12. Fejezet ~ Mindennek egy az oka: Szeretet!

Sziasztok!

Íme az új fejezet!

Igen, szóval a cím azt jelentené, hogy "Bárki bármit is tesz, csak azért teszi, mert szeret valakit."

Szokták mondani, hogy a szív parancsol az észnek.

Ebben a fejezetben pont ez játssza a főszerepet...


Hát nem is húzzuk tovább az időt.
Jó olvasást :)

Alice szemszöge:




Hétfő este alig bírtam elaludni a csók és látomásom miatt. Mivel Jasper lenyugtatott és jó éjt csókot adott legyűrtem mindent és elaludtam. Hajnali háromkor azonban felriadtam. Elindultam az ajtó felé, hogy elmenjek. De már elkéstem! Érzem! Damon bejutott Violet-hez. Tervét viszont nem fogja megvalósítani... Ha meg meri csókolni lefejezem!
- Alice! Mi a baj? Hova mész? - kérdezte álmosan Jasper.
- El... el kell mennem... Hamar visszajövök... Sietek.... - motyogtam szintén álmosan.
- Menjek veled? Nem tűnsz se túl ébernek, se túl vidámnak. Talán tudnék segíteni. - ajánlotta fel Jasper. Hát nem édes?
- Nem. Bocsi, de nem tudsz. Most nem. Sietek vissza. - hadartam el.
Leszaladtam, hogy felvegyem a kabátot és elindultam Violet háza felé, mielőtt megtörténik a baj. Persze jól sejtettem és elkéstem, de megláttam, hogy Damon fura tekintettel BATTYOG hazafele. Ez nem vall rá.
- Damon, miért nem bírod megérteni, hogy szállj le Violet-ről? - álltam elé dühösen, mielőtt tovább menne. Eléggé ideges vagyok.
- Ne pattogj kis gumilabda! - közeledett felém.
- Damon ez már a XXI. század! Itt nem szokás csak úgy betörni mások házába, még akkor sem, ha te vámpír vagy és egyszer már behívtak. Ez mostanság bűnnek számít! Nem jöttél még rá?
- Alice-baba engem nem érdekelnek a szabályok vetted? És most jobb ha hazamész csicsikálni, mielőtt még valami nagyobb bajod esne. - játszotta meg a nagymenőt Damon.
- Nem félek tőled! - vicsorogva lecövekeltem, nem túl messze tőle.
- Rosszul teszed. - neki nyomott egy fának, és a nyakam megszorította. Ó hogy rohadna meg!
- Nem tudsz megenni drágaságom. - gúnyolódtam még is próbáltam hihetően előadni magam.
Szorítása valami miatt legyengült, de lehet, hogy csak én éreztem annak. Remek. Helyett cseréltünk. Most én tartottam a kezembe a nyakát. Nyomtam felfele úgy hogy már szinte alig kapott levegőt.
- Ki akarsz velem kezdeni? - próbált beszélni.
- Elfelejtetted volna, hogy újszülött vagyok? Mosolyogva végezhetnék veled. - vigyorogtam
- Én meg emberi vért iszok. - mondta. Jobban megszorítottam. A kezdeteknél is jobban. - De ha neked jobb lesz, hát csak tedd. - szorításom itt legyengült.
- Ha megakartál volna ölni már megtetted volna. - újra erősebben szorítottam. - Meghalsz!
Olyan kicsi választott el, hogy megfojtsam, de nem tettem. Jobban megszorítottam.
- De nem teszem meg! - léptem hátra tőle.
- Miért? - meglepődötten és megkönnyebbülve nézett rám.
- Azért mert veled ellentétben, nekem van valamim, ami neked nincs.
- Még is mi az? Médiumi képességed? - vigyorgott. Chh leütöm!
- Nem. - elmosolyodtam. - Érzéseim. - fordultam meg.
Damon mondani akart valamit, de esélyt se adva rá elfutottam. Kezét még mindig a nyakamon éreztem. A nyakamhoz is kaptam. Eléggé megszorította és meg is sebzett. De tűrhető. Túl élem. Most viszont két okból nagyon büszke vagyok magamra. 1; Tudtam magamon uralkodni. Nem öltem meg. 2; Nem félek tőle, s talán ő fél tőlem. Ami nem kizárt. Bár... Ha félne se ismerné be. Még magának se, nem hogy másnak...
- Alice, Jézusom mi történt a nyakaddal? - lépett oda hozzám Jasper a szobában.
- Hosszú. Röviden csak annyi, hogy leszidtam Damon-t, aki szerencsésen egy fához szorított, és megszorította a nyakam. De utána én öltem meg majdnem. De csak majdnem.
- Ó, hogy rohadjon meg! - Majd hirtelen az összes villany felkapcsolódott. 
- Mi van itt? - kérdeztem meglepődötten. Mire a villanyok leoltódtak.
- Nem tudom... Azt hiszem én voltam. - mondta Jasper és mindent elmesélt új erejéről.
- Áh értem. - mosolyogtam. - Na jó éjt! Szeretlek. - csókoltam meg.
- Én is. - csókolt vissza.
Kedd reggel kerestem egy csinos kis piros selyemkendőt.
- Csini. - mosolygott Jasper. - Csak ne azért kéne hordanod, mert az a rohadék...
- Csss... - csitítottam el. - Még vagy 10 hónapig újszülött vagyok... Könnyen végezhetek vele.
- De most se tetted.
- Apró hiba volt. Vagy is inkább kap egy második esélyt...
- Jaj Alice, nagyobb bajod is lehetett volna.
- Talán... De nem lett. - csókoltam meg mielőtt megszólalna.


