8. Fejezet ~ Semmi se az, aminek látszik!

Sziasztok!

Íme az új fejezet.

Azt hiszem a cím tökéletesen elárulja, a fejezet lényegét. =)

De nem árulunk el semmilyen titkot, nem húzzuk az időt....

Jó olvasást! =)

Alice szemszöge:

Csütörtökön elég furán éreztem magam.

- Mehetünk? – Jelent meg hirtelen Violet. Hova?
- Tessék? – lepődtem meg.
- Tegnap azt mondtad, hogy ma mehetünk együtt. Vagy... közbejött valami? – érdeklődött félénken.
- Jaj, nem, dehogy! – fogtam meg a kezét hirtelen, mire elmosolyodott, de még is talán volt benne valami más is... – Csak nem kapcsoltam rögtön! Persze, indulhatunk – vallottam be mosolyogva. Jass kissé bizonytalanul nézett Violet-re, amit a kis boszi viszonzott is.
Ahogy kimentünk a folyosóra, szembejött velünk Edwin, a földrajztanár. Köszöntünk neki, mire ő csak biccentett egyet.

- A hideg kiráz ettől a pasitól... – mondtam, valami vicces grimasz kíséretével. Jasper kuncogott. De Violet nem. Hirtelen lépést hallottam magam mögött. Na ne csak Damon-t ne! Ő hiányzik most a legkevésbé!

- Ó, az édes hármas – hallottam meg végül a hangját.
- Engem meg ettől – sóhajtotta Violet. Elmosolyodtam, de egyből le is szedtem arcomról a mosolyt és Damon felé fordultam, miközben Jasper karjából szabadultam ki.
- Kopj le, Salvatore. Senki nem kíváncsi rád! – morogtam rá.
- Nem vennék rá mérget – felelte, és Viol-ra siklott a tekintete. Violet gonoszan nézett rá vissza, majd megszakította a szemkontaktust és elsőként ment le a lépcsőn.

- Jobb lenne ha tényleg lekopnál. - szólalt meg Jasper is és követtük Violet-et.
A hazaút vidáman telt, örültem, hogy Violet képes volt még is velünk jönni, de...
- Srácok, holnap nem jönnétek ki suli után az erdőbe? Valamit meg kéne beszélnünk, azt hiszem... - mondta mire én szomorúan lehajtottam a fejem. Szóval csak ezért jött velünk, hogy ezt a kérdést feltegye? Király. Nem is számítottam másra...
- Rendben, van mit tisztázni – fújt egyet Jasper, nem túl kedvesen. Lehet, hogy az érzésem is rátett egy lapáttal, hogy kissé érzéketlen legyen Jasper.
- Köszönöm – mondta ki hirtelen Viol. – Akkor sziasztok! – Elköszönt, de hirtelen megtorpant. – Alice! – fordult vissza felénk. Kétségbeesetten néztem rá. Talán most akar lehordani minket, miközben még nem is ismer... Ehelyett azonban nekifutásból megölelt. Én gondolkodás nélkül visszaöleltem. Erre nem számítottam. Egyikünk sem mondott semmit. Még is, éreztem, azt hogy ez egy nagyon különleges perc.

Otthon beszéltem Simon-ékkal, hogy délután találkozok Violet-tel szóval, ne várjanak hamar haza, mert lehet hosszú beszélgetés lesz...

*Pénteken*

Az egyik óra után megláttam az ajtóban Damon-t, de Jasper a fiúkkal beszélgetett. Kötelességemnek éreztem, hogy elküldjem melegebb éghajlatra.

- Damon, nem meg mondta neked Jasper már nem egyszer, hogy nem akar itt látni? - mentem oda nem túl kedvesen.

- Alice. - mosolygott. Itt valami nem stimmel. Damon még sose nevezett a nevemen. - Stefan vagyok. - mosolygott, mire én kicsit hátraugrottam. 

- Hogy ki? - csodálkoztam.

- Stefan Salvatore. Damon ikertesója, de én is vegetáriánus vagyok és nem olyan mint ő...

- De! Nagyon is!

- Alice én úgy értettem, hogy belsőleg nem hasonlítok rá.

- Stefan szia. - jelent meg Jasper.

- Szia Jasper.

- Damon küldött? - forgatta a szemeit Jass.

- Fogjuk rá. Na meg hozzád is jöttem, hogy mi újság van.

- Szóval mit akar még mindig Damon? Amúgy semmi érdekes. Jó a suli.

- Örülök, hogy tetszik. - mosolygott Stefan. - Amúgy azt üzeni Damon, hogy, idézem: "Ne is várd, hogy leszálljak arról a finom ibolya illatú tűzbosziról, minden ok nélkül. Ha ez ellen bármit kívánsz tenni, csak rajta. Állok elébe!" Jasper tudd, hogy én mellettetek állok. Elegem van abból, hogy a tesóm néha olyan felszínes és ez boszorkány-utálata egyszerűen a sírba kerget. Meg tudnék őrülni.

- Nem csodálom, én nem sokáig bírnám ki vele egy házban.

- Cijjóka Stefan! - jelent meg Carmen. - Damon-nak jobban áll az ajtófélfa támasztó dögös macsós stílus. - milyen kedves... - Apropó, őt merre lehet megtalálni?

- Rendben. Észben tartom. A másodikon. Nem lesz nehéz megtalálnod...

- Köszöntem. Puszóka. - ennek a csajnak meg mi a baja?

- Na ezek azok, azokat mi kurváknak hívunk. - mosolygott Jasper.

