14. Fejezet ~ A játék elkezdődött!

Sziasztok!

Íme az új fejezet. Most egy kicsit hamarabb. =)

A cím: Hát igen. A címben ott rejlik a lényeg...

A felesleges káromkodásért elnézést kérünk, de mi csak azt írjuk meg amit a szereplők gondolnak.. ;)

Jó olvasást:)

A komiknak nagyon örülnénk :)

Puszi: Alice és Violet

Alice szemszöge:

Jasper este amikor belépett a szobába mosolyogva leült mellém.

- Öm, Alice, hívott Stefan, hogy szeretne velünk vadászni. Zavarna?

- Ha nem hozza a bosszantó bátyját, akkor jöhet. Kedvelem. - mosolyogtam.

- Rendben, hívom is.

Jasper elment telefonálni és elindultunk vadászni. Haza fele, hirtelen leszakadt tőlünk Stefan és egy-két tűzgolyó jelent meg az egyik fa körül.

- Violet! – kiáltottam és gyorsan visszafordultam intve Jasper-nek, hogy jöjjön.
- Alice? - kérdezett vissza halkan, bizonytalanul.
- Ezentúl mindig így fogsz üdvözölni? – mosolygott Stefan szelíden.
- Sajnálom – mondta Violet, majd felém fordult.
- Mi folyik itt? – kérdeztem, mialatt Stefan feltápászkodott, és Jasper is beért.
- Vámpírt érzékeltem és megtámadtam Stefant, aki...
- Akitől már legalább húszszor bocsánatot kértél, és nem haragszik – mosolygott.
- Áh, világos – mondtam. – Mi éppen vadásztunk. - előztem meg a válasszal a kérdését.
- Együtt? – mosolygott ránk.
- Ühüm – bólintott Jasper.

Észre se vehető pár másodpercig csönd volt, majd Violet szólalt meg.

- Nem lenne kedvetek öm.. átjönni hozzám? – kérdezte. - Alice-nek már említettem, hogy meg szeretnélek jobban ismerni titeket, és... szerintem apa barátnője megint egy hadseregnek elegendő kaját küldött. Persze, csak ha van kedvetek – mosolygott ránk.

- Mármint. Most? - kerekedtek el a szemeim.

- Hát nem? - nézett ránk, majd a keze fölött tartott tűzgolyó nagyobb lett, hogy jobban meglássuk kiskutyaarcát. Hm, szerintem az apja elől keres kibúvót.

- Hát ha ezzel segíthetünk. - kacsintottam rá.

- Nem tudom miről beszélsz... - fütyörészett oldalra.

- Na gyere. - karoltam belé. - Mutasd az utat. - közben másik oldalra pedig kinyújtottan a kezem és Jasper átkulcsolta azt.

- Hölgyem? - mosolygott Stefan és kitartotta a kezét, mire Viol kissé elpirult. Ezt is észrevettem hála a vámpírlátásomnak. 

- Jobb ötletem van. - mosolygott szemtelenül Jasper.

- Oh, és remek. - nevettem. - De segítened kell.

- Nyugtatás rendel. - mosolygott Jass.

Teljes nyugodtságba helyezte Violet-et, majd felkaptam az ölembe és kirohantam vele az erdőből egészen a ház előtti sarokig.

- Héjj, azért legközelebb szóljatok, ha merénylet készül ellenem. - mosolygott kissé ijedten Viol.

- Hehe, de az már nem lenne merénylet. - jött meg Stefan.

- És még véletlen se egyeznél bele. - karolt át Jasper.
- Hát nem is - öltött ránk nyelvet Viol, majd a kulcsával kezdett matatni, s ahogy kinyitotta az ajtót, már be is rohant a házba. Hallottuk, ahogy köszön az apjának, meg kimagyarázza, hogy hol volt. Amikor visszaért, meglepetten nézett ránk.
- Hát ti?
- Itt ragadtunk - mosolyogtam.
- Ó, ja igen! - csapott a fejére. - Ezt most vegyétek megtiszteltetésnek, és a bizalmam jelének - kacsintott ránk. - Fáradjatok beljebb.
Bementünk, és rögtön ki is lépett a konyhából egy magas férfi. Minden bizonnyal Violet apukája.
- Sziasztok! - köszönt mosolyogva. Szimpatikusnak tűnt. - A nevem Jack Hetfield.
- Jó estét!
- Apa, ők a barátaim. Balról jobbra Jasper, Alice és Stefan. Velük voltam ma délután - csicseregte a kis boszi, majd az utolsó mondatnál ránk nézett egy "le ne merjetek buktatni" tekintettel.
- Örülök a találkozásnak - fogott kezet velem és a fiúkkal, majd amikor Stefan-höz ért, meglepődött. - Mi már ismerjük egymást, ha minden igaz.
- Öö.. én nem tudok róla, uram. - lepődött meg, de mosolygott.
- De hát te hoztad vissza Violet-nek pénteken, amit a suliban hagyott.

