16. Fejezet ~ Amikor az érzések elszabadulnak

Holá emberek! :)

Íme az új fejezet.

Ugye már vártátok? :)

Ez a fejezet talán valamiféle tanulság is lehet nektek.

Nem mindig az az igaz amit látsz. Néha kutatni kell, hogy tényleg úgy van, vagy sem...

Na és igen. Emlékeztek, Reby komijára a 6. Fejezetnél, hogy "Olyan jó poénokat raksz/raktok bele!" és a válasz kominkra, hogy "Köszönjük próbáljuk poénosra fogni, de sajnos lesz olyan, amit nem lehet :(". Azt hiszem ebben a fejezetben nem egy ilyen rész lesz..., de még is. Valami kis humort mindig megpróbálunk elrejteni. Ha más nem csak egy kis káromkodást... :D

Hát igen. Ez kisregényre sikerült, bocsi.

Nem is szaporítjuk tovább a szót. Jó olvasást és várjuk a komikat :)

Alice szemszöge:

Este éppen a könyveimet pakoltam és bejött a szobába Jasper.
- Megjöttem. - mosolygott. - Most már, mehetsz vadászni. De biztos nem baj, hogy én hamarabb mentem? - ült le a székre Jass, megakadályozva, hogy fojtassam a pakolást. 
- Miért lenne baj? Én akartam ma egyedül vadászni. - mosolyogtam én is.
- Tudom, csak...
- Semmi csak. - ugrottam a nyakába és megcsókoltam.
A csókunk után elindultam vadászni, mielőtt elmegyek, Jasper-rel Violet-hez a vacsorára. Még elég izgatott vagyok e miatt, olyan fura lesz emberi ételt enni, úgy, hogy ráadásul Violet apja is ott lesz... 
Gondolkozásomból Salvatore ébresztett fel. Ki gondolta volna...

- Merre indultunk tündér-babóci? - fogta meg hirtelen a két vállam Damon hátulról. Megremegtem. Mindig kirázz tőle a hideg. Persze észrevette, hogy megremegtem, mivel elégedett mosolyt tett az arcára. Chh, -.-"

- Mi ketten sehová. - ráztam le a kezeit. - Én viszont vadászni. - tettem hozzá.

- Talán csak nem megijesztettelek? - kérdezte kaján mosollyal az arcán.

- Inkább úgy fogalmaznék, hogy nem számítottam rád. - feleltem.

- Ó de kis édes tündér-babóci vagy. - jött ismét hozzám közelebb, mire én hátráltam. Grrr...

- De te nem vagy az! És ne hívj tündér-babócinak. Amúgy meg TE mit keresel erre? - pattogtam egy kicsit. Remélve, hogy lerázhatom.

- Úgy hívlak, ahogy akarlak. - mosolygott elégedetten - Talán én nem járhatok erre? Ugyanúgy jogomban áll, mint neked...

- Violet-hez indultál? - kérdeztem, miközben szemöldököm összehúztam.

- Nem. - felelte érdekes arccal és egy fintort csatolt hozzá. - Hozzád. - nekinyomott egy fának és megcsókolt.



Félreértés ne essék. Ez Rose és nem Ashley. De a célnak pont megfelelő ez a kép :)

Kezeimet is lefogta, hogy nehogy bárhogy is ki tudjak szabadulni. Próbáltam menekülni, de nem tudtam. Majd eszembe jutott valami. Belerúgtam a tökébe. De jó nagyot. És felpofoztam. 

- Áúcs! - lépett hátra. - Ezt most miért kaptam?

- Én miért kaptam a csókot? Tudtommal te Violet-et szereted...

- Mi van? - arcára érdekes döbbenet ült. - Honnan veszed ezt? Nekem nincsenek érzéseim sorry! Érzések nélkül könnyebb... Vagy mondott valamit Jasper?

- Na most minek kevered bele őt is? Én vettem észre. Vagy akkor inkább úgy kéne fogalmaznom, hogy én IS észre vettem? Lehetetlen! Elmondanád nekem, hogy miért használod ki Violet-et? Ő már beléd zúgott, te meg itt holmi játékszernek használod... - upsz...

- Honnan veszed? - bő a szókincsed...

- Megérzés.

- Á szóval láttad! Hát mindjárt gondoltam... Ha el mered neki mondani kinyírlak. - mosolygott.