Megint hamarabb értünk a suliba és kimentünk Violet elé. Amikor elkezdett felém futni meglepődtem, de persze futottam én is és lendületből megöleltük egymást. Amikor viszont Violet félrehívott tudtam, hogy a sálamról akar kérdést feltenni. De a kérdése igen meglepett. Jasper az én nyakamat kiszívni? Meg más? Jézusom mi ütött ebbe a lányba? Végül leráztam annyival, hogy majd később megbeszéljük. Még is mit kéne mondanom? Kedves Violet. majdnem megölt engem a drága Damon barátunk... Persze én nem hagytam magam, szóval ő is majdnem meghalt, de nem öltem meg. És hogy miért? Azért drága Violet, mert 1; az érzéseimre  hallgattam, 2; Nem vagyok vadállat, 3; Volt egy olyan látomásom, ami miatt kétségeim voltak, hogy mit tegyek. A látomás az volt, hogy Te és Damon csókolóztok... Első dolgom lett volna, hogy leszedjem a fejét. De mi van akkor, ha ez a csók viszonozva lesz? Tömören és röviden ennyi lenne.
Na de mivel ezt mégsem mondhattam azért üldöztem el... Addig meg kitalálom, hogy adjam elő a dolgot...






Jasper szemszöge:




Az egyik szünetben Violet kiment az udvarra uzsonnázni. A padokat bokrok vették körül, ahol madarak daloltak. Na de elég a tájleírásból. Utána mentem.
- Kimentem Alice. Nem tudom mikor jövök, de legkésőbb becsengőkor itt leszek.
- Ne csinálj hülyeséget. Ne keresd fel Damon-t! - nézett rám aggódva.
- Jó nem áll szándékomban. - adtam neki egy puszit. 
Amikor megkérdetem Violet-től, hogy, miért hazudott pénteken, természetesen terelt. Vagy is megpróbált terelni. Amikor viszont megemlítettem Damon nevét, szintén az a fagyos félelem áradt belőle, mint az erdőben. De másabb volt. Már nem félt annyira.
- Lám-lám, csak nem megzavartam valamit? – lépett hozzánk az emlegetett szamár. Azt mondtam volna, hogy nem félt annyira? Nos, én is tévedhetek...
- Bocsi Jasper, majd megbeszéljük – tette a vállamra a kezét. - Friss levegőre van szükségem. - mondta félve, még is volt benne más is. Düh.
- Mit tettél vele? És, hogy képzelted azt, hogy egy ujjal is hozzáérsz Alice-hez? - támadtam le őt rögtön.
- Várjunk már Jasper. Először is. Az a tündérbaba jött nekem. Violet-ről meg nem adta át Stefan az üzenetemet? 
- Milyen...? De. Jesszus. - kaptam a fejemhez - Ugye nem bántottad?
- Heh, ez attól függ mit értesz bántás alatt. - mosolygott.
- Nem ismerem az összes kínzási módszered de...
- Jaj, ne is kezd el... - nyavalygott. - Azt csinálok amit akarok. Meg akarjátok védeni Violet-et? Hát csak tegyétek, de szólok, hogy Violet igen könnyű falat. Könnyen el tudok vele játszadozni, csak az apjával kell fenyegetnem és ismét a markomban tartom. Erre fél perc után rájöttem. Na de Jasper haver én most megyek. Szia. - rakta rám a kezét. - Áúcs. Megráztál.
- Bocsi. - direkt volt. Vigyorogtam elégedetten. - Pápá.
