5. Fejezet ~ A múlt vörös fátyla

Sziasztok!

Íme az új fejezet.

Az elején még visszatérünk a csütörtök délutánhoz, hogy Alice szemszögéből pontosítsunk a dolgon. 

Utána viszont ugrunk egy jó hónapot. Ahol végre főhőseink is megtudják Elizabeth titkát és a múltjába is beletekintünk egy kicsit. 

És ezenkívül... Natalja közeledik...!

Jó olvasást! ;)

Alice szemszöge:

Csütörtökön, miután Violet kiöntötte a szívét, és én reagáltam rá, a nagy veszekedés elkerülése érdekében, Violet és Jasper elmentek szendvicset venni. Ketten maradtunk Jeremy-vel. Szúrós tekintettel néztem rá.

- Mit tettem? – húzta be viccesen a fejét Jeremy, amikor észrevette, hogy őt nézem.

- Semmit – vigyorogtam, majd rátértem a lényegre – Szóval pontosan mi is van közted és Violet között? Mikor kezdődött és meddig jutottatok?

Jeremy elég érdekesen reagált. Csak megvonta a vállát.

- Baj van? – horgadt le a mosolyom.

- Igazából Alice, nincs köztünk semmi… Nem mintha nem szeretném, csak egyszerűen… - túrt a hajába – Úgy érzem, teljesen begubózott a Damon-szakítás óta…

- Mármint, hogy nem akar nyitni feléd? – néztem rá Jeremy-re.

- Igen – nézett a szemembe – Most is nem azért akartam legfőképpen elkísérni Viol-t, mert féltem, hanem azért mert kettesben akartam lenni vele…

- Jeremy – ugrottam fel, majd megfogtam a kezét és felhúztam. – most azonnal lemegyünk Violet-hez, és lépsz valamit…

Majd hirtelen éreztem, hogy nem vagyok ura önmagamnak…

- De előbb, rajtad gyakorolnám a csókolózás művészetét! – húzott magához Jeremy és szenvedélyesen megcsókolt, amit én egyből viszonoztam is. Miután éreztem, hogy nem vagyunk egyedül, egy cuppanással váltam el Jer-től és még egy ideig a két szép szemét néztem…

…Majd hirtelen ismét önmagam voltam, s csak értetlenül pislogtam.

- Öm, Jeremy – nyilvánultam meg – Miért van a kezed a derekamon?

- Nem tudom, de ha már itt járunk, miért fogod a kezem, ami a derekadon van? – kérdezett vissza.

- Alice! – lépett közénk Jasper – Jól vagy?
- Persze, de mi történt? – értetlenkedtem.
- Natalja... – hallottam Violet szavait. HE??? Majd megéreztem az osztályfőnököm finom illatát és láttam a folyosó végén, ahogy a cuccával, nagykabátban távozik.
- Hát ti? – mosolygott ránk. – Még mindig itt vagytok?
- Igen, de én speciel indulok – szedelőzködött Viol. Ofő meg csak ott állt és megvárta barátnőmet.
- De Violet, várj már... – lépett utána Jeremy. – Ez nem az, aminek tűnt...
- Tisztában vagyok vele – kapta fel a táskáját. – De ti nem, úgyhogy Jass, légyszi, mondd el, hogy Nati drága szemétkedett. Majd beszélünk!

És eltűnt. Ofő, furán nézett Violet-re, főleg a „Nati drága” kifejezésnél. Majd megrázta a fejét és ránk nézett.

