, amit komolyan gondolok és mit nem. Elmondom a tervet. Most fogod magad és visszamész Mystic Falls-ba és kijelented, hogy nem találtál meg. Ha másképp nem megy, akkor bájold el megint Violet-et. Abban úgy is olyan jó vagy. Hazudj!

- Honnan veszed, hogy elbájoltam? – értetlenkedett.

- Látnok lennék vagy mi a szösz. Mi több, Natalja egy nagyon erős fekete boszorkány, és ha már blokkolni nem tudta a varázslatot, azért még lenyomozhatta, hogy mire készültek Violet-ék…
- El tudod képzelni, mit éreznek a többiek? Jasper, csak példának okáért - mondta hirtelen. - Vagy Simon és Elizabeth. Most a barátnőd tartja bennük a lelket.

- Fogd már be az istenért! Miért nem akarod megérteni, hogy nem érdekel senki? Képes leszek kikapcsolni az érzéseim, de ehhez az kell, hogy húzz el a francba! - s nem az, hogy elrohantam volna, még a lábaim is földbe gyökereztek. 
- Nem teheted ezt! - förmedt rám. - Hagyd abba ezt a fölösleges mártírkodást. Otthon szükség van rád! Mindenkinek szüksége van rád! Úgyhogy indulunk - indult meg felém temperamentumosan.

- Ne haragudj! - suttogtam, majd Damon kérdőn nézett rám, arcomra kiült a rémület - Natalja, segíts!
- Most komolyan? - torpant meg a Salvatore srác. - Már arra sem vagyok érdemes, hogy te döngölj bele a földbe? Inkább hívod az új barátnőd?

- Ne haragudj - suttogtam vámpírhalkan, s egy könnycsepp csordult végig az arcomon. Majd egy nagy levegőt vettem és  hangulatot váltottam - Mondtam már, hogy hagyjál békén! - ordítottam.
- Mi folyik itt? - érkezett meg Nati.
- Csak annyi, hogy kereshetsz magadnak másik csicskát. Alice velem jön - rontott neki Damon.

- Soha! - kontráztam rá.

- Álmodban szépfiú! - penderítette hátra Damont Natalja, szimplán az ujjával.

- Ugyan már - porolta le magát. - Ha mindenképpen kell valaki, vigyél engem. Sokkal szórakoztatóbb vagyok - vigyorodott el. - És úgyis mindenki utál... szóval, miért ne? Hidd el, jobban járnál. Idősebb és erősebb is vagyok.
- Bocsi, de Alice-szel már megkötöttük az alkut! Amúgy meg mi hasznom lenne egy egoista baromból? Ráadásul benned még nem is bízom meg... Bármikor megtámadhatsz.. Alice meg úgy se tenné, mert tudja, hogy akkor fél perc alatt lemészárlok mindenkit, aki csak egy kicsit is kedves neki. Nos, szerintem menj vissza Mystic Falls-ba és add át az üdvözletem Violet-nek meg Lizának. De mivel Violet kicsi szívecskéjét úgy sem fogod ezzel leterhelni, mert nem akarsz neki még nagyobb fájdalmat okozni, Miller-nek mindenképpen add át az üdvözletem...
- Te rohadék, őrült kurva... - villantak fel dühödten a szemei, s ismét csak neki akart rontani Nataljának, de félúton megállt, s ordítva rogyott térdre a fájdalomtól, kezét a fejére szorítva.
 Nyeltem egyet. Nem kellett volna idáig fajulna. El kellett volna fogadnia, hogy mi a helyzet! Miért fontos ez neki?!
- Siess, és add át az üdvözletem - suttogta Natalja, majd hirtelen megnyílt Damon alatt a föld és ő lezuhant.
- Na de... - fordultam meg hitetlenkedve. - Most te...?
- Nyugi, pár méter után visszateleportáltam Mystic Falls-ba. De legközelebb nem fogom - fordult hátra. - Apropó, kész a tea. Kérsz egy csészével? - mosolyodott el. 
- Persze, köszönöm - mosolyogtam. Majd amikor hátat fordított egy nagyot nyeltem és visszapillantottam oda, ahol megnyílt a föld.
- Ne aggódj, veled nem fogom ezt tenni. Már persze amíg az én oldalamon állsz. Ha már itt tartunk... az emberséged nem kellene kiiktatni egy kis időre?
- Kéne, de azt hiszem én képtelen lennék rá... Meg én mindig is ilyen érzelgős voltam. Érzelmek nélkül én nem vagyok senki... Szóval inkább arra szeretnélek megkérni, hogy ezt a pár percet ki tudnád törölni a fejemből? Sőt ha úgy vesszük, akkor inkább azt is, hogy mondtad, hogy Violet-ék kerestek... Szeretnék abban a tudatban élni, hogy magasról tesznek rám és akkor könnyebb lesz. Ígérem - ültem le a fotelbe a teával a kezemben.
- Ó, én szeretném, de ismered a mondást: a részletek teszik legendává a múltat - kortyolt bele a teájába. Ez egyenlő volt egy nemmel.
- Finom lett a tea - váltottam egyből témát.
- Köszönöm - mosolygott rám. - A hosszú élet előnye. Megtanulsz ezt-azt kotyvasztani.

