3. Fejezet ~ Különös új dolgok...

Sziasztok!

Íme az új fejezet!

Titkok, cselszövések, áldozatok, megváltók... 

Ennyi lenne a leírás! :)

Jó olvasást! :)

Puszi: Alice és Violet

*2010. December 21. Péntek*

Alice szemszöge:

„- Hivatalosan még nem találkoztunk. A nevem Katherine.”

Hirtelen azt se tudtam fiú vagyok-e vagy lány, szóval csak álltam ott, mint a befőtt.

- Élsz? – szólalt meg Katherine. – Ja bocs, persze hogy nem – vigyorgott.

- Szóval ismételjünk csak – ráztam meg a fejem. – Ki a franc vagy te és miért nézel ki ugyanúgy, mint Elena? És mi a francot keresel itt…?

- Ne pattogj már, mint a nikkelbolha, mert nem bírlak követni – csitított el roppant kedvesen. Fújtattam, majd folytatta. – Szóval megismétlem: a nevem Katherine Pierce. Elena a hasonmásom. Azért vagyok itt, mert haza akartam jönni. Egyéb kérdés?

- Nincs több, Katerina Petrova! – rántott magához Jasper védelmezően.

- Nocsak, nocsak, Jasper Hale tudja a nevem…

- Mindent tudok rólad te szuka, szóval szállj le a családomról! – morgott Jasper, miközben folyton csak maga mögé tologatott.

- Akkor biztos azt is elmesélték a fiúk, hogy milyen jó vagyok az ágyban. Nem akarod megtapasztalni? – vigyorgott és elindult felénk.

- Nem akarja! – kiáltottam és egy fának löktem.

- Ezt hogy csináltad? – csodálkozott a csitri.

- Sok mindent nem tudsz te még rólunk… Katerina! – léptem előre magabiztosan.

- Katherine. Ha kérhetem – söpörte le magát.

- Kérd Damon-t! – vágtam el ismét jó messzire, majd Jasper-rel hazamentünk.

Jasper szemszöge:

Amikor hazaértünk éreztem, hogy Alice fél.

- Kicsim, nyugi. Nem fogom hagyni, hogy az a kurva hozzád érjen – karoltam át óvatosan.

- De félek – rezzent össze – Mi több, hogy keverhettem össze Elenával, hiszen az öltözködése is meg a természete is kurvára más… De tudod mi idegesít? Az a kis ribanc, azt kérdezte tőlem, miután le álszent libázott, hogy Damon hányszor döntött meg? Ha megtalálom én… Kibelezem!

- Alice – döntöttem le egy forrócsókkal. – Ne foglalkozz vele, kérlek!

- Akkor foglalj le – kacérkodott.

- Meglesz! – mondtam majd forró csókok után kezdtem el megszabadítani Alice-t a felesleges ruháitól. Csak úgy mellékesen: Mind felesleges volt! :)

~*~

Vasárnap Alice már nem bírt itthon ülni, szóval átmentünk Stefan-höz, akinél ott volt Elena is. Amikor végre Violet visszahívta Alice-t, kicsit lenyugodott. Ismétlem, kicsit.

- Ez az én formám… Persze, hogy most se tudtam időben értesíteni Violet-et a veszélyről… Mi a fenéért látom a jövőt, ha egyszerűen nem tudok vele segíteni másokon? – szontyolodott el.

- Jaj Alice, nyugi – ölelte meg őt Elena. – Minden rendben lesz. – Alice szorosan visszaölelte.

- Egészen eddig – mormogta Al, és benyitott Damon.

- Szép napot mindenkinek – vigyorgott.

- Most már nem lesz – forgatta Alice a szemeit.

- Nincs valami halaszthatatlan elintéznivalód? – lépett be a szobába Stefan.

- El akarsz zavarni a házamból? – dobta le a dzsekijét Damon.

- Jé, rájött… - felelte Al.

- De miért nem tudtok megkérni rá?

- Te megkértél minket valaha is valamire?

- Igen.