- Mi történt Violet-tel? Aggódom érte – egyem meg… De nem szó szerint! :)
- Azt hiszem most jöttünk rá arra, hogy van egy új, nagyon erős ellenségünk…

Majd ofővel váltottunk még pár szót, és miután elment, Jasper elmesélte, hogy Natalja varázsolt…

Viszont mire észbe kaptunk, már február 17-e csütörtök lett. A félévim nem sikerült a legjobban, de na… Ennyi minden mellet, örülök, ha egy hármast össze tudok kaparni… Jasper ugyanígy látja a helyzetet és szerencsére Simon meg Elizabeth se szedték le a fejünket…

Violet és Jeremy közt, nincs semmi új. Holmes tovább zaklatja Violet-et. Én pedig tovább gyanakszom ofő boszi mivoltára… Na és persze Edwin-t is említsük már meg… Elég furán viselkedik Elenával szemben. Néha mézesmázosabb vele, mint Holmes, amikor Violet-et kérleli, néha pedig szinte a szemével meg tudná ölni őt… Talán köze lehet Katherine-hez? Talán ez egy olyan információ, amit nem akarok tudni… Ami pedig Natalját illeti, rombolja a várost…

 Miután szerencsésen túléltük a mai napot, hazamentünk, majd vadásztunk Jasper-rel és még egy kicsit sétáltunk az erdőben.

- Jasper – álltam meg – Te is érzed ezt a finom illatot?

- Igen, még pedig ez… - felelte Jasper.

Itt viszont egy ideig köpni-nyelni nem tudtunk a meglepődöttségtől…

- Tanárnő?! – nyilvánultam meg hirtelen, amikor láttam, hogy Elizabeth Miller köveket lebegtet egy tisztáson.

- Alice? Jasper? – fordult meg , és lebegő kövek zuhanni kezdtek, de az erőmmel megállítottam őket.

- Tudtam – mosolyogtam és szépen leraktam a köveket.

- Lehetetlen – makacskodott.

- Melyik része? – kérdezte Jasper. – Az, hogy Alice-nek telekinetikus ereje van, vagy, hogy tudjuk, hogy tanárnő boszorkány – tért a lényegre Jasper.

- Is-is. Nem hallottam még olyan vámpírról akinek telekinézis lenne az egyik ereje. A másik pedig, hogy tudtad, hogy mi vagyok, miközben varázslat van rajtam? Nem jöhettél rá – járkált Elizabeth. Aranyos. :D – Ez nem lehetne lehetséges…

- Újszülött vagyok – mosolyogtam. – Köhöm, vagyunk – húztam magamhoz Jasper-t.

- De, de, de… Akkor is… - húzott maga alá egy rönköt. A havat leolvasztotta róla, megszárította, majd ráült. – Honnan jöttél rá? – kérdezte már kissé nyugodtabban. Hm…

- Jasper? – néztem szerelmemre.

- Mi van? – kérdezte édesen vigyorogva. – Muszáj volt.

- Köszi – mosolyogtam, majd a tanárnőre néztem. – Mivel még ilyenkor erősebbek vagyunk, ezért kis idő után rájöttem, hogy ez valódi virágillat.

- Értem – ült be gondolkodó pózba. – De, ugye nem szóltatok róla senkinek?

- Én megemlítettem Violet-nek, hogy talán ez is lehetséges. Persze, ő azt mondta, hogy ez lehetetlen, mert akkor ő is érezné.

- Ez így igaz. Én már az első találkozásnál rájöttem, hogy egy kis kezdő boszi. És amikor felforrt a kávém az első nap, akkor arra is rájöttem, hogy Violet Hetfield egy tűzboszorkány – mosolygott a kedves kis emléken. Én is felkuncogtam. Jasper csak szelíden mosolygott. – Ami ugyebár logikus, hiszen a nagyija vízboszorkány.

- Ön ismeri Rosemarie Hathaway-t?

- Persze. Ő tanította be nekem a varázslatot.

- A leplező varázsigét?

- Is. És még sok minden mást is… Szinte mindent…

- Értem. És tanárnő egy… - elgondolkodtam – szélboszi? – kérdeztem rá.

- Igen – mosolygott.

- Akkor tanárnőnek lehet köze az ellenszélhez, amikor rávágtam a fát Henry Holmes kocsijára, mert majdnem megölte a barátnőmet. Aki történetesen Edwin Harrison-nak köszönheti az életét. Miért tette?

- Alice. Boszorkány vagyok. A természet védelmezője. Mivel a természeti csapások is a természethez tartoznak, logikus, hogy védem azokat is.