Jasper szemszöge:

Pénteken, már úgy két óra körül járt. A házban nem volt senki, viszont valaki csengetett. Violet volt az.

- Szia – tártam ki az ajtót.
- Hali - lépett be egy hamis mosollyal, majd megölelt. - Hogy vagy?
- Tűrhetően - öleltem vissza - És te? - kérdeztem és behajtottam az ajtót.
- Tűrhetően - ült le az asztalhoz. - Még mindig nem hiszem el, hogy a varázslatom befuccsolt.
- Ne is mond... Azt hiszem ez így van megírva... Soha többé nem láthatom őt...
- Hé, ne mondj ilyet! - fogta meg a vállam. - Megígértem neked, hogy visszahozom őt, és én nem szegem meg a szavam! Csak... kell egy kis idő, míg kitalálok valami jobb tervet... Liza és a nagyi majd segítenek - győzködött. Talán magát is győzködte, nem tudom... - De hinned kell benne, hogy viszontláthatod őt, Jasper!
- De tudod, hogy milyen makacs... És ha odamentek, Natalja letépi a fejeteket!
- Ez boszi harc lesz, nem vámpír harc. Szerintem fizikailag nem is fogunk egymáshoz érni. De azért kösz a bizalmat - nyújtotta rám a nyelvét.
- Na megállj csak! - húztam az ölembe Violt és csikolni kezdtem.
- Hé, elég! - sikította nevetve, majd visszapattant a fotelbe.
- Gyere csak vissza, szökött boszi - vigyorogtam gonoszul és visszarántottam. - Maradsz - vicceltem. Ő mosolyogva a vállamra hajtotta a fejét, majd sóhajtott egyet.
- Esetleg neked nincs valami elképzelésed, hová mehettek? 
- Csak tipp. Minél messzebb - simítottam meg a buksiját.
- Úgyis megtalálom. Ha addig élek is - mondta komolyan.
- És ha nem találjátok meg? Úgy értem, eddig nem ment... Ezután meg Natalja még jobban fel van készülve a varázslatokra... 
- Ezzel arra akarsz célozni, hogy gyengék vagyunk?
- Én csak...
- Nézd, még nem tudom hogy, de megtalálom őt. Ígérem. Esküszöm! Jasper, mi mindent megteszünk, amit tudunk! – mondta Violet.

- Vasárnap estig kaptok haladékot… - feleltem hirtelen, teljesen komoran.

- Te miről beszélsz? – értetlenkedett Violet.

- Mi nem érthető ezen? Ha vasárnap estig nem jön haza Alice, elhúzok én is innen a francba…
- Tessék? - akadt ki ő. - Mégis hová mennél, Jasper? Itt az életed. Itt vannak a szüleid.
- De Alice nincs itt! Én pedig csak is miatta birkózok meg naponta a vámpír léttel. Hogy hova mennék? Akár megkeresni őt... De ha nem is találnám meg, akkor pedig mindegy, hová, csak el innen. Jó messzire. Bárhova, ahol nem emlékeztet minden Alice-re. Talán felkeresném Mirandát, vagy csatlakoznék a Volturihoz, vagy tálcán kínálnám magam Edwin-nek...
 Violet hosszú ideig nem válaszolt, csak hallgatott. Majd hirtelen felpattant mellőlem és az ajtó felé vette az irányt.
- Most hová mész? - kérdeztem fáradtan. Ha hisztizni fog, azt nem díjaznám.
- Varázsigét kutatni - vonta meg a vállát. - Mert ha te is lelépsz, ráadásul meg is halsz, kibaszott pipa leszek - hunyorgott ravaszul.
- Hát jó... - erre nem tudtam mit felelni. - Köszönöm - tettem hozzá és kiengedtem a házból.