- Hazudsz, csak zsaroltál.

- Higgadj már le baba, az régen volt. Régen csináltam.

- És tudod, hogy én mit csináltam régen? – majd Alice a falhoz vágta Damon-t. – Ezt!

- Jól van na, itthon se vagyok… - vágta be maga után az ajtót.

- Ha egyszer az az ajtó kitörik, nem én fogom visszarakni – mosolygott Stefan.

Miután Violet átjött, megbeszéltük a dolgot és hazakísértük őt Alice-szel, majd szépen mi is hazamentünk.

Alice szemszöge:

És eljött… Szenteste. Az új életem első szentestéje az új családommal…

- Miért is vagy szomorú? – bökött oldalba Jasper, mire én elmosolyodtam, de a könnyeim vadul potyogni kezdtek – Jaj, Alice – ölelt magához szorosan Jasper.

- Cynthia – igen, ő az egyetlen, aki tényleg hiányzik nekem most.

- Jaj Alice, megértelek. Gyere sírd ki magad – ölelt magához szorosan Jasper.

Amikor megnyugodtam csaptunk egy kis családivacsi-bulit karácsonyi zenékkel, pont mint ahogy az embereknél szokott lenni. Igaz, én kijelentettem, hogy karácsonyra nem kérek semmit, de Simon-ék hajthatatlanok voltak. Ahogy ők mondanák, örülnek, hogy végre adhatnak valakinek ajándékot egymáson kívül. Végül is csak egy-egy MP3at kaptunk Jasper-rel. De ez bőven elég volt.

~*~

December 25.-én éppen azon gondolkoztam, hogy köszöntsem fel a kis boszim. Mivel nekem fél perc az út oda-vissza, nem érzem tisztességesnek, hogy csak telefonon köszöntsem fel… Viszont ha jól láttam éppen Jeremy-vel van, akkor meg nem akarom zavarni.

- Ha még mindig azon agyalsz, hogy köszöntsd fel a barátnődet, vagy küldj neki most azonnal egy SMS-t, vagy pedig várd meg amíg Jeremy hazamegy – ölelt át Jasper.

- Te könnyen beszélsz – nyújtottam rá a nyelvem, majd átnéztem a telefonra ami egyből meg is szólalt. Simon volt. Caroline-t elütötték. Értesítettem Violet-et és mi is bementünk a kórházba. Jasper lent maradt a bejáratnál és várta Viol-t.

- Alice! – ölelt meg a megérkező Violet. – Mi történik, hogy van Caroline? – kérdezte ijedten.
- Az intenzíven van – pityeregtem, mire Jasper átkarolt.
 De hallottam, hogy nyílik az ajtó szóval ki is bújtam.
- Apa! Mi a helyzet?
- Hogy van a lányom? – lépett oda hozzánk Forbes sheriff is.
- Túl az életveszélyen – mondta Simon. – De elég sok vért vesztett, és koponyasérülést is szenvedett. Még nem tért magához, de ha minden jól megy, nemsokára már felébred. Minimum egy hétig még bent kell tartanunk, hogy nem-e lép fel nála agyrázkódás vagy enyhe amnézia.
- Hogyan? – esett kétségbe Violet.

Az én szavaimat a könnyek elnyelték.

- Láthatnánk őt? – kérdezte a sheriff.
- Még folyik a vérátömlesztés – felelte Simon, nyeltem egyet – Tíz perc múlva bemehettek hozzá – nézett ránk. -, de nincs rá nagy esély, hogy holnap délnél hamarabb felébred.
- Jó ég... – suttogtam, majd már tovább nem bírva magammal, elsírtam magam és megöleltem a kis boszit. – Violet... – suttogtam halkan.
- Ne félj, minden rendben lesz – ölelte vissza. – Minden rendbe jön – csitított.

~*~

Amikor kiléptünk a kórházból és Violet el akart búcsúzni, hirtelen valami nagyon horrorfilmbe illő hideg, nedves széllöket vágott hátba. Ami azért is fura, mert vámpír vagyok és nem kéne éreznem, ráadásul rajtam kívül más nem is érezte, és ha ez még nem lenne elég, minden koromfekete lett hirtelen annyira, hogy nem is láttam semmit, mint aki megvakult.