- De tanárnőnek is ősi ellensége…

- A másik, meg, hogy mindenkire elő van írva egy halál. Nem módosíthatjuk meg holmi gyilkolással – folytatta, mint aki meg sem hallotta a mondatom.

- Tanárnő segített a harcnál is? – képedt el hirtelen Jasper.

- Igen – bólintott.

- Köszönjük… - mosolyogtam.

- Semmiség – mosolygott ofő is, majd elkezdett szakadni a hó.

Elizabeth furán nézett körbe. Talán ő is észrevette azt az árnyat a távolban, akit én. Kezeit ökölbe szorította, s felpattant a rönkről, amit aztán a levegőbe repített, majd az egy kis boszis trükk következtében apró darabokra tört a levegőben, s lehullottak a hóba, ahol egy rózsát formáztak. Lélegzet visszafojtva néztem, ahogy a szilánkok kikerülik ofőmet.

- Gyerekek, ideje hazamennetek, nekem még van egy kis elintézni valóm – mondta és úgy ugrott ki a rózsa közepéről, hogy a forma nem romlott el…

- A fehér rózsa… - suttogtam.

- A fehér boszorkányok, ősidők óta jelzik ezzel a területüket, ha egy fekete boszit észlelnek a környéken – tette hozzá Jasper.

- Natalja itt van?! – érdeklődtem.

- Itt, szóval menjetek haza! Siessetek – indult el az ellenkező irányba – Üdvözlöm Simonékat, sziasztok! – gyorsított a tempón. El se tudtunk köszönni…

- Elfuthattok, de el nem menekülhettek… - hallottam egy suttogó hangot. Biztos Natalja volt…

Másnap a suliban hosszú szünetben ültünk Violet-tel a folyosón és megláttuk Elizabeth-et. Intettünk neki, mire halkan rákérdett, hogy „Elmondtad már neki?”, amit csak a vámpírhallásomnak köszönhetően hallottam meg. Megráztam a fejem. Elmosolyodott és továbbment. Én pedig az értetlen Violet felé fordultam.