~*~

Vasárnap csak délután keltem fel. Lementem teázni a konyhába, majd az órára pillantva átmentem Violet-hez.

- Nem tudjátok visszahozni őt ugye? – kérdeztem a ház előtt.

- Inkább gyere be – tárta ki az ajtót a boszi.

Beléptem az ajtón és körülnéztem. Itt volt az egész pereputty. Violet, Elizabeth, Rosemarie, Stefan, Elena és még Damon is itt rontotta a levegőt…

- Fogalmatok sincs, hogy még is hol lehet, ugye? – néztem körbe.
- Hát, valami azért van, amiről tudnod kell... - szólalt meg a tűzboszi. - Legutóbb sikerült megtalálnom.
- És az a legutóbb az mikor volt? - kaptam fel egyből a fejem.
- Csütörtök este. Elkértem Simon vérét a kereséshez, és rátaláltam.
- Akkor mi a jó fenéért nem szóltál? - ültem le idegesen.
- Itt jön a bökkenő... - tette karba a kezeit, majd ránézett Damon-re. A pumpa nyomban felment bennem.
- Mit csináltál? - förmedtem rá.
- Fogalmazzunk úgy, hogy... agymosást végeztem - vigyorodott el.
- Amihez nem volt jogod... - nézett rá gyilkos szemekkel a boszi.
- Szóval te vadbarom meggátoltad azt, hogy megtaláljuk Alice-t? - kérdeztem dühösen, s csak Elizabeth és Rosemarie nyugtatásának köszönhetően maradt Damon ott, ahol van.
- Kérlek Jasper, nyugodj meg és hallgasd végig a teljes sztorit. - fogta meg a karom Liza.
- Nem veletek akartam kiszúrni - folytatta az idősebb Salvatore. - Magam mentem el megkeresni. És meg is találtam.
- Aztán? - kérdeztem, még mindig pipán.
- Aztán csak a sors fintora, hogy nem haltam meg. Ismét.
- Ami alatt azt kell érteni, hogy...? Mindegy, nem ez rész érdekel... Hogy van Alice? - kérdeztem hadarva.
- Egész jól ahhoz képest, hogy egy elmebeteg középkori boszi oldalára állt - vonta meg a vállát, mintha csak az időjárásról beszélt volna.
- És hogy lehet, hogy nem jött haza veled? - már tényleg nem értem ezt a helyzetet.
- Mert nem akart haza jönni. És hidd el, szívesen a hátamra csaptam volna, de a barátnője kis híján megölt.
- Rád uszította Natalját? - ébredt fel Elizabeth hirtelen. Én is valami ilyesmit akartam kérdezni.
- Már arra sem vagyok érdemes, hogy ő rúgja szét a seggem - mosolyodott el, kissé fájdalmasan. Lemaradtam valamiről? Ennek tényleg fáj. Mi folyik itt?!
- Játssza a mártírt, de én nem fogom hagyni. Szóval, ha már mind itt vagyunk, varázslás és igézés helyett - nézett Violet szúrósan Damon-re. - hagyatkozhatnánk a józan eszünkre, és kitalálhatnánk, hogy mégis hová a francba mentek Alice-ék. És mivel Jasper, te jobban ismered mindannyiunknál, ezért téged kérdezünk.
- Mint ahogy azt már Violet-nek is mondtam, egy a biztos, hogy minél messzebb Mystic Falls-tól. Tudja, hogy jó ismerjük és tudom, hogy szívesen járna Párizsban, de pont azért nem fog oda menni, mert tudná, hogy ott keresnénk...
- Olyan helyre kellett menniük, amire nem számítunk - szólalt meg Rosemarie. - És amivel bármi céljuk is lehet. Egyáltalán mi a célja Nataljának?
- Kettőt és könnyebbet - huppant le az ágyára Violet. - Gonoszkodni. Esetleg... nagyobb erőt szerezni. - Mély csend borult ránk. - Basszus, mi van, ha ki akarja használni Alice-t? - ugrott fel hirtelen.
- Mi van? - kérdezte Damon.
- Mondjuk elvenni az erejét, vagy valami. Elvégre Alice-nek elég menő kis ereje van. Amikor csapdába ejtett minket a középkorban, akkor is tett rá megjegyzéseket. Emlékszel, Liza?