- Alice – hallottam Violet hangját, de nem láttam – Alice – éreztem meg magamon a kezét, és mint akinek a szemébe irányították a reflektorfényt, úgy tűnt fel előttem a barátnőm arca.

- Ti is láttátok? Ti is éreztétek? – néztem körbe.

- Kicsim miről beszélsz? – hajolt hozzám Jasper.

- Biztosan semmi, csak túl életszerű látomásom volt. – dörzsöltem meg a szemem.

Amikor kinyitottam a szemem egy nagy fekete foltot láttam meg a távolban.

- Violet fordulj meg! – estem kétségbe.

- Mi…? – kérdezte volna, de a fekete folt (sőt nem is folt volt az, hanem inkább sötét füstfelhő) hirtelen eltűnt.

- Semmi – ráztam meg a fejem.

- Alice, biztosan minden rendben van veled? – kérdezte Jeremy és megérintette a vállam.

- Nem, azt hiszem…, pihennem kéne. Szóval megyünk is – bólintottam – Ja, és Violet! Tudom, nem ez a legmegfelelőbb alkalom, de… boldog szülinapot! – öleltem meg jó szorosan a barátnőm.

- Köszi Alice – puszilt meg Violet.

- Boldog szülinapot boszi! – kapta őt ölbe Jasper.

- Ezt ne csináld még egyszer! – húzta össze Viol viccesen a szemét. – Amúgy köszi. – mosolygott, majd hazamentünk. Otthon Jasper aggódóan kérdezett rám.

- Alice mit láttál a kórház előtt?

- Sötétséget és hideg fuvallatot éreztem – bújtam Jasper mellkasához az ágyon.

- De hát… - simogatott értetlenül.

- Ez a baj. Félek Jasper, nagyon félek… És Caroline…

- Rendbe fog jönni.

Megráztam a fejem.

- De mi van, ha nem? – sírtam el magam.

- Jaj kicsim, kérlek. Nyugi. Caroline erős, túl fogja élni.

- De a sötétség, amit láttam, annyira élethű, mi van ha ez egy jel?

- Igen, jel arra, hogy aludnod kéne… Három napja semmit nem alszol…

- De ha nem tudok. – fúrtam a fejem immár a párnába.

- Pedig muszáj lenne, ki is nyomom a telefonod…

- Neee! Mi van, ha hívnak Caroline-t illetően?

- Rendben, akkor nem kapcsolom ki csak aludj már egy kicsit, mielőtt végleg összezuhansz.

- Na jó. Jó éjt! – csókoltam meg forrón szerelmem és mély álomba zuhantam.

Jasper szemszöge:

Szegény Alice, nagyon kimerült volt. Végre alszik. Talán nekem se ártana… De megcsörrent Alice telefonja. Fénysebességgel vágtattam a tetőre, mielőtt Alice felébred.

- A legjobbkor boszikám – ironizáltam.

- Hm? – értetlenkedett.