- Szóval ugye emlékszel, hogy megemlítettem ofő illatát…?!
- Öm. Igen, na és...?
- Megígéred, hogy nem akadsz ki? - mosolyogtam, és megfogtam a kezeit.
- Nem - mondta kerek szemekkel. - Bökd ki. Az ofő csak nem egy...?
- De, tegnap láttuk Jasper-rel...
- Ugratsz - döntötte hátát az oszlopnak. Hát, ennyi, kiakadt. - Dede... akkor miért nem érzem? És neki milyen ereje van? Tud rólunk?
- Csak amennyit szükséges - jelent meg Elizabeth.
- Jesszus - kapott a szívéhez barátnőm, miközben kis híján lezúgott a padról. - Ez pontosan mit jelent? - értetlenkedett. - Le vagyok maradva eléggé... - mosolyodott el zavartan.
- Nyugi - nyugtatta le őt Eliza. - Alice se tud többet. De nem gondoljátok, hogy ezt az udvaron jobb lenne megbeszélni? Van még 12 perc a szünetből, és amúgy is töritek jön szóval 22 percetek van. - szélesedett ki a mosolya.
- Ebben van valami - mosolygott Viol. Elégedetten elvigyorodtam, majd mindannyian lesétáltunk a hátsó udvarra.
- Nos? - tört ki Violet-ből. 
- Nos, ne ijedj meg. Fehér boszi vagyok. Szélboszi, szóval a telekinézis az erősségem. Amint látod - lebegtetett észrevétlenül egy követ.
- Király - ámuldozott a tűzboszi. - Na de... további kérdések: miért nem éreztem meg, hogy tanárnő is olyan, mint én?
- Egyszerű, mégse gondolnál rá. Varázslat van rajtam - Violet éppen kérdezni akart - Alice azért érezte meg, mert újszülött. Én sem hittem volna, hogy ez lehetséges, de úgy látom mégis... 
- Érdekes... vagyis elképesztő! - Kicsi Viol még mindig az állán taposott. - Jó érzés, hogy van még egy szövetségesünk - mosolygott. - Csak olyan furcsa, hogy pont tanárnő az. Még hozzá kell szokni.
- Kezdhetnénk azzal, hogy iskolán kívül illetve, ha a vámpír-boszi ügyben vagyunk akkor tegeztek. Rendben? - simította meg a vállainkat.
- Ehhez is hozzá kell még hozni - jegyezte meg barátnőm. - De rendben.
- Megpróbáljuk - tettem hozzá vidáman.
- Amúgy... Hogy boldogultok a vadászaitokkal?
- Jelenleg nyugi van - szólaltam meg végre én is. - De tuti, hogy ez Edwin részéről csak álca, és nagy buzgósággal ássa a síromat - forgattam meg a szemeim.
- Az enyém meg szövetségre akar velem lépni - fújtatott Viol. - Másfél hónapja Nataljával nyaggat. Öm, vagyis, gondolom tud tanárnő... illetve tudsz róla - javította ki magát.
- Igen tudok. Sajnos jól ismerem őt, de ez már másik történet. Ha esetleg átjöttök hozzám valamelyik nap, akkor megbeszélhetjük... - mélyedt bele a mondókájába Liza, de hirtelen megrázta  fejét. - Hogyan? Henry szövetségre akar lépni veled? És mit mondtál rá?
- Egyértelműen nemet - mondta Violet. - Mindazok után, amit velem és Alice-ékkel tett, képtelen vagyok segíteni neki. Bár ez önzőség is, hiszen amit Natalja művel, az borzalmas...
 Elizabeth hirtelen leült. Úgy tűnt, mint aki hallgatózik, vagy nem is tudom...
- Violet, figyelj rám - állt fel később megkönnyezve és irtó komolyan - Ez nagyon fontos. Holmes bármivel is próbálkozik, ne fogj vele össze. Kérlek - fogta meg Viol kezét, és ha jól láttam, védelmezően meg is szorította.
- Nem tervezem, de akkor mondj valamit, mivel tudnánk leállítani ezt a fekete boszorkányt? Holmes mégiscsak egy vadász, vagy mifene.
- Az a baj, hogy... - megszólalt a becsengő - Lányok van tervetek délutánra?
- Öm - barátnőmre néztem. - Miért?
- Beszélnünk kéne. Leírnám egy papírra a lakcímem és eljöhetnétek ma úgy négy után. Ha jó nektek.
- Végül is... oké - bólintottunk.
- Rendben, akkor német előtt gyertek ki a folyosóra a lapért - mondta Elizabeth, s közben elindultunk befele.
- Okés - bólintottunk.
Éppen csak, hogy felértünk az emeletre, Holmes pont akkor nyúlt a kilincsért.
- Lányok, ti miért is késtetek? - nézett ránk szúrós tekintetével.
- Csillapodj Henry - lépett fel Liza is. - Velem beszélgettek.
- Oh bocsánat Ms. Miller, akkor nem szóltam - hajolt meg Holmes.
Ofő megforgatta a szemeit.
- Ajánlom is... - duruzsolta, majd bementünk órára.

Jasper szemszöge:

Délután elmentünk Violet elé, majd tovább álltunk Elizabeth-hez. Alice éppen csengetni akart, amikor ofő kinyitotta az ajtót.

- Pontosan négy óra – mosolygott – Sziasztok – köszönt majd átnézett rám. – Örülök, hogy eljöttél te is.

- Hát, még jó, hogy nem engedem el egyedül a csajokat egy új boszihoz – mosolyogtam majd átkaroltam a lányokat viccből.

Elizabeth-ből kicsit az áradt, hogy én nem bízok benne…

- Nem az, hogy nem bízok Önben, csak…

- Jasper, ha már te is itt vagy, kérlek tegezz te is – mondta Elizabeth. – Na de ne ácsorogjatok tovább idekint, üljünk le… - Liza és Viol már a házban voltak, de én meg Alice a láthatatlan falnak ütköztünk – Baj van? – fordult meg Eliza.

- Csak pantomimeset játszunk – mosolygott Alice.