- Ja, vagy úgy. Nem. Tévedés történt. Ő a testvérem lehetett. Damon. 

- Testvéred? Értem. Akkor nem is zavarok. Beszélgessetek.

Ahogy az apja felment a lépcsőn Violet leültet minket, de Stef állva maradt.

- Te behívtad Damon-t? - kérdezte megvetően. Meg volt lepődve,de kicsit dühös is volt. Érthető. Én is az vagyok...

- Apa volt. Nem tudhatta...

- Lesznek ebből még bonyodalmak... - ült le Stefan is. 

- Volt is. - motyogott Viol. 

Mind a hárman marha jól tetettük, hogy nem halottunk semmit. Azzal ütöttük el az időt, hogy mindenki elmesélte az előéletét. Én elmeséltem, hogy a szüleim elmegyógyintézetbe zártak. Jasper, hogy a szüleivel volt, amikor autóbalesetet szenvedtek. A szülei a színhelyen meghaltak, de Miranda megmentette Jasper életét, azzal, hogy vámpírrá változtatta. Stefan is kitért az ősrégi élettörténetükre. Na meg persze Violet is elmesélte, hogy az anyja régen meghalt, és egy ideig a mamája nevelte. Egyiket se irigyeltem, mondhatni talán, mondom TALÁN még nekem volt a legkönnyebb...

A "bulizás" után illedelmesen elköszöntünk és hazamentünk.

Szerdán Jasper-t a suliba hagyva futottam Violet elé. Ismét nekifutásból öleltük meg egymást. Ahogy a haja meglebbent és karjait átfonta a testemen mélyet szippantottam a levegőbe, hogy az ibolya illat átjárja az egész testem.

- Mi a baj Violet? – kérdeztem, miközben hátra léptem. – Kicsit fura vagy.

- Áh, csak... akadt egy kis boszi krízis - mosolyodott el.

Mondanám, hogy bocsi Violet, de nem hiszem el, de inkább magamban tartottam... Nem boszi ügy... Akkor most nem lenne ilyen szapora a pulzusa...
- De nem komoly, ugye? - kérdeztem aggódva, mint ha elhinném, amit mondott.
- Nem, semmi komoly. De nem kéne ennyit aggódnod értem. Jól vagyok.

- Tudom, - még... - de én ilyen vagyok. Meg kell szoknod.

- Hát, majd csak sikerülni fog. Amúgy, - kezdi a téma váltást, édes. - jó lesz nektek ma este vacsi nálam?

- Csak ha a drága barátodat nem áll szándékodban meghívni... - forgattam a szemem és a távolban felbukkanó Damon-ra mutattam.

- Nem, nem, csak téged. És... nem a barátom. 

Még! Felismerem a szerelmet kicsim!

- Öhm, oké... - mondtam csak ennyit. - Hány órára vagyunk hivatalosak?

- Este hat megfelel?

- Te vagy a házigazda. Ha nektek az jó lesz akkor nekünk tökéletes.

- Rendben, szóval. Kedves Alice Cullen, eljönne ma hozzám vacsorára a barátjával, este hat órára?

- Egy feltétellel. Ha szólsz apukádnak, hogy a teába ne rakjon ízesítőnek verbénát.

- Hogy? Apa... - nem tudta, hogy fejezze ki magát - elutasít minden bosziságot és vámpírságot. Nem tudja, vagy is inkább nem akarja elhinni, hogy boszi vagyok. Rólatok meg nem szóltam semmit...

- Igen, ezt tudtam. Úgy értettem, hogy ízesítőnek ne rakjon bele.