- Vicceltem. Félig. Alice végre három nap után képes volt ágyba bújni. Nem félreérteni! Végre alszik, én meg éppen aludni készültem, szóval pont jókor hívtál. Mi a baj? Mert feltételezem baj van – értem szavalásom végére.
- Igen, és ne haragudj, nem zavarnálak titeket, ha nem lenne fontos, főleg szegény Caroline balesete után, de ez tényleg életbevágó.
- Ó jaj, nem kezdődik jól, várj - sóhajtottam - Most pedig lépj ki kérlek az ajtón. 
- Nem is végződik - mondta. - Oké, kint vagyok. 
- Én is - leptem meg hátulról a boszit egy csiki támadással.
- Hé! - nevette el magát, meglepetésében a telefont is elejtve. - Légy komoly, ez nem vicces... - mosolygott.
- Én a komolyság mintaképe tudok lenni - vigyorogtam, majd szemeibe nézve elkomolyodtam. - Nem kis dologról van szó, ugye? - öleltem meg.
- Hát nem - bújt a mellkasomhoz kiskutyás szemekkel. - Mama látta, hogy egy fekete boszi jött a városba.
- Hogy egy mi? - kérdeztem meglepetten. - Jó, rendben, ne ismételd meg - simogattam a hátát, és közben nyugtatni próbáltam, mert ha így halad, a szíve most fog kiugrani a helyéről. - Először is nyugodj meg.
- Megtörtént - sóhajtotta pár pillanat után, majd elengedett. - Szóval, először okoskodnék egy kicsit - rakta csípőre a kezeit, és körbe-körbe kezdett járkálni. - Csak hogy képben legyél: Én fehér, azaz jó boszi vagyok, aki óvja az egyensúlyt a természetben, bla bla bla... de léteznek a világban fekete boszorkányok is, akiket nem érdekel a védelmezés, ők az erejüket gonosz és önző célokra használják. Plusz, rohadtul erősek és idősek, mivel az öregedést is csökkenteni tudják.
- Biztató vagy, mondták már? Ezt pedig vedd fel, amíg itt vagy kint - adtam rá a kabátom - Nem vállalnám be, hogy miattam fázz meg. Nekem meg úgy sem árt a hideg. És tudsz valami konkrétat is a bosziról? Azon kívül, hogy fekete?
- Köszi - húzta össze a kabátomat magán. Hehe, finom illata lesz majd. - Nem, mást nem nagyon. De jobbnak találtam, ha szólok.
- Köszönöm ezt Alice nevében is. - Majd egy percre elgondolkoztam - Alice ma mondott valamit, amit nagyon érdekesnek találtunk mind ketten. Persze Alice, utána gondolva azt mondta, hogy talán csak nagyon intenzív látomás... De talán többről van szó. Alice azt mondta, hogy a kórház előtt, hirtelen hideg, nedves szél csapta meg, utána minden sötétségbe borult. De én nem láttam semmit...
- Ez érdekes - komorult el még jobban Viol. - Én is éreztem hasonlót, bár nem ilyen intenzíven. És sötétséget én nem láttam - gondolkodott el.
- Mennyire lehet veszélyes egy ilyen... fekete boszorkány? - kérdeztem rá.
- Ez sok mindentől függ. A korától, a szándékaitól, az erejétől... tényleg nem tudom. Arról nem is szólva, hogy... - itt hirtelen elharapta a mondat többi részét. - Semmi - rázta meg a fejét.
- Arról nem is szólva, hogy...?
- Semmi, mára elég ennyi izgalom, Jasper - nyomta a kezembe a kabátom.
- Violet - fogtam meg a karját - Kérlek. Mondd el, mi nyomja a szíved.
 A kis boszi megadón felsóhajtott.
- Tudod, hogy van a gyógyítási képességem.
- Igen.
- De egyszer, még amikor Alice megvadult, és megölt egy lányt... én visszahoztam őt a halálból. Én egy nekromanta vagyok - mondta, lesütött szemekkel. - Mélyen, nagyon mélyen bennem van a képesség arra is, hogy a halottakat irányítsam, de az már fekete mágia lenne, ami megrontana, és többé nem lehetnék fehér boszorkány. És most, hogy ez a valaki idejött a városunkba... én félek ettől...
- Félsz hogy átcsábít a sötét oldalra? - raktam rá vissza a kabátom.
- Nem, az lehetetlen lenne, engem nem tud meggyőzni. De mi van, ha rábír valami hókusz-pókusszal, vagy mit tudom én? Hozzá képest nagyon gyenge lehetek.
- Itt leszünk neked mi is.
- Tudom, de nem akarom, hogy már megint miattam kerüljetek bajba. 
- Buta boszi. Gyere ide - húztam magamhoz - Nem lesz baj, higgy nekem.
- Na jó, de csak mert te mondod - dünnyögte a mellkasomba. - És utólag is köszönök mindent, amit értem tettetek. Hogy védeni próbáltatok attól a rohadék Damon-től... - ha most nem érezném azt a mélyen megbújó szeretetet...
- Szívesen - tettem a buksijára az állam. Így ácsorogtunk pár percig, hogy végképp le tudjam Viol-t nyugtatni. De egyszer csak kinyílt az ajtó, és Jack Hetfield lépett ki rajta.
- Ti mit csináltok? - akadt ki enyhén szólva. Hát én is félreérteném ezt az egészet, mivel a kis boszin van a kabátom, én meg atlétában ölelgetem itt.
- Semmit, csak... - vált el tőlem Viol. - Semmit.
- Nekem nem úgy tűnik - mondta Jack. - Te mit keresel itt ilyenkor? - nézett rám.
- Valami fontosat kellett megbeszélnünk - mondtam, mire ő csak felvonta a szemöldökét.
- Hát persze...
- Én megyek, vigyázz magadra - nyomtam még egy puszit a boszi homlokára, megsimítva a karjait.
- De várj, a kabátod...