Ahogy kimondtam rögtön Violet után is mentem.
- Violet, várj már! – kiáltottam utána. Ijedten fordult hátra, így beleütközött a  történelem tanárba.
- Bocsánat! - szólalt meg rémülten, kissé pirulva
- Részemről a gyönyör... – mosolygott rá tipikus bájgúnári vigyorral, amiért annyian odavannak, meg vissza. Na ne! Ezt ne!
- Viol, jól vagy? – rántottam magamhoz, nem túl félreérthetően.
- Nyugi, nem lett baja. Puhára esett. Na sziasztok! – köszönt el Mr. Bájgúnár, és elvonult a dohányzó felé. Violet, ahogy felém fordult el is kezdtem mondani, amit sikeresen összefoglaltam magamban.
Amikor kimondtam a végszót: - És ha bármi baj van, rám és Alice-re mindig számíthatsz! - Violet majdnem elsírta magát, de helyette azonban megölelt.
- Köszönöm Jasper! – szorított meg erősen. Ezen azért kicsit meglepődtem. Nem számítottam tőle ölelésre. Legalább is Alice távollétében nem. – És ne haragudj. - mondott ennyit, de érzetem, hogy még sok mindent akarna mondani. Az érzései csak keveredtek. Félelem, szeretet, szerelem, meglepődöttség, düh.
- Nem haragszom – öleltem vissza megenyhülve. Hirtelen temérdek félelem áradt belőle. – Mögöttünk van, igaz? - kérdeztem meg lágyan.
- Honnan tudtad? – elengedett, és döbbenten rám néztem.
- Onnan, hogy megint félsz. - mondtam miközben fejét megemelve elértem, hogy a szemeimbe nézzen.
Sóhajtott egy nagyot. Bele is nézett a két szemembe és az erőmmel szépen lenyugtattam. Elmosolyodott, és intve egyet fordult meg. Nem mondott semmit, de a szájával néma szavakat formált meg: Köszönöm.






Alice szemszöge:




Ahogy tudtam, hogy lehet gyógytesi jelentkezni, rögtön jelentkeztem is. Az intézetben töltött időm miatt, tesiből is lemaradásom van, ezért tesi helyett lyukas órán beültünk a könyvtárba.

- Szóval? - szólalt meg Violet.
- Tessék? – nézetem rá meglepetten. Mit mondott? Karba tette a kezeit.

- Összejöttél Jasper-rel? - kérdezte.
 Kérdése után mély csend lett. Elkerülhetetlen, hogy kitérjen a sálamra? Na jó elég volt. Nem fogok terelni.
- Igazából igen, Violet. De nem miatta van fent a sál. – Boldogan ugrott a nyakamba. Talán nem hallotta a második mondatott.

- Gratulálok! Én már az első nap éreztem, hogy vibrál köztetek valami! – dicsekedett.
- Hehe, köszi – pirultam el. – Annyi mindent szeretnék mesélni. Csak mégsem itt kéne... - néztem körül.
- Persze, ez természetes! Én is olyan kíváncsi lennék sok dologra... hm... – gondolkozott el. – Mit szólnál hozzá, ha valamelyik este átjönnétek hozzám vacsorára? – kérdezte meg félénken. – Mert ugye nem nagyon tudunk sokat egymásról, és szeretném, ha jobban megismernénk egymást.
- Nagyon örülnék neki, Violet – mosolyogtam el.
- Mindjárt visszajövök, kimegyek a mosdóba – mondta és rám mosolygott.