- Már megint ezzel jössz? Én foglak téged kinyírni, ha csak kihasználod Viol-t.

- Éppen azt teszem. Szóval meddig hagysz még életben? - jött közelebb.

- Nem tudlak megölni, mert Violet szeret, ha nem szeretne, kb eddig a másodpercig élnél csak. Vagy eddig se! Szóval miért csókoltál meg és mit érzel pontosan Violet iránt? Miért akarod kihasználni?

- Nem vagyok hajlandó a kérdéseidre válaszolni, amíg te nem válaszolsz a kérdésemre. - makacskodott. Játszunk? Oké! Játsszunk!

- Én kérdeztem hamarabb. - makacskodtam én is.

- Most komolyan ezt a dedós játékot akarod játszani? - forgatta a szemét.

- Te kezdted! - rohadj meg! Tettem karba a kezem mosolyogva, közbe leütöttem volna. - Amúgy is kérsz még egyet?

- Mit? Csókot? - vigyorgott, még is meg volt lepődve.

- Ne is álmodj róla! Rúgásra gondoltam!

- Nem köszi. - hátralépett. - Azért csókoltalak meg, mert reméltem új erőt kapok. Vagy felerősödik az erőm. Az ibolya virágszálról meg nem nyilatkozom, ha érdekel a válasz lesd meg a jövőben... - gúnyolódott. Mint ha az így működne.

- Max. a második. - kuncogtam. - De ki kell, hogy ábrándítsalak, hogy most már az én erőm is felerősödik. - tudod az apró betűs rész... - Ja, és Jasper nem mondott semmit az érzéseiddel kapcsolatban, de most megyek, mert éhen halok. Pápá! - vigyorogtam a képébe.

Vadásztam és elindultam Jasper-rel Violet-hez. Az apja nyitott ajtót.

- Jó estét Jack! - köszöntem Jasper-rel illemtudóan. 

Amikor láttam, hogy Violet levágtat a lépcsőn mosolyogtam.

- Jasper! – ölelte meg Jass-t. – Szia! Üljetek csak le – mutatott a székekre.

Furcsán néztem rá. Úgy tesz, mint ha… Mint ha itt se lennék… :'(
Az este elég érdekesen telt. Végig, azon gondolkoztam, hogy mi a baja Viol-nak. Szörnyű, hogy pont most nem láttam semmit és most se látok… Merengésemből Jack szavai oldottak fel és az, hogy Jasper, kicsit megszorítja a kezem. Meséltem a kettőnk kapcsolatáról.

- És az a szép benne, hogy már az elejétől kezdve meg volt ez közöttünk – fejeztem be bizonyosan fülig pirulva. Jasper megsimította a combomat, ami rásegített erre.

- Alice, segítenél egy picit a desszerttel? – kérdezte Violet mosolyogva. De ez a mosoly más volt, mint amikor örülve a nyakamba ugrik reggelente… Persze mosolyogva egyeztem bele. Remélem semmi komoly, mert a főzőtudásom egyenlő a nullával.
- Violet, csak nincs valami baj? – kérdeztem meg végül. – Olyan más vagy... vagy én látom rosszul? – faggattam tovább aggódva.
- Hát... – kezdett bele - A Nagyi jósgömbjét valószínűleg ki kell cserélni...
- Tessék? Egy szót sem értek. Mi a baj? – tudtam, hogy nincs minden rendben…
- Azt mondta, hogy bízhatok benned, akkor meg miért...? – megkönnyezett.

- Mit, miért? – kérdeztem, könnyeim visszafojtva.
- Tudod, eszembe jutott egy idézet, ami most pont ide kapcsolódik: „Tudom, nem régóta ismerlek, de arra már rájöttem, milyen kis kedves vagy, és mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy még ezt a pszichopatát is megsajnálod... De miért kellett csókolózni vele?!” Ismerős? Alice Cullen szavai.
 Elsápadtam. Nem, nem, nem és nem ez nem lehet igaz. Csak egy álom!

- Úristen... te láttad... De nem, az nem az volt, csak... – kezdtem volna mondani.
- Nehogy részletezni merd! – a füleihez kapott. Ismerős reakció. – Oké, arra már rájöttem, hogy Damon egy bunkó, de ezt nem vártam volna tőletek. Tőled! És Jasper? Hogy bírsz még egyáltalán a szemébe nézni? Vagy a közös életetekről beszélni...
- Hadd magyarázzam már meg! – vágtam a szavaiba. Nehezen…
- Mégis mit? Hogy Damon ellenállhatatlan és olyan csábító, hogy már fáj? Hogy ki tud zökkenteni téged a valóságból? Ó, tudom én. De kioktatsz az óvatosságról, miközben ledugod a nyelved a torkán? Hihetetlen!