- Ja igen. Gyógynövény és finom az íze...

- Ugye most nem ez lesz a téma? - fintorodtam el.

- Bocsi. Inkább menjünk a suliba.

- Szerintem is.

Elmosolyodtam és bementünk a suliba. A suliban most nem Edwin tanár úrnak, hanem a történelem tanárnak ütköztem neki.

- El akarsz gázolni?  - mosolygott rám, és meg akarta simítani a vállam, de beléptem Violet mellé.

- Öm, nem. Bocsánat, nem figyeltem...

Mindig rossz érzésem van ha a közelemben van csak nem tudom miért...

- Jól vagy? - kérdezte Violet.

- Én izé, persze jól. - mosolygtam.

Még is mit mondhatnék szegények? Rossz előérzetem van mellette? Flúgosnak nézne, hisz mindenki koslat utána én meg 2000 mérföldes körzetben kerülöm őt... Még azt hinné nincs nálam rendben minden...

- Figyelsz te rám? - kérdezte.

- Mi, mi, mi? - ráztam meg a fejem. - Izé..., látomásom volt és ilyenkor kizárom a külvilágot, szóval bocsi. Most már itt vagyok.

- Igen? És meddig? - bahh...-.-"

- Hát ezt nem lehet kiszámítani... Mindegy, szóval milyen óránk lesz? - tereltem el a témát. Vagy is próbáltam.

- Ezt kérdeztem volna, ha figyltél volna...

- Mondom, hogy bocsi.

- Persze, semmi, csak eddig sose voltam olyannal, aki ki tudná zárni a külvilágot. Meg kell szoknom.

- Majd segítek. - vigyorogtam és megöletem.

Violet háta mögött megpillantottam Edwin-t, aki elég érdekes arcot vágott. Most meg mi a baja?

Első óra irodalom volt. A tanárnő képes volt becsengő után 20 másodperccel bejönni. Hogy késhetett ennyit?

- Ha ez így fog menni, engem az őrületbe fog kergetni a pontosságával. - mosolygott Jasper.

- Hát engem is. Itt nem lehet késni... max 10 másodpercet... vagy annyit se. - mosolyogtam.

- Ha nem lennék vámpír, gyanakodnék, hogy ő egy vámpír...

- Valahogy úgy. - helyeseltem.

- Ti ketten. - mutatott ránk.

- Nevünk is van. - mondta alig hallhatóan Jasper. Csak én hallottam, meg max Violet...

- Igen? - kérdeztem vissza.

- Szeretném fiam ha átülnél a mellettetek lévő padba.

A tanár a Violet melletti székre mutatott és Violet, megmondta, hogy, hogy hívják.

- Amúgy titeket, hogy hívnak?

- Alice vagyok. - mosolyogtam. Hogy bírok most is mosolyogni?

- Jasper. - lökte oda félvállról, miközben a cuccát pakolta.

Ahogy elült mellőlem olyan üres voltam, rosszul éreztem magam, hisz magányos voltam... Persze órán Jasper tekintete többször rám siklott és akkor mindig mosolyogtam, de még se olyan volt, mint ha mellettem ülne... Amik vigasztalnak. Jasper nem magától ült el. És ez az ülés, csak erre az órára vonatkozik.

Jasper szemszöge:

- Jasper. - vagyok... löktem oda annak a banyának, amikor szépen áttessékelt Violet mellé. Pont a mellé ültet be, akiről tartani kell a számat...

- Még ma várható, hogy leülsz? - kérdezte a tanár.

- Még az is lehet... - na jó talán nem így kéne bemutatkoznom, de... Áhh, mindennek Damon az oka... Ha nem tudnék most semmiről, minden sokkal könnyebb lenne.

- Minden oké? - kérdezte Violet.

- Persze. - az álmaimban... mosolyogtam. - Veled?

- Azt hiszem. - mosolygott.

Ha tudnád, hogy mi történik a hátad mögött, nem igazán mondanád ezt. Ahj, Jasper Hale! Gondolkozz máson! Hm, a tudatlanság néha jobb, de azt hiszem én nem bírok tudatlan maradni...

- Ugye, Damon ma nem fog meglátogatni egyikőnket sem? - kérdeztem Viol-t.

- Kéne neki?