- Igen - bólintott majd hirtelen a fejéhez kapva dőlt hátra - Rose, szerintem ideje elmondanod a jóslatot, ha már nem akar megváltozni... - harapott az alsó ajkába Elizabeth.
- Milyen jóslatot? - hajoltunk előre döbbenten egyszerre Viol-lal.
- Először is, a fejem kérettetik a helyén maradni. Azért nem szóltam róla, mert a jóslatok változók, akárcsak Alice látomásai. És én a múlt héten egy elég érdekeset láttam...
- De mit? - türelmetlenkedtünk ismét egyszerre a tűzboszival.
- Alice a jövőben kap egy új képességet.
- Hogy? - reagáltunk ismét egyszerre. Erre Liza elmosolyodott.
- Az okot most hagyjuk. Az még ráér később, és már nem az én hatásköröm. - Liza a földet vizslatta. Hm? - De ha Natalja ezt megszerzi... az baj.
- És képes rá? Mármint... létezik ilyen "képesség-porszívó"? Elszívja Alice-ből? - kíváncsiskodtam.
- Létezik, de... ezt az áldozat szülővárosában kell véghez vinni - mondta Rose.
- Violet, hol született Alice? - pattant fel Liza.
- Azt hiszem Biloxiban - felelte a boszi.
- Mississippi - tettem hozzá.
- Odamegyünk - mondta egyszerre a tűz- és a szélboszi.Majd összenéztek és elmosolyodtak.
 Elizabeth látszólag nagyon boldog volt, s az érzelmeiből is temérdek szeretet áradt. És megnyugvás. Olyasfajta megnyugvás, mint ami kifejezi, hogy mennyire megnyugodott, hogy Violet kedveli őt.
- Indulás! - álltam fel én is megkönnyebbülve. Violet azonban feszülten nézett rám.
- Nem. Neked itt kell maradnod. Natalja nagyon veszélyes, még nekünk is nehéz lesz elbánni vele. Mert... - fordult hátra Lizához. - Velem tartasz, ugye? - kérdezte bizonytalanul.
- Még jó! - szélesedett ki Liz mosolya.
- De velem gyorsabbak lesztek! - makacskodtam.
- Jasper. Nem lehet - jelentette ki ellentmondást nem tűrően Viol.
- De Violet... - a boszi rezzenéstelenül nézett rám - Liza - fordultam át.
- Eszedbe se jusson! Jasper, Natalja rohadt erős. Nem kerülhetsz te is bajba. Nem engedem - majd Violt átkarolta - Nem engedjük - mosolygott. Aranyosak.
- De én...
- Maradsz magadtól, vagy alkalmazzunk varázslatot? - csatlakozott Rose is a boszi-klubhoz.
- Rosemarie! Én csak védeni szeretném az unokáját meg a barátnőjét!
 Elizabeth hamisan és érdekesen mosolyodott el. Amikor Violet-re néztem ő csettintett és sötétségbe borult az egész szoba...

Alice szemszöge:

- Min töprengsz? – kérdezte vasárnap reggel Natalja a reggeli teánál.

- Leszednéd a fejem, ha azt mondanám, hogy hiányoznak a többiek? – szuggeráltam hirtelen a teámat - Hiszen még is csak szerda óta nem láttam őket…
- Ne vedd sértésnek, de egy vámpírnál nem természetesek az ilyen érzelmek. Maguk az érzelmek nem természetesek - kortyolt bele az italába ő is.
- De ezt hogy érted? Azt, hogy az érzelmek nem természetesek? Neked sosem volt barátnőd? Olyan, akihez közel álltál? - kérdeztem kicsit félve, rá sem nézve.
- Persze, hogy volt - emelte rám a szemeit. - De ha valaki örökké élhet, nem érdemes tartós kötelékeket kialakítania. Elvégre gondolj bele, eltelik vagy hetven év, ami neked semmi, ő viszont megöregszik, és meghal.
Itt a gyomrom kicsit összeszorult és kicsordult a szememből pár könnycsepp. Azokat gyorsan letöröltem és a teámba kortyoltam.
- Ma kell továbbállnunk ugye? - váltottam témát hirtelen.
- Időszerű - bólintott. - Úgyhogy... hová szeretnél menni? Nekem van egy remek ötletem.
- Párizs olyan szép város... Csak az a baj, hogy biztos keresnének ott. Most én választottam New York-ot, szóval mondjad te.
- Mit szólnál Biloxi-hoz?