Szavai tele voltak a Damon iránt érzett szeretettel és temérdek méreggel, hogy haragszik rám. Ahogy elmondta, ment is vissza az ebédlőbe. Én persze lehuppantam és halkan sírtam. Hogy láthatta meg? Ha tudná, hogy mennyire utálom Damon-t, és menyire nem akartam azt a csókot, amit ő biztos valami írtó nagy szerelmes csóknak látott. Mekkora kurvának tarthat most… Amikor végre befejeztem a sírást, zsebemből előkaptam a telefont és kioldottam a billentyű zárt. Nem bírok itt maradni egy perccel se tovább… Mivel a zene szólt, ezért egy gyors füllentés jutott az eszembe. Tökéletes lesz.

- Bocsánat. - mentem vissza. Jasper észrevehetett valamit.

- Mi a baj szívem? – jött volna hozzám.

- Semmi. Baj nincs, csak Simon hívott, hogy mennünk kell haza. Azt hiszem valami házimunkáról feledkeztünk meg… - próbáltam mosolyogni Violet szúrós tekintete ellen is. – Szóval, köszönjük a vendéglátást meg mindent.

- És a desszert? Esetleg beszélhetnék Simon-nal, hogy a desszertet még egyétek meg. – ajánlotta fel Jack. De kedves…

- Hajthatatlan. – mosolyogtam. Hogy bírok még mindig mosolyogni?

- Hát jó, akkor majd Violet csomagol nektek gyorsan ugye kislányom? – fordult a lánya felé.  Violet felállt. Jaj, mit fog mondani?

- Gyors leszek, mint a villám. – mosolygott ravaszan.

Amire szépen lassan felöltöztünk, addigra Violet is kész lett a csomagolással.

- Sziasztok és jó étvágyat, hozzá, holnap találkozunk. – mosolygott Violet, és természetesen megint csak Jasper-t ölelte át. Az apjának ilyenkor hol van a tekintete? Hogy nem veszi észre? „Figyelj, Alice-re!” Súgta Jasper fülébe. Király.

- Szia. Viszlát! – köszöntünk el Violet-től és az apjától.

Jasper szemszöge:

- Alice, mi volt ez az egész? – kérdeztem tőle félúton. Meg álltam vele szemben. – Violet apja folyamatosan beszélt, de vámpírhallásomnak köszönhetően, hallottam valamit, hangfoszlányokat. Valami csók szót, na meg persze a Damon nevet. – Alice összerezzent, és könnycseppeket véltem felfedezni rajta. - Mi történt? Alice ne, - szóltam rá, amikor láttam, hogy mindjárt sír. - Ne sírj, kérlek. – öleltem meg. Késő volt. Alice könnyei, szinte eláztatták a kabátom. Még szerencse, hogy vízálló.

- Én…, én nem akartam. – szipogott és rám nézett.

- Gondoltam, ismerem Damon-t. De mi történt?

- Damon rájött, hogy ha megcsókol, felerősödik az ereje és gondolom, azt is számításba vette, hogy ha szerencséje van Violet észrevesz minket… És sikerült. – esett össze. – Megpróbáltam megmagyarázni, de hajthatatlan volt. Csak mondta és mondta. Jasper! Damon terve sikerrel fog járni… Violet szépen megutál engem és nem fogja elhinni, ha bármi látomásom lesz. Te meg inkább velem foglalkozol, mint vele, szóval Violet nem lesz védve… Damon az ágyba csábítja Violet-et, ebből következik, hogy ereje teljes lesz és bábuként tudja majd mozgatni Violet-et, hogy a tervét véghez tudja vinni. Persze nem az erejével, hiszen addigra már elég erős lesz Violet, hanem a szerelme. Violet addigra már teljesen bele lesz esve Damon-ba, az a rohadék, meg csak elmondja neki, hogy kihasználta, hogy megszerezze, azt, ami az övé… - újra elsírta magát. Én magam is megkönnyeztem, és erre még az érzései, vagy két lapáttal rátettek.

- Alice, nyugi! Mindent megoldunk! - nyugtatva öltem meg őt.