Kiment. Én meg hagytam? Szakad az eső! Ráadásul ott van Damon is. Esernyőmet felhúzva kisuhantam. Amikor Damon már a haját csavargatta Violet-nek letörtem volna a karját. De nem tettem. Hogy miért? Látomásom volt. Ismét az a látomás, hogy az esőben csókolóznak. Összeraktam az egészet. Violet belezúgott Damon-ba még ha tagadja is... Ezt a csókot nem szakíthatom félbe, de nem is fogom itt hagyni őket.... =)
Amikor Damon megcsókolta Violet-et, valami miatt szörnyű fura félelem fogott el. Tippem sincs miért, hisz a csók nem volt viszonzatlan. Violet természetesen visszacsókolt. Még is úgy érzem, hogy Damon csak kihasználja őt. De miért tenné? A véréért? Kizárt. Már rég megölhette volna, de valami miatt még sem tette. Akkor valami másfajta dolog miatt. Fúj de, grrr! Gusztustalan! Már csak azt nem értem, hogy tényleg, miért nem bírom elhinni azt Damon-ról, hogy valójában szeretné Violet-et...
- Mondtam én, hogy hiányoznék neked – mosolygott elégedetten Damon.
- Talán – reszketett Violet. – Nem tudom...
- De én igen – simított végig arcán. – A tested elárul, szivi... - ó hogy az a oda ne rohanjak.... Aljas disznó! Elérted a célod, te rohadék!
- Senkit sem hagynék meghalni. Senkit. – felelte határozottan a kis boszi.
- De nem csókoltál volna meg akárkit, csak hogy ezt bebizonyítsd – vigyorgott.
- De hát te csókol...
Damon ajkai felületesen csúsztak Violetére.
- Túl sokat beszélsz... – ölelte meg őt. 
Tekintete elkomorult. Upsz. Azt hiszem észrevett... Megvető pillantást küldtem felé. Mutatóujját ajkaihoz emelte, így azt üzenve nekem, hogy „kuss”, milyen udvarias -.-" majd a kapu felé intett, azt üzenve, hogy „menj”. Fogalmam sincs, miért de visszamentem... Pedig féltem otthagyni őket... Azt hiszem nem én voltam az egyetlen, aki ezt végignézte... Kedvenc történelem tanárunknak pont ott volt órája. Dogát írtak, szóval a gyerekek nem igen látták, de a tanár... Fogadjunk, hogy szemrebbenés nélkül nézte végig és még engem is kiszúrt? Ahogy bejött Violet le is támadtam.
- Jézusom Violet hisz te reszketsz. - öleltem meg, mire ő lágyan visszaölelt, de eszembe jutott, hogy előttem pár perce Damon ölelte őt, szóval hátra is léptem. Fúj. - Csőtörés volt a WC-ben? - kérdeztem gúnyosan, majd elkomorodtam. - Szóval hol jártál? Rám ijesztettél. Miért nem mondtad, hogy ne várjalak, csak 10 perc múlva vissza? Ha még egyszer ilyet csinálsz én...
- Alice. Nyugi. - kösz...!
- Én halál nyugodt vagyok. - mosolyogtam és kifújtam magam. - Szóval mesélj! - tértem vissza pattogó stílusomra.
Habozott. Össze volt zavarodva.
- Én... kirohantam a focipályára, mert rájöttem, hogy Damon bántott téged... – gyűrte egy vizes tincsét a füle mögé. Szemeim elkerekedtek. – Ahogy te is őt.
- Ne nézz így rám az ítélkező kis szemeiddel – ráncoltam össze duzzogva a homlokom.
- Erre akkor sem volt szükség.
- Nem öltem meg – Oké? komorodtam el végleg. De megakartam... Ez viszont most mellékes...
- Ez a minimum! – tátotta el a száját. WTF? – Te jobb vagy Damon-nál, mintsem hogy így viselkedj. Én pedig... majd megvédem magam tőle, nem kell, hogy aggódj... - Ja persze, én meg elhiszem...
- Ahogy lent is megvédted magad? – tettem csípőre a kezem. Majd nem lebuktam, de azt hiszem feltalálták az ablakot is...
- Én... nem tudom mi ütött belém. - Belezúgtál baszd meg! Vajon mi? Fúúúj. - Mintha beleláttam volna egy másik oldalába és... - mondta, miközben zavarba esett. Másik oldal? Milyen másik oldal? A kell nekem egy lány az ágyba is oldalába?
- Ezt nem akarom végighallgatni, fúj! – szorítottam a kezeimet a fülemre, nem igazán érdekel, hogy érte el ezt az a rohadék... Bár tudom. Vámpírbáj...
- Sajnálom, ne haragudj!
- Én nem haragszom rád, Violet! – mondtam hirtelen. – De ha bajod esik, kicsinálom Damont! Tudom, nem régóta ismerlek, de arra már rájöttem, milyen kis kedves vagy, és mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy még ezt a pszichopatát is megsajnálod... De miért kellett csókolózni vele?! - ez az ami kiborított. Talán bevallja, hogy mit érez iránta? Kétlem...
- Nem tudom. Össze vagyok zavarodva... – túrt a hajába. Hét persze, hogy nem. Mit is vártam? Én hülye. Felsóhajtottam.
- Gyere, menjünk inkább és kezdjünk valamit veled, mielőtt még eláztatod a folyosót... – ragadtam karon, majd behúztam a mosdóba. Ennyi elég volt...