- Az bizony. - mosolygott Stefan.

Suli után már az erdőben voltunk Jasper-rel, egy sziklán ültünk és vártunk Violet-re.

- Hamarosan ideér. - szagolt a levegőbe Jasper.

- Érzem. - mosolyogtam, de még is szorongtam.

A tegnapi ölelés óta, kicsit másabb, mint akkor amikor megtudtam, hogy ki is ő. De azért valami más is volt a levegőben... Félelem. Beismerem félek a kis boszitól. Hirtelen ránéztem Jasper-re, aki pont engem nézett. Észrevehetően az érzelmeimben turkált. Áh, ha rájön, hogy mit érzek, akkor elmondhatná. Fejem, hirtelen nehéz lett, ezért Jasper combjára hajtottam azt. Ő pedig simogatta a fejem. Erre rá kéne szoknom. :) Amikor Violet megjött, kicsit meglepődött a pózunkon, s én meg vigyorogva felültem. Jasper arca rezzenéstelen volt. Mint egy vadállat, aki bármelyik percben képes támadni.

- Szia. - szólaltam meg elsőnek. Boldog voltam, de féltem is.

- Sziasztok. - mosolygott szélesen Violet.

- Helló. - mondta komoran Jasper.

Van egy olyan érzésem, hogy itt most Violet illata a legkisebb baj.

Jasper szemszöge:

Alice érzésein eligazodni egyszerűen lehetetlen volt. Amikor kerek szemeivel rám nézett, máris jobban éreztem magam, utána amikor a fejét megéreztem a lábamon, elkezdtem simogatni kicsi kis haját. Ha Violet bármivel megbántja Alice-t, akkor nem állok jót magamért, még ha az életembe kerül se...

- Köszi, hogy eljöttetek - mosolygott ránk.
- Te hívtál, mi jöttünk - feleltem kissé monoton hangnemben.
- Szóval... akkor.. miről szeretnél beszélni? - kérdezte meg félénken Alice. Egyértelmű pillantást küldtem Violet felé: ha megríkatod, baj lesz.
A kis boszi vett egy nagy levegőt, majd belecsapott a lecsóba.
- Tudom, mik vagytok. - Ahogy ezt kimondta, hirtelen megállt a levegő.
- Igen...? - pislantott rá félénken Alice.
Violet bólintott.
- Vámpírok - felelte. Nyeltem egy nagyot. - De nem jelentetek rám veszélyt, ezt is tudom.
- És ezt mégis honnan veszed? - kérdeztem karba tett kezekkel.
- Jasper! - nézett rám feldúltan Alice, mire észbe kaptam és lehiggadtam.
- Mert barátok vagyunk... - felelte meglepetten Violet. - Vagy így már nem lehetünk?
- Én szívesen lennék a barátnőd... - mondta Alice. Éreztem, mennyire őszintén mondja. - De nem illegális, hogy egy boszorkány és egy vámpír barátkozik? - kérdezte, nem törődve azzal, hogy ezzel beismerte, hogy tudjuk Violet titkát.
- Illegális? - nevetett fel Viol. - Van erre valamiféle törvény, amiről én nem tudok? - viccelődött. - A nagyim azt mondta, hogy megbízhatok bennetek.
- Hát, bennünk meg is, de Damonnál ezt nem javaslom - mosolyodtam el. A kis boszi arcáról azonban minden érzelem lefagyott. Jeges félelem áradt belőle, olyan, amit eddig még sosem éreztem. Nem bírtam ki, hogy ne tegyem szóvá.
- Miért vagy ilyen... hogy is fogalmazzam meg... - makogtam. - Mitől félsz ennyire?
Éreztem, hogy mennyire meglepődött a kérdésemen. A válasza mégis higgadtnak tűnt.
- Attól, hogy elveszítelek titeket.
Ezután a kijelentés után Alice-nek nem is kellett több. Elérzékenyült tekintettel ölelte át Violetet. Egy részem megnyugodott, hogy a kis tündérbaba boldog, másrészről nyugtalanított a boszi válasza. Hazudott.

Az nap este Miranda elég furán fogadott. Nyugtalan volt kissé.

- Igen? - kérdeztem meg szemtelenül.

- Érzed, hogy mondani szándékozom valamit?  - kérdezte.

- Igen, szóval mi a baj?

- Baj nincs. Jasper a te kezedben, egy igen erős és veszélyes erő van.

- Mi abban a veszélyes, ha érzem mások érzéseit? -  kérdeztem széles mosollyal.

- Én az elektromosságról beszéltem.

- A miről? - értetlenkedtem. - Én semmi ilyenről nem tudok!

- Az első csókod után fog előjönni ez a képesség.

- Szuper. Arra még várhatok... Köszi hogy elmondtad. Szia.

- Jasper! - szólt Miranda, amikor az ajtóhoz értem. - Sok sikert mindenhez. Legyetek boldogok Alice-szel. Érezd jól magad Elizabeth-éknél! De azért majd néha látogass meg.

- Meglesz. - mosolyogtam. - Szia.

- Szia. - hallottam a hangját és kiléptem az ajtón. Simon már ott volt a kocsival.

- Mehetünk? - kérdezte aggódva.

- Menjünk. - feleltem. 

Már meg sem mertem kéredzni, hogy miért/kiért aggódik ennyire. És vajon igaz az, amit Miranda mondott, vagy nem? Ezt csak egyféleképpen tudom kideríteni. Csókkal...

Hm... 

Reméljük tetszett a fejezet, és megszántok minket 1-2 komival.

Puszi nektek: Alice és Violet