- Nem. Dehogy, csak kérdeztem, hogy mire számítsak... Elvileg a barátod szóval... - kezdtem volna mondani, de persze közbevágott.

- Ő nem a barátom és nem tudom, mit tervez, értsd meg.

- Jól van, jól van, nyugi. - lenyugtattam. - Csak kérdeztem.

Violet más volt. Az eredeti jeges félelme, most elszállt. Enyhe félelem, düh és szeretet áradt belőle. Hogy lehet Damon ennyire felületes, nem törődöm, kétszínű? Észre se veszi, hogy szegény lánynak érzései vannak? Elemezzük csak le őket. Félelem. Ez egyszerű. Damon megfenyegette. Szeretet, amiből talán szerelem lesz - vagy már az -, a csók magyarázat erre. Düh. Na, ezt nem értem, bár ahogy a barátomat ismerem, biztos tett 1-2 látogatást Viol-hoz. 

  Órán többször Alice-re mosolyogtam, s ő is rám. Olyan édes volt. Vártam, hogy végre már vége legyen az órának. Ne értsétek félre. Nem Violet-tel volt bajom… Ahogy kicsengettek Alice-hez futottam és pár másodpercen belül a karjait magamon éreztem, s suttogó „szeretlek” hangját hallottam.

- Ki megyünk? – kérdezte kiskutyaszemekkel.

- Menjünk, de – fordultam meg. – Violet?

- Úgy látom jól el van Caroline-nal. – mosolygott, amikor visszafordultam. - Amúgy is ki akartam valamit próbálni. - mosolygott sejtelmesen.

Kimentünk a folyósora és találtunk egy búvóhelyet ahova egyből le is ültem. Alice is le akart ülni mellém, de én inkább az ölembe húztam. Elégedett mosolyt tett az arcára és megcsókolt. Amikor a csókunknak vége szakadt, megláttam Damon-t, ahogy a korlátot támasztja és hirtelen elkomorodtam.

- Talán csak nem megzavartam MEGINT valamit? - kérdezte Damon.

Most nézted végig, cseszd meg! Alice hirtelen leugrott az ölemből és megszólalt:

- Én azt hiszem visszamegyek Violet-hez, úgy se tudja, hogy hol vagyok...

- Oh, hát én nem akartalak elüldözni de ha már ennyire be akarsz menni akkor nem tartalak fel. Add át Viol-nak, hogy puszilom.

Alice szemét forgatva bement.

- Ketten maradtunk... - mosolygott Damon.

- Mi a szart akarsz? - kérdeztem dühösen.

- Hát azt nem, na de Jaspy...

- Jasper, ha kérhetem!

- Kérheted, de nem kapod meg. Szóval..., Jaspy! Miért is akartál velem beszélni?

- Honnan veszed, hogy akartam?

- Csak tudom és kész. Szóval?

- Jól van, az a helyzet, hogy, már én is megkedveltem Violet-et. Szóval meddig szándékozod még ezt a játékot űzni?

- Amíg célba nem érek.

- De baszd már meg, és még is milyen áron? Erre nem gondoltál?

- Összekeversz valakivel, akinek ez számít.

- Ó, hogy gondoltam, hogy ezt fogod mondani. És az sem érdekel téged, hogy Viol-nak érzései is vannak?

- Tipikus emberi nyavalya, nekem nincsenek...

- Tudom, azok nélkül könnyebb, de akkor is. - vágtam közbe, nem túl kedvesen. - Én nem bírom ezt a játékot tovább űzni. Most is órán mellé ültetett a tanár, és tudod milyen rossz volt? Éreztem, hogy boldog meg minden, és nem is ezzel volt a baj, hanem, hogy mennyire le lesz törve, ha megtudja, hogy csak kihasználod... - nem kéne lebuktatnom, szóval - Elveszítene egy barátot. 

Damon, hirtelen szomorú lett. Hehem, úgy se mondom ki azt, amit vársz! Nem mondom, hogy a boszi beléd van zúgva cseszd meg! Majd megszólalt.

- Tégy, amit akarsz. De ha nem fogom elérni a célom, akkor azt Alice bánja meg.

Erre nem tudtam mit mondani. Damon elégedetten vigyorgott és elment. Én is bementem a terembe, és nap többi részében semmi izgalmas nem történt.