- Ööö... - egyszerre rázott ki a hideg és öntött el a melegség - A szülővárosom Biloxi? - Natalja bólintott - Remek ötlet, csak egy baj van. Én ott már hallott vagyok és szerintem nem kéne, hogy szellemet lásson a város…

- Ezt könnyen megoldhatjuk – mosolygott Natalja – Adok neked egy másik testet addig. - Erre is képes? Hű...

- Megtennéd?

- Persze, hiszen társak vagyunk. A társak pedig segítik egymást.

- Hát ha így állunk... Akkor köszönöm. De kinek a testét adnád nekem? És mikor indulnánk? - kérdeztem, s ekkor hirtelen úgy egy méterrel a fotel felett lebegtem - Ööö... Ezt te csinálod? - néztem le rémülten.
 Natalja csak elmosolyodott. Majd megrázta a fejét.
- Én ugyan nem csinálok semmit. - Még mindig annyira önelégült mosoly ült az arcán.

- De, de, de... Akkor ez, hogy? - értetlenkedtem majd nyújtóztam a fotel karjáért.
- Biztos új képességet kaptál - vonta meg a vállát. - Ne segítsek? - vigyorodott el.
- Hát, ha nem gáz... - feleltem, mire ő megmozdította az ujját, én pedig huppantan a fotelben. Hason. - Hupsz - felnéztem rá - Köszönöm - tettem hozzá mosolyogva, majd kinyúltam a fotelben. Hm. Új képesség?! Hajj, de jó...
- Tudtam én, hogy a hasznomra leszel - kortyolt bele Nati a teájába, s hiába a csésze, még így is láttam azt a furcsa mosolyt a szája szélén.
Tegnap óta olyan fura, rossz érzésem van... De, nem tudok mit tenni... Csak várni, hogy végre elinduljunk Biloxi-ba... Előtte viszont ki kéne mászni a fotelből, de olyan lusta disznó lettem, hogy csak tovább nyúlángtam egy kicsit.

~*~

Biloxi-ba érve Nati egyből átváltoztatott Violetté.

- De…? – kerekedtek ki a szemeim.

- Bocsánat. per pillanat nem volt jobb ötletem… Sőt mivel tudjuk, hogy Violet sose járt itt, nem is lesz feltűnő és nem lesz esély a lebukásra…

- Tökéletes lesz. Köszönöm – feleltem és elkezdtem nézelődni. Újra itthon!

Amikor körülnéztem egyből ki is szúrtam Cynthiát.

- Nyomás – mosolygott Nati.

- Nem tudok. Így is olyan fura őt újralátni. Egyszerűen… - magyarázkodtam majd megláttam, ahogy a labdája után fut, ami egy kocsi elé gurul – Úristen! – kiáltottam és odafutottam.

Amikor úgy éreztem, hogy nem fogok odaérni időben vámpírgyorsaságra kapcsoltam és Cynthiát ölbe kapva ugrottam el vele a kocsi elől és földre estünk. Cynti babaként volt a kezemben. Pont úgy, mint ahogy régen is mindig… Be is ugrott pár kép. Csak az térített észhez, hogy a testvérem sírva fakadt. Úgy fél istenem… Én is megkönnyeztem. Cynthia zokogott. Én dúdolni kezdtem azt a dalt, ami régen mindig megnyugtatta őt, ha dúdoltam neki.

- Ne félj, kérlek, már vége mindennek – olyan fura volt Violet hangját hallani a sajátom helyett.

- Kö-köszönöm – szipogott, majd belenézett a szemeimbe.

El is felejtettem már, milyen gyönyörű kék szemei vannak, bájos tekintet, elbűvölő mosoly…

- Ugyan, ez a legkevesebb – simítottam meg a hátát.