*Másnap a suliban egyik szünetben*

- Hát ez kész! Komolyan, ez nem lehet igaz! Már itt is? Gusztustalan. – halottam, ahogy Violet az orra alatt dünnyög. Dühös volt, de a sírás határán volt. Van egy tippem…

- Nincs igazság! – feleltem a dünnyögésére.

- Hajj, íme az áldozat, aki nem tud semmiről. – nézett rám.

- Violet. – fogtam meg a karját óvatosan. – Mi történt? – kérdeztem, egy nyugtató löket segítségével. Úgy látom, kezdek ebbe belejönni.

- Alice… 

- Mi a baj vele?

- Tegnap az erdőben smárolgat Damon-nal, most meg az első emeleten…

- Nem az ő hibája. – vágtam rá.

- Ez kész röhej. Utána még képes, veled nyalakodni… Hogy mi?

- Tudok róla. Vagy is az erdős részről. Violet. Alice nem tehet róla. – megpróbált elmenekülni, jelezve, hogy nem érdekli, az, amit mondani akarok, de szinte magamhoz húztam és mielőtt még megszólalhatott volna folytattam – Damon nyomta neki a fának és csókolta meg. Azt meg biztos nem láttad, ahogy Alice megrúgja és felpofozza Damon-t ugye? – kérdeztem, s elengedtem a karját. A döbbenet is társult a méreghez.

- Hát… Ha ez most mind igaz… Akkor miért smárolgat most is Damon-nal egy emelettel fentebb? – kérdezte.

- Fogadjunk megint csak azt láttad, és azt pedig nem, hogy mi Alice reakciója…

- Dehogy is nem. Az, hogy visszacsókol. - baszd meg...!

- Ahj, mondták már, hogy makacs vagy?

- Igen, de…

- Megfojtom! – jelent meg Alice.

- Talán nem akar veled lefeküdni Damon? – kérdezte Violet, két könnycsepp kíséretével és elrohant a WC-be. Ebbe ilyenkor mi üt?

- Látta? - kérdezte Alice. Szemei sírásra álltak.

- Igen. És panaszkodott egy sort…

- Miért nem hisz neked? Ha már nekem nem hisz, legalább neked hinne. – borult a nyakamba Alice sírva.

*Előtte, közben, utána*


 Alice szemszöge:

Húszperces szünetbe lementünk Jasper-rel az aulába.

- Elugrok a WC-re. Fél perc és jövök. – álltam fel Jasper mellől.

- Rendben. – adott egy puszit.

- Igyekszem. – mosolyogtam.

- Alice ide tudsz jönni egy kicsit? – kérdezte Elizabeth Miller az osztályfőnököm, amikor kijöttem a WC-ről.

- Persze. – mosolyogtam, elindultam felé, de láttam, hogy a Henry Holmes tanár úr is hozzá készül, szóval inkább – de csak következő szünetben, most el kell intéznem valamit. – fordultam meg és gyorsan futottam volna a lépcsőhöz, ha Damon nem állt volna az útban. – Nem vagyok jó kedvemben, szóval eressz! – szedtem le a kezét a derekamról.

- Jaj, lopott stílus nem áll jól.

- Nem értem miről beszélsz… - forgattam a szemem és hátraléptem.

- A kis virágszálam szokott mindig felborítani.

- Nem a tiéd!

- Még!

- Nem is lesz!

- Pedig jól haladok, és ha nem bánnád, megtenném a következő lépést is!

- Mi van? – néztem rá. El akartam menni, de a kezei gyorsabbak voltak. Derekamnál fogva magához húzott és megint megcsókolt. Sikeresen kimásztam az öleléséből.

- Igazán leszokhatnál erről, hallod? – kevertem le neki egy jó nagy pofont.

- Te meg erről. – fogta meg az arcát.

- Örülj, hogy rúgást nem kaptál, vagy is várj csak… - rúgtam bele a bokájába, amikor elindultam a lépcső felé. – Csak, hogy érezd a szeretetemet. – mosolyogtam és lerobogtam a lépcsőn. Rohadna már meg!

- Megfojtom! – mentem oda Jasper-hez, s csak később vettem észre, hogy Violet is ott van. Hú, hát, azt hiszem, itt se fényesebb a hangulat…

- Talán nem akar veled lefeküdni Damon? – kérdezte Violet, két könnycsepp kíséretével és elrohant a WC-be. Mi vaaan? A gyomrom összeszorult. Fúj. 