- Ja persze, el is felejtettem. Fáradjatok beljebb – mutatott előre.

- Köszönjük – mosolyogtunk, majd becsuktam az ajtót.

- Teát? – nézett körbe Liza.

- Én kérek köszönöm – ültem le.

- Én is – ült az ölembe Alice.
- Jól esne egy csészével - felelte Viol is.
- Hozom is - felelte, majd egyszerre három teát hozott ki. Kettőt a kezében, egyet lebegtetve. - Vigyázzatok, kicsit még meleg! - adta oda nekünk.
 Megköszöntük, majd lassan iszogatni kezdtünk.
- Szóval, önző módon először szeretnék én kérdezni - pislogott ránk nagy szemekkel Viol, mire mi csak bólintottunk. - Oké, akkor kezdjük az elején. A kapcsolatod Holmes-szal... - Elhúzta a száját. - Úgy értem, nem vagytok puszipajtások, de téged nem akar megölni. Ez a leplező varázsige miatt van?
- Igen, mivel már tudja, hogy mi vagyok... természetesen nem akar megölni.
Alice majdnem félrenyelt.
- Tessék? Összezavarodtam. Tudja, hogy te is boszorkány vagy? - kérdezte Violet.
- Miket beszélek itt, úgy értem, hogy már nem tudja... Csak régen tudta... 
- Hm??? - nyilvánult meg halkan Alice.
- Egy tipp: elfeledtetted vele, aztán vetetted be a leplező igét?
- Igen - majd hevesen terelt - Tényleg Violet, ma is zaklatott Holmes?
 Ránéztem a tűzboszira, aki az ölében lévő teát kezdte vizslatni, egy tincsét meg a fülé mögé simította. Félelem és bűntudat áradt belőle. Na ne... Ugye nem?!
- Violet, ne csináld. - hangom halk és feszült volt. Fontolóra vette...
- Miért? - döbbent le Alice is.
Elizabeth-nek a pohár kicsúszott a kezei közül a szeme könnybe lábadt. Alice a poharat megmentette, hogy ne essen le, a tea viszont kiborult.
- Miért? - kérdezett rá Liza is. Itt valami nagyon nem stimmel... Tud valamit, amit mi nem...
- Mert Natalja rombolja a várost! - felelte Viol. - És nem mindenki vámpír meg boszorkány, hogy visszaverje a támadásait. Rengeteg ártatlan áldozattal fog járni, ha továbbra is csak a fenekemen ülök, és végignézem, ahogy ez a ribanc tönkretesz mindenkit! - könnyezett meg.
- Mi történt? - kérdeztem hirtelen. Alice és Elizabeth értetlenül néztek rám a kérdés miatt, de én tudtam, mit csinálok. Kellett valami végső löket Viol-nak, hogy egyáltalán fontolóra vegye a szövetséget.
- Tegnap hajnalban a város másik végében egy iskola földrengéstől omlott össze... Henry elmondta, hogy Natalja földboszorkány, de ha hazudott volna, az itt úgyis kiderülne.
- Tényleg az, de... - mondta Liza, de Alice a szavába vágott.
- De éjjel történt, nem sérült meg senki, és nem is biztos, hogy Nat keze volt benne! - pattant fel.
- Tévedsz - nézett rá Violet. - Éjjeli tagozatos iskola volt. Mindenki komolyan megsérült, és volt halálos áldozat...
- De Henry, akkor is csak hazudik. Hazug disznó. Nem. Nem foghatsz össze vele. Ha még is megtetetted, soha nem mehetsz fel Henry házába. A múlt nem fogja megismételni önmagát! – mondta Liza könnyekkel a szemében.
- Elizabeth, nem mondanád el végre, mi történt köztetek a múltban? Csak így tudom mérlegelni, hogy mi a legjobb megoldás. Kérlek...
Elizabeth nagy levegőt vett, lenyugtattam, majd megszólalt.

- Henry Holmes-nak van különleges módszere, ami a ”bájával” jár együtt.

- Jól kezdődik - sziszegett Alice.