- És kinek köszönhetem a megmentést? – érdeklődött mosolyogva.

- Al… - elnyeltem a nevem - Violet Hetfield vagyok, és te?

- Mary Cynthia Brandon.

- Szép neved van.

- Köszönöm, a tied is nagyon szép.

- Köszi.

- Nem tudtam nem észrevenni, hogy dúdolgattál, amikor nyugtattál…

- Igen, baj?

- Nem. Megnyugodtam. Csak a testvérem énekelte mindig ezt…

- Biztos nagyon szeret téged a tesód.

- Csak szeretett… - szipogott és könnyezett.

- Miért? – értetlenkedtem. Majd leesett. Meghaltam. Oh, basszus…

- Már nem él velünk… Meghalt – mondta és könnyei záporként potyogtak.

- Oh istenem, sajnálom – öleltem magamhoz. – Kérlek Galambocskám nyugodj meg.

- Alice… Alice is mindig így hívott.

- Biztos imádott téged – könnyeztem, de már nagyon.

- Én is őt… És úgy, de úgy hiányzik… - zokogott.

- Te is hiányzol nekem Prücsök – pityeregtem. Cynthia értetlenül nézett fel rám.

- Mit mondtál?

- Azt hogy biztosan te is hiányzol neki… Prücsök

- Úgy gondolod?

- Nem gondolom. Én ezt tudom.

Még egy ideig beszélgettük, már vidámabb hangulatban. Kicsit megborzoltam a haját és ekkor felbukkanni láttam Natalját. Egyből rá is néztem.

- Ő ki? – kíváncsiskodott Cynthia. Egy gonosz banya.

- Ő… Ő az én… unokatesóm – vágtam rá hirtelen.

- És ti itt laktok?

- Csak nyaralunk, és Nati, biztosan szólni jött, hogy keresztanyu már vár… - mosolyogtam el – Szóval megyek.

- Találkozunk még? – pattant fel ő is a padról.

- Nem ígérem. A mai este az utolsó amit itt töltünk… szóval nem hiszem… Nem tudom.

- Rendben – támadt le egy nagyöleléssel. Annyira jól esett tőle.

- Vigyázz magadra Galambocskám! – pusziltam meg a homlokát.

- Te is Violet, jó volt veled beszélgetni.

Otthon elmosogattam, majd megjelent Natalja.

- Oh igazán nem kellett volna, egy csettintés lett volna az egész – vigyorgott.

- Lekötöttem magam – mosolyogtam.

Nati csettintett majd az edények megszáradtak és az ő pohara is tiszta lett.

- Ne fáradj, elpakolok – mondtam, mielőtt újra varázsolt volna.

- Hát jó, akkor jó éjt! – mosolygott, majd még kicsit hezitált, hogy elinduljon.

- Baj van? – kérdeztem rémülten.

- Nincs – felelte majd felment.

Elpakoltam mindent, majd észrevettem, hogy Natalja pohara még az asztalon pihen. Érte nyúltam, de amikor megfogtam látomásom lett, aminek köszönhetően felsikítottam és elejtettem a poharat. A látomásomban az volt, hogy Nati elveszi az erőm.

- Alice – robogott vissza – Mi történt? – kérdezte. Szemei cikáztak köztem és a törött pohár között.

- Csótány! – mutattam oldalra, majd amikor Natalja oldalra nézett, én bőgve rohantam ki a házból és meg sem álltam az üres parkig. Még a szakadó eső se volt akadály számomra. – Miért? Mit tettem? Miért ilyen velem…? Nekem nem kellett ez az erő… Miért kell ennek így lennie? Ezért jöttem el, hogy ez a banya megfosszon az erőimtől? Hogy tudnám kivédeni?

És még hasonló kérdéseket motyogtam magam elé és csak bőgtem és bőgtem. Szemeimet betemették a könnyek, de amikor már ki tudtam nyitni, könnyfátylam mögül, megláttam, ahogy Violet és Liza rohannak felém…

Nos, őszintén! Ti mire számítottatok? :))

Ahhoz, hogy megkapjátok Violet új csodálatos fejezetét, nem kell más csak 3 komi különböző embertől (=a mi válasz komijaink nem számítanak!) 

Puszi: Alice