- Látta? – dühöm szomorúságba torkollott.

- Igen. És panaszkodott egy sort…

- Miért nem hisz neked? Ha már nekem nem hisz, legalább neked hinne. – borultam sírva Jasper nyakába.

Töri órán majdnem kifordultam a padból a tanár ízléstelen, szexista megjegyzéseitől, amin persze rajtam és Jasper-en kívül mindenki röhögött… Chh, -.-”

- Na, megyek tesire. Vigyázz magadra kicsim. – csókolt meg Jasper. – És sok sikert a kibéküléshez. – ölelt meg.

- Kelleni fog. – mondtam és elindultam a könyvtár felé.

Ahogy beléptem Violet ki is ment. Kicsit vártam és utána mentem.

- A kirohanásom nem volt elég világos utalás, hogy nem vagyok rád kíváncsi? – állt fel a padról Violet.

- Ülj vissza. – löktem meg az erőmmel, és a mellette lévő padot, vele szembe fordítottam.

- Alice, ha csapdába akarsz szorítani, egy boszit, előbb győződj meg róla, hogy nem tűzboszi-e. – tartotta rám a kezét.

- Kérlek. – húztam magam elé a szemetest. – Hallgass végig. – engedtem le.

- Hát, azt hiszem beszorultam, és azt hiszem kaphatsz még egy esélyt. Figyelek.

- Damon ki akar téged használni, de rájött, hogy ahhoz túl gyenge. – mondtam és Violet megdöbbent. Lássa, hogy nem vagyok én ilyen vadállat a padot visszafordítottam a helyére és leültem Violet mellé. Elmeséltem neki, hogy mit hitt Damon az újszülött vámpírral való csókolózásról.

- Ezt értem, de akkor most miért kellett megint megcsókolnia?

- Még mindig nem érted? – ugrottam fel. Áhh, ez a csaj túlságosan szereti Damon-t, hogy rájöjjön a dologra. – El akar minket marni tőled, hogy ágyba vigyen és bábuként mozgathasson, hogy elérje a célját.

- De ez nem fog neki sikerülni. – mondta és megölelt.

Kis naiv. Még mit sem sejt… Kicsit fájdalmasan, de megkönnyebülten öleltem vissza. Ezek szerint megbocsátott?! 
- Szóval, - dőlt hátra a padon. - bocsánat, a tegnapi nap miatt. A kijelentésemen, hogy... 
- Semmi baj. - vágtam közbe. - Szereted, és kiakadtál. Én is így viselkedtem volna, szerintem... - avagy, nem...
Amint ezt kimondtam, megdöbbent egy percre, majd elkapta a tekintetét.
- De most nem arról van szó... azon akadtam ki, hogy pont veled. Te veled, aki szereti Jasper-t, és sosem tenne ilyet, főleg nem Damon-nel. - Mély zavarában a pad szálkáit kezdte piszkálgatni az ujjaival. Csak óvatosan! Ha vérezni kezd, elszaladok.
Na de komolyra fordítva a szót: még mindig nem képes bevallani magának, hogy belezúgott. És szerintem, nem is fogja hamar, szóval terelnem kéne...
- Öm. - fogtam meg a kezét, megakadályozva, hogy szétszedje a padot. - Még a végén a földön kötünk ki, ha így fojtatod. - vigyorogtam. 
- Vagy? - nézett rám szemét összehúzva.
- Mi vagy? - mosolyogtam.
- Vagy talán azért aggódsz, hogy elkezdenék vérezni.
- Na álljuk csak meg! - vigyorogtam. - Te talán nem félsz, hogy ha el kezdenél vérezni, hogy is mondjam, megkóstollak? - Soha nem tennék ilyet, de...
- Képes lennél rá? - nyáh, pont ilyen kérdésre számítottam.
- Sose tudhatod. - kacsintottam. - Sose bízz egy vámpírban! Bízz bennem. 
Vigyorogtam majd Violet mosolyogva ölelt meg. Ez az óra hamar el is telt. Nem úgy mint a következő két rajz a colos szőke kurvával. Na de most komolyan. Hogy lehet egy ilyet diákok közé engedni?

Jasper szemszöge:

Tesin a tanár kikészített. Gyógytesin is így bánik szegényekkel?