- Ó, hát persze - mosolyogtam rá. - Jó éjt, Mr. Hetfield.

- Szia Jasper - enyhült meg. 

Otthon Simon várt az ajtóban.

- Ne kezd te is… - ráztam meg a fejem.

- Mit ne kezdjek? – kérdezte.

- Hallottam, hogy a környéken voltál…

- Jaj Jass, én nem kezdem, tudom, hogy csak nyugtattad a boszit.

- Akkor jó – mosolyodtam el. – Caroline?

- Az állapota stabil. Holnap délután be is tudtok menni hozzá. De most jó éjt fiam, mert holnap korán kelek – ölelt meg Simon.

- Jó éjt apa és köszönöm.

Felmentem és bebújtam szerelmem mellé.

Alice szemszöge:

Reggel, amikor felkeltem, Jasper még édesen pihizett mellettem, de a kabátja csak úgy le volt dobva a fotelbe, szóval gondoltam egyet és felakasztottam, de ekkor megcsapott Violet illata. Újra megszagoltam a kabátot. És igen. Jasper kabátjának Violet illata van...

- Baj van? – hallottam meg Jasper hangját.

- Csak azon agyalok, hogy miért van ibolyaillata a dzsekidnek… - szorult össze a gyomrom.

Jasper elmesélte, hogy mi történt tegnap, és hogy egy fekete boszi jött a városba…

- Bocs, hogy ilyen féltékeny liba vagyok! – bújtam a mellkasához – Csak sose szerettem még senkit úgy, mint téged, és tudom, hogy te is szeretsz, csak annyira közvetlen vagy Viol-lal is…

- Csss – csitított el Jasper édesen. – Szeretlek – mondta Jasper.

Némán ránézve mondtam neki, hogy én is, de szavak helyett Jasper csak mélyen megcsókolt és az összes létező féltékenység kiszállt belőlem… Sóhajtva váltam el tőle.

- Mi az? – kérdezte meglepődve Jass.

- Telefon – mondtam majd meg is szólalt a mobilom… Ami Jasper kabátzsebében volt.

- Ne nézz így rám. Téged hívott a boszi – mosolygott szerelmem.

- Hát jó – feleltem – Halló? – szóltam bele. – Halló? – ismételtem meg újra. – Akárki is vagy jobban tennéd, ha nem szórakoznál, mert könnyen megjárhatod… - mondtam nem túl kedvesen.

- Rossz válasz baba – csapta le a túloldalon a csaj.

- Mi a baj Alice? – aggódott egyből Jasper.

- Nem tudom… Izé, semmi.

- Biztos?

- Hagyjuk ezt, kérlek… Hívott valaki, aki nem tudom ki volt, és most olyan rossz érzésem van … Úristeeen! Caroline!

Kabát nélkül ajtót becsapva vágtattam a kórházba és már fent is voltam Caroline kórtermében ahol…

- Katherine húzd el innen a beled mielőtt hangosabban nem fogok beszélni! – vicsorogtam.