Mivel, öt perc után sem száradt meg, leküldött, hogy vegyek egy pár forró csokit az automatából. Találkoztam Damon-nal.
- Most boldog vagy? - kérdeztem meg tőle és egyből az automatához fordultam.
- Heh, boldog automata. Ilyet se hallottam még, pedig élek már pár éve... Benyelte a pénzed vagy mi? - mosolygott elégedetten. Chh idegesítő...
- Ch, - forgattam a szemem. - hozzád beszéltem...
- Ja vagy úgy?! Köszönöm kérdésed, tündérbabám, igen boldog vagyok.
- Chh, vigyáz azzal az m betűvel, mert képes leszek beverni a képed... - vigyorogtam.
- Milyen kedves vagy. - tudom.:D - Segítsek felvinni az italokat?
- Nem kösz. Fordulok még egyszer.
- Csak vigyázz el ne lopjam.
- Takarodj már. Pont a forrócsoki fog neked kelleni...
- Sose tudhatod...
- Hehe, bocsi de nem akarok nevetni, mert kiborítom az italokat. Viszlát.
Vigyorogva visszarohantam. Kiborítottuk néhányból a tartalmukat, és a helyükre vizet öntöttünk.
- Szóval, még nem vagyok túl jó ebben, ezért ha kigyulladna valamim, rögtön önts nyakon! – figyelmeztetett.
- Oksa – mosolyogtam rá. Nem tudtam, hogy pontosan mi, de tudtam, hogy valami boszis dolog készül. Mély levegőt vett és sikeresen megszárította magát.


Otthon a szobámban, az ágyon ültem és magam elé meredtem. Hirtelen jött is egy látomás. Sötét volt. Két alak jelent meg. Halványak voltak, de rájöttem, hogy ezek Violet és Damon. Halk hangfoszlányokat hallottam a látomásomból.
"- Bocsi Violet cica, de ennyi volt.
- Nem értem. Én, én még mindig szeretlek.
- Meg van a gyűrűm és ez a lényeg.
- Nem, ez nem lehet igaz!
- Mi? Hogy kihasználtalak? De igen igaz! Csak kihasználtalak."
Ez a mondat után Damon eltűnt az erdőben és Violet síró hangját hallottam.
"- Violet, Violet,Violet! - hallottam a saját kiáltásom."
Hirtelen minden újra korom sötét lett és a kék szőnyeg jelent meg a szemem előtt. Na meg két láb.
- Jól vagy? - kérdezte Jasper aggódva.
- Persze, minden oké. - felnéztem rá és mosolyogtam. - Csak látomásom volt. - itt azt hiszem már a mosolyom meg is enyhült.
- Mi történt benne? Baj van?
- Mind egy... Még változhat, és szerintem fog is... - legalább is remélem...
- Hát, ha akkor megnyugszol, akkor én is remélem. - ölelt meg Jasper. 
Ha ő a közelemben van, bármikor képes vagyok megnyugodni. :)

Hogy tetszett? :D

A komiknak nagyon örülünk.

Puszi: Alice és Violet