- Kibékültünk. – ugrott a nyakamba Alice, amikor beértem a terembe.

Senki nem volt bent, csak ő.

- Jaj, de boldog vagyok. – mosolyogtam rá.

- Hát még én. – csókolt meg.

- Azt látom. – pakoltam be a cuccom, és bejött a tanár.

- Hát ti? – kérdezte fura arccal. Neked is szia baszd meg! -.-"

- Kész vagyok. - vetettem egy gúnyos mosolyt.

- Én meg gyógytesis. – vigyorgott Alice és hátulról átölelt.

- Értem. – mondta tanár és kislisszant.

- Háh, önnek is szép napot. – forgatta a szemét Alice mosolyogva.

- Hagyd rá. Rossz kurva. – fogalmaztam meg az igazságot.

A rajzóra nem telt túl gyorsan, de boldog voltam, mert láttam, hogy Alice boldog.

~*~

- Simon? – hallottam a konyhából kiszűrődő Alice hangját.

- Mondjad, Alice baj van?

- Nincs. Igazából, csak meg akartalak kérdezni, hogy nem jöhetne-e át hozzánk egyszer vacsorára Violet?

- Nincs ellene kifogásom. Csak szólj előtte egy nappal, hogy be tudjunk vásárolni, meg minden. – egyezett bele Simon. – Csak Damon ne jöjjön!

- Semmiképpen! – mosolyogott Alice és a nyakába ugrott. – Köszönöm apa, szeretlek. - Hát nem édes?

- Apa? Újonnan apa lettem? – mosolygott.

- Szokj hozzá, hogy néha apának foglak hívni. – nevetett Alice.

Amikor kinyitottam a hűtő ajtót, a víz kiborult a hűtőajtó oldalából majd el kezdett lebegni. Megfordultam.

- Légy óvatos. – mosolygott Alice, a vizet lerakta a konyhaasztalra és becsukta a hűtőajtót. Elégedetten mosolygott. Ügyes. Nagyon ügyes.

- Mi lenne nélküled? – közeledtem hozzá és lágyan megöleltem.

- Egy nagy víztócsa a padlón. – motyogott a mellkasomba.


~*~

Hajnalban valaki az ablakot dobálta. Amikor kinyitottam pont repült egy kő de, elkaptam. Kitalálhattam volna, hogy Damon az.

- Szép fogás Jaspy – húzta az agyam.

- Baszd meg – dobtam vissza a követ, és éppen csak elugrott előle.

- Bah, meg akartál dobni? – nem, baszd meg, csak elejtettem…-.-" Szerinted?

- Lemegyek – csuktam be az ablakot.

Alice aludt. Félig ki volt takarva, én pedig visszatakartam.

- Mondjad – léptem ki az ajtón. – Ja és legközelebb próbáld meg ne betörni az ablakot. Azt megköszönném.
- Semmi baja nem lett…

- Na jó, mondjad, mi az, ami miatt felvertél az édes álmomból?
- Képzelem, milyen édes lehet a kis gumilabda mellett... Én is megízleltem ám - nyalta végig az alsó ajkát. Hangosan felmorogva basztam őt a fához. - Ugyan, ne játszd már meg a féltékeny barátot... – nem játszom, baszd meg!
- Utoljára kérdem: mi a szart keresel itt ilyenkor? - kérdeztem rohadtul dühösen. - Csak nem Violet-nél voltál? - Ha igen, kiherélem!
- Talált, süllyedt - mondta vigyorogva, majd egy pillanat múlva fordított a helyzeten, és engem vágott a fának. Hülye köcsög. - És nagyon jól éreztem magam - súgta a fülembe. - Most már megértem, hogy miért sétáltál be a kis hálójába, és kedvelted meg... Csakhogy én nem vagyok ilyen gyenge... - Hát, érzem, baszd meg. A nyakam látja kárát!
- Rohadék! - sziszegtem, mire bájosan mosolyogva erősebben szorított meg.
- Azért vertelek fel az édes álmodból, mert közölni szerettem volna, hogy minden bábut sikerült szépen lefoglalnom a sakktáblán, hogy védtelenül maradjon a királynő... Akit hamarosan a saját királya fog leütni...

- Rohadj meg. - préseltem ki magamból, majd a földre eresztett.

Hát igen a bűvös sakk...

Tényleg ti tudtok sakkozni? ;)

Milyen lett a fejezet? :)

Puszi: Alice és Violet