- Mi van baba? Csak benéztem az új barátnőmhöz… - billeget elém.

- Nem gondolod, hogy túl egyszerű fogás lenne? – tettem csípőre a kezem.

- Ismétlem. Barátnőm. Nem innék belőle… - suhant mellém – még… - tette hozzá suttogva majd eltűnt az ajtón keresztül.

- A kurva életbe… - sziszegtem.

- Ejnye, hogy beszélsz?! – kérdezte az ébredező Caroline.

- Caroline – öleltem meg egyből a barátnőm, aki gyenge bábuként borult rám. – Jaj de jó ébren látni. Már kezdtem félni, hogy…

- Csss – ölelt meg szorosan Carol. – Ne gondolj ilyenre.

- De ismerd be, hogy felelőtlen voltál! – ültem az ágyra és Caroline-t visszatessékeltem vízszintesbe. Ekkor Jasper nyitott be.

- Hagyd már szegény lányt – ült le a székre Jass, Carol meg kinyújtotta a kezét, amit Jasper óvatosan megfogott. – Nyugi Caroline, semmi baj.

- Azt hiszem hívom Violet-et – pattantam fel az incidens után

- Alice – hm? – várj! – csókolt meg Jasper – Most már hívhatod! – mosolygott rám.

Gyorsan kikerestem Viol nevét és vártam, hogy felvegye.
- Igen? - szólt bele.
- Szia, én vagyok. Csak gondoltam felhívlak, mert Caroline felébredt.
- Oh, hála az égnek! - sóhajtotta örömtelien. - Indulok is. Köszi, hogy szóltál, szia! - bíp, bíp...

- Hol van Elena? – hallottam Carol hangját.

- Öm, ma még nem láttam… - válaszoltam.

- De beszéltél is vele, de ő kiment.

- Öm, az nem Elena volt… - vakartam meg a tarkóm.

- Akkor ki?

- Katherine.

- Az ki?

- Hosszú történet, majd elmesélem. Tudod mit? Inkább engedek be egy kis napfényt! – már amennyi nap besüt az ablakon télen…

- Az jó lenne már itt gubbasztok a … hééé, húzd vissza, húzd vissza, húzd vissza! – húzta magára a takarót Caroline. Oké… - Nagyon bántja a szemem a fény…

Egy idő után Violet is megérkezett, és elég fura volt. Mi több, Caroline volt a legfurább, zavarta a hangos beszéd, pedig nem is beszéltünk hangosan.

~*~

 A szünet végül is hamar eltelt és máris 2011. január 3.-a van. Hétfő… Német óra. Fuck yeah…!

- Na gyerekek ki szeretne mesélni németül a téli szünetéről? – kérdezte a tanárnő (persze németül…)

- Bocsánat a késésért… - loholt be Caroline a kisterembe.

- Semmi baj, elnézem. Csak gyorsan ülj le. – felelte a tanár, majd Carol behuppant mögém és Violet mellé…

…

És ekkor leesett!

…

CAROLINE VÁMPÍR LETT!

Óra után első dolgom volt. hogy kifaggassam Caroline-t. Kipakoltunk irodalomra és kimentem vele az udvarra. Velünk jött még Jasper és Violet is.

- Katherine volt ugye? – tértem egyből a lényegre.

- Igen – hajtotta le a fejét Carol.

- De jól vagy? – kérdezte Violet.

- Amennyire ilyenkor jól lehet lenni… - sóhajtotta – De mond csak Violet, mindig ilyen finom illatod volt? – indult el felé lassan Caroline.

- Caroline, hé, hé, nyugi – fogta meg Jasper a karját.

- Bocs, bocs, persze, csak annyira új most nekem ez az egész és… bocsi – mentegetőzött  szőkeség.

- Semmi gond – mosolygott a boszi, kicsit megriadva.

- Majd mi segítünk az átvészelésben – öleltem meg Carol-t.

- Köszi Alice – ölelt vissza szorosan.