- Hallani akarjátok?
- Azt... hiszem... - felelte a tűzboszi is. Én csak bólintottam.

- Rendben. Röviden abból áll, hogy nyomós okkal felcsalogatja az áldozatait a házába, majd kicsit később az ágyába is… - Itt mindenki elfintorodott. - Amit persze az követ, hogy reggel a boszi, a vadász ágyában ébred, és akkor jön „az utolsó reggeli kávé” lépés. A kávéjába mandragórát tesz, amit mivel minden vadász és boszorkány jól ismer, ezért kiszagoljuk. Ezt persze Henry Holmes is jól tudja, ezért a saját kávéjába rakja bele a mérget. A reggeli kávé után, viszont jön „az utolsó csók”. Amibe a boszi bele is hal, mert a méreg azonnal hat, ahogy érintkezik a boszival. A nyelés után, a légzés, majd a szív verése áll le.

- Kegyetlen és gusztustalan… - fintorodott el Alice. Violet és én csak hallgattunk – De ezt tanárnő honnan tudja?

- A barátnőm… Jessica Black - mutatott Alice nyakláncára - így halt meg. Vagy is csak majdnem. Az a rohadék, a szemem előtt ölte meg őt… - lábadt könnybe Elizabeth szeme. - Pont Rosemarie-nél voltam azon a reggelen. Annyira aggódtam, a barátnőm miatt, hogy aludni sem tudtam és átmentem Rose-hoz, hogy nézzen bele a jósgömbbe. Persze ő azt látta, amire gondoltam. Ahogy csak a lábam bírta és a szél a segítségemre volt rohantam Henry Holmes házához, aki már, akkor a kollégám volt. Pont „a reggeli kávé” lépés előtt érkeztem, ezért Holmes nem kicsit volt kiborulva, le is támadt, hogy merek idejönni.
 Én megmondtam neki, hogy engedje el a barátnőmet. Ő meg leütött… Amikor észhez tértem, azt vettem észre, hogy én is és Jessica is a pincéjében vagyunk kikötözve. Egy nem is szokványos pincében.
 Az a pince védve volt a négy elem által használt varázslatok ellen. Egyszerű telekinézist se tudtam használni, mert az is a levegővel kötődik össze. Szóval teljesen tehetetlenül néztem, ahogy megcsókolja a barátnőmet, aki fuldokolva halt meg – szemei ismét könnybe lábadtak, karjait beborította a libabőr, átkarolta magát, és megtörölte a szemeit, majd folytatta. - Utána Henry mosolyogva kijelentette, hogy én jövök. Persze bepánikoltam, viszont akkor jutott eszembe az a varázsige, amivel leplezni tudom magam. Ami be is vált, mert Henry Holmes csak értetlenül pislogott, hogy mit keresek ott. El is engedett, és ahogy minden végtagom szabad lett, csak simán leütöttem. Kitöröltem az emlékezetéből, hogy én mi vagyok, és hogy bármikor is itt jártam a házában, majd hazamentem.

- Ez szörnyű… Ez a Henry Holmes, egy szadista állat. Egy kétszínű, beképzelt, szexista rohadék. Egy gyilkos bájgúnár - nyilvánult meg elsőnek Alice.
- Érted már, miért nem foghatsz vele össze, Violet? - hajolt előre a szélboszi. - Ha Natalját sikerül is megölni, a szövetségeteknek azon nyomban vége lesz, és ő nem fog hezitálni. Amint nem szolgálod a hasznát, végez veled!
- Mondj már valamit! - tette rá Alice barátnője vállára a kezét. - És lehetőleg azt, hogy meggondoltad magad, és soha még csak köszönni sem fogsz annak a szemétnek!
 De Viol még mindig nem szólt semmit, csak lerakta a csészét az asztalra.
- Köszönöm a teát - állt fel hirtelen. - És az információkat. Igazán... tanulságosak voltak - tette hozzá, majd kilépett az előszobába felöltözni.
- Vi... - indult el Alice.
- Hagyd - állt fel Elizabeth is. Majd lassan az előszobai falnak támaszkodott és megfogta a rohanó Violet kezét. - Kicsim...
- Nincs baj - húzta el a boszi a kezét. - Még mielőtt Alice kombinálni kezdene - mosolyodott el. - Tudom, hogy Henry milyen egy szívtelen, gerinctelen féreg. Csak nem tudom, mit tegyek. És szeretném kiszellőztetni a fejem...
- Esetleg visszajössz? - nyitotta ki Elizabeth az ajtót, hogy Violet még véletlen se érezze azt, hogy Liza erőszakkal akarja itt tartani...
- Lehet, de nem ígérek semmit. - Viol ránézett a bánatos boszira, majd óvatosan megölelte. - Nem akarok hálátlannak tűnni, csak kikészültem. De köszönöm, hogy elmondtad az igazat. És őszinte részvétem a barátnőd miatt.
Elizabeth kicsit megkönnyebbülve ölelte vissza Violet-et.
- Köszönöm, és ígérem drágám, hogy minden kérdésedre őszintén fogok válaszolni. Ha pedig baj van, szólj és segítek - majd elváltak egymástól - Ígérem nem fogok úgy aggódni ahogy Alice, csak ígérd meg nekem, hogy vigyázol magadra és nem dőlsz be Henry-nek...
- Se az ágyába.. - csúszott ki a számon.
- Ezt hallottam! - öltött rám nyelvet. Heh. Majd eltűnt a buksija a boltív mögött, s már csak az ajtócsukódást hallottam.

- Burkoltabban kellett volna előadnom ugye? – dőlt ismét az ajtófélfának Liza.

- Szerintem ezt nem lehetett – ölelte meg Alice a még mindig pityergő Elizabeth-et, aki visszaölelt. – Részvétem – suttogta a drágám.

- Részvétem – tettem hozzá én is.

- Köszönöm gyerekek. Szóval azóta, nem tudok a szemébe nézni, és örömmel vállalom, ha veszekedni kell vele.

- Ez az eset, mikor történt? – kérdezett rá Alice.

- Olyan három év körül. Utána a tavalyi esettel is elásta magát a szememben jó mélyre.

- Tavalyi eset? Sharone Blake?

- Tudod?

- Igen, láttam. Ez a másik képességem. Látnok vagyok.

- Az jó lehet – mosolygott.

- Jó is, bár persze ennek is van hátulütője. Nem mindig tudom kontrollálni, ezért van, hogy pl. óra közepén jön egy látomás, vagy bármikor, amikor nem figyelek.

- Értem.

- Én azt viszont nem tudom, hogy tényleg, miért éreztem, hogy mi tanárnő.

- Tippem az van.

- Mi?

- Hát annyira kétségbe voltam esve, meg voltam zavarodva, hogy amikor ezt a varázsigét magamra raktam, akkor hirtelen bele sem gondoltam abba, hogy a vámpírok és az újszülött vámpírok két külön kategóriába tartoznak. Az újszülöttek érzékenyebbek a vadászok által kifejlesztett fegyverekre, - megborzongtam, Alice-szel együtt, mivel eszünkbe jutott a harc - a verbénára és az illatokra, na meg persze erősebbek is. És mivel a szaglásuk is fejlettebb, hamarabb rájönnek, hogy ez a virágillat természetes és nem mű.

- Így már érthető – felelte Alice, majd hirtelen összeesett.

- Alice, kicsim! – futottam oda a zuhanó Alice-hez, akit Elizabeth sikeresen kapott el. – Mi lett vele? Ugye nem tettél vele semmit? – néztem ofőre.

- Jasper, nyugi. Nem bántanám őt soha. Natalja tehetett valamit, de mivel a ház védett nem lesz baja, csak pihennie kell. Ha jól érzem, egy nagyon rémisztő és fájdalmas látomást kapott, ami hamarosan valóra válik.

- És mi az?

- Natalja blokkolja a hozzáférésemet, de Mystic Falls-ot látom a középkorban…

Reméljük tetszett! :)

 Vélemény? Fejezetről? Nataljáról? 

Komi határ, még mindig 3.

Puszi: Alice és Violet