~*~

Kedden a harmadik óra előtt az ofő lépett be a terembe, hogy bejelentsen valamit.

- Gyerekek, maradjatok kicsit csendbe létszi. Köszi – mondta Elizabeth – Most értesült arról a suli, hogy egy államügyész jön és benéz a suliba, hogy minden rendben van-e. Bejön órákra is, szóval kérlek titeket, legyetek jók. Köszönöm, na de rohanok is az órámra, mielőtt még a kolléganőm rúg ki a teremből – mosolygott, majd a teleportáló banya meg is kezdte az órát.

 Órákon lényegesen nagyobb csend volt és még szünetekben is kisebb felfordulás volt. Végül az államügyészúr az 5. óránkra, azaz angolra jött be.

- Kopp-kopp be lehet jönni? – nyitott be.

- Persze államügyész úr – mosolygott ofő.

- Kérem – mosolygott az úr is, majd felénk fordult – Sziasztok gyerekek, az én nevem Cole Turner. Azért küldtek, hogy beüljek minden tanárhoz 1-1 órára és jegyzeteket készítsek a tanítási módszerekről és a diákok különféle viselkedéseiről. Szóval én helyet foglalok ott a három tanuló háta mögött – mutatott rám, Violet-re és Jasper-re. – Észre se fogtok venni – mosolygott tovább – Önnek meg felel Ms…?

- Elizabeth Miller – felelte mosolyogva ofő – Ja és természetesen oda ül, ahova óhajt, de nyugodtan ülhetne ide is a tanári asztalhoz én úgy is a táblánál legyeskedek – hm.

- Nekem tökéletes lesz a 4. pad, köszönöm – mondta majd elindult felénk.

- Csak én látom azt, hogy zavarban van? – kérdeztem vámpírhalkan Jasper-t.

- Szerelmes – vigyorgott Jass.

- Hogy?

- Ismerik egymást… Csak most megjátsszák, hogy nem.

- Aranyosak, egyem meg őket – mosolyogtam.

- Miről susmorogtok? – kérdezte Violet.

- Gyerekek, ne most beszélgessetek – szólt ránk ofő.

- Bocsánat – mondtam egyszerre Jasper-rel.

Osztályfőnök egy halvány mosolyt küldött, de azt hiszem nem nekünk... :)

Órán viszont egyszer megint előjött az a látomásom, ami már tavaly is egyszer… Két női kéz köveket lebegtetett. De most kiélesült annyira, hogy megláttam azt is, hogy az erdőben volt, és hogy egy fiatal nőről van szó… Viszont az arca nem látszik… Egyszerűen nem látom, de biztosra merem venni, hogy ismerem, másképp nem is látnám a jövőjét. Azt hiszem.

Ez lett volna a harmadik fejezet! Remélem tetszett! :)

A következő kijelentésért előre is bocsánatot kérek Dinától, mivel rá nem vonatkozik, amit írni fogok.

Igaz, a következő fejezetet Violet hozza, DE !

Megbeszéltem vele, hogy mivel...

- Facebook-on van 144 lájkoló.

- Itt a blogon van 25 követőnk.

- Az oldalmegtekintés van, hogy egy nap eléri a 60at is. 

Még is. EGYETLEN EGY ember van, aki komizik.

---> 

Így fel lesz állítva ISMÉT a már egyszer visszavont komi határ. Ami viszont még mindig csak 3.

Más blogon van, hogy 6-7-re (vagy akár többre is) felviszik, de mi csak 3 komit kérünk. És nem azért mert komi hajcsárok vagyunk, hanem azért mert számít a véleményetek !!!

Ha csak annyit írtok, hogy "jó volt" vagy hogy "szar volt" vagy valami, nekünk az is elég, csak jó lenne látni, hogy nem csak 1 ember olvassa a blogot. Mivel, ha nem komiztok, az nekünk olyan, mint ha nem is olvasnátok, hiszen nem kapunk tőletek semmilyen visszajelzést.

Üdv.: Alice