3. fejezet ~ Nehézségek az iskolapadban

        Sziasztok!

Íme itt az új fejezet. Reméljük, tetszeni fog!
A komiknak örülnénk! ;)

Jó olvasást!

Violet szemszöge:

Feltrappoltam a lépcsőn, és beléptem a 111-es terembe. Már bent volt az osztály nagy része, így gyorsan kerestem egy szabad padot magamnak, amit a tanári asztallal szemben lévő sor negyedik padjában meg is találtam. Intettem pár ismerős személynek, akik viszonozták a gesztust, de mivel el voltak foglalva a padtársukkal, tovább már nem érdekeltem őket. Már épp ismét elkezdtem volna agyalni a rövid hajú kisangyal csajszin, amikor váratlanul koppant két tűsarkú cipő a padom mellett, és egy valóságos cicababa nézett velem farkasszemet. Pillái hatalmasak és dúsak voltak a szemfestéktől, ajkai csillogtak a szájfénytől, bőre erősen alapozótól sárgállott.
- Szabad ez a hely? – kérdezte, de meg sem várva a válaszom dobta le magát mellém. Übermini bőrszoknyája recsegett a mozdulattól.
- Hát, most már nem ugyebár – mondtam, és ösztönös mosoly ugrott az arcomra megint. Basszátok meg, hülye reflexek. – Violet vagyok – mutatkoztam be, és a kezemet nyújtottam felé.
- Carmen – lökte oda nekem, szőke loboncát a képembe csapva. Remek.
 Előrefordultam, s láttam bejönni a kis tündérbabát, egy világfájdalmas képű szöszi társaságában. Hm, egyikkőjüket sem láttam tegnap az évnyitón. Biztos régóta haverok. Vagy többek. Kitudja.
 De várjunk csak! Ezek szerint osztálytársak vagyunk! Wáááá!
 Elmélyülő gondolataimból (és a pánikrohamomból) a belépő osztályfőnök húzott vissza.

Elkezdődött az óra, de persze csak a szükséges kellékekről, a házirendről meg az ellenőrzőkről esett szó. Szokásos elsőnapi dolgok.
- Pszt – rúgott bokán tűsarkújával Carmen. Milyen elegáns figyelemkeltés. Ribanc. – Csini a ruhád.
 Óh.
- Köszi – feleltem, és kitaláljátok? Mosolyogtam.

- De neked nagyon nem áll jól. Én a helyedben nem szoknék rá ezekkel a csöpp lábakkal... – Anyád.
- Ugye nem akarsz beszólni azzal a csöpp agyaddal? – kontráztam vissza dühösen. Mellkasomban szétáradt a sértett büszkeség; a szívem megint hevesen dobogni kezdett.
- Jézusom, a kávém! – sikította az osztályfőnök, majd odakapva a fejem ismét szikrákat láttam magam előtt. A tanári asztalon heverő kávésbögre tetején hatalmas buborékok jelezték, hogy a benne lévő folyadék felforrt. Azt se tudtam, fiú vagyok-e vagy lány, viszont ösztönösen ugrottam egyet a padban, minek következtében levertem a ceruzám. Érte akartam nyúlni, de a pontosan mellettem lévő padsorban ülő tündérbaba megelőzött. Csinos arcán kedves mosollyal nyújtotta át nekem az írószert.
- Oh, köszönöm – suttogtam.
- Nagyon szívesen – mosolygott rám. Nagyon jól állt neki.
 Érte nyúltam, és ahogy egy pici helyen összeért a kezünk, éreztem, milyen hideg a bőre. Idegen érzelemhullámok kerítettek a hatalmukba. Hidegség, összezavartság, félelem, és... éhség. Nagy éhség. Elrántottam kacsóm, persze nem feltűnően, mosolyomat fenntartva.
- Egyébként Alice vagyok – mutatkozott be.
- Én pedig Violet – követtem a példáját, és hirtelen késztetést éreztem arra, hogy megmagyarázzam neki a korábbi viselkedésem. - Bocsi, hogy úgy ott hagytalak óra előtt, csak...
- Csend legyen ott hátul, hölgyeim! – szólt ránk az osztályfőnök, mire rögtön befogtuk, és visszahajoltunk. Az óra zavartalanul folytatódott tovább, de persze én még mindig ki voltam akadva amiatt a kávé-dolog miatt...

~*~

Az első szünetben én a helyemen kezdtem el uzsizni. Sokan kimentek a folyosóra, és hála az égnek az idegesítő padtársam is. Nézelődni kezdtem a teremben, és épp amikor a nyitott ajtóra siklott a tekintetem, egy magas, iszonyatosan jóképű és szexi srác támaszkodott meg az ajtófélfán, és felém intett a fejével. Nagyra kerekedett bociszemekkel pislogtam rá, majd megfordultam, és láttam, hogy Alice padtársa – a szöszi – komor arccal int vissza.
 Ja, hogy ez neki szólt.... oh...
- Mindjárt jövök – mondta Alice-nek.
- Ki ez? – kérdezett vissza a babaarcú lány.
- Damon Salvatore. Ne akard megismerni. Mindjárt le is koptatom – mondta, majd odament a sráchoz, aki egy irtó szexi bőrdzsekit viselt. Fűzöld szemei ambíciótól csillogtak, arcára gúnyos mosoly ült ki, de be kellett látnom: még ez is eszméletlenül vonzóvá tette.
 Mindeközben Carmen is visszariszálta a fenekét a terembe, amit a Damon nevezetű szexisten szemrebbenés nélkül végigstírölt. Csalódottság és harag áradt szét bennem, s hogy ne kelljen elviselnem a kis lotyó társaságát, a kukához léptem, hogy kihegyezzem a ceruzám, aminek letört a hegye. Na meg az sem utolsó szempont, hogy a kuka az ajtó mellett volt.
- Mi a francot keresel itt? – hallottam a szöszi dühös hangját.
- Ugyan már, Jaspy... iskolába járok, mint minden rendes diák. – Damon hangjától el lehetett volna olvadni. Hangneme pimasz volt.
- Úgy értem itt mit keresel? És semmi Jaspy, vagy beverem az arcod. – Hát, azért kár lenne.
- Hm... sok a friss hús... tudod, mennyire szeretem a finom újoncokat...
 Heh. Világos. Biztos van vagy húsz csaja egyszerre.
 Megfordultam, hogy visszaüljek, de hirtelen megláttam, ahogy Carmen firkál valamit az osztálynaplóba.
- Mit csinálsz, Carmen? – kérdezte tőle az egyik lány.
- Kiradírozom az ülésrendet és módosítok rajta. Nehogy már egy ilyen bányarém mellett kelljen ülnöm...

És ekkor éreztem úgy, hogy odamegyek, és tiszta erőből felpofozom.
De nem tettem. Hogy miért? Mert pislákolni kezdett a neonlámpa, és valahogy éreztem, hogy megint az én hangulatingadozásaim okozzák ezt. Féltem magamtól, és közben dühös voltam arra a lotyóra. Megalázva éreztem magam. Fülembe belekúszott Carmen éles nevetése, és éreztem, hogy elerednek a könnyeim.
 Elhajítottam a kezemben lévő ceruzát, és hátrafordulva nekiiramodtam az ajtó felé. Már el is felejtettem, hogy ott vannak „Jaspy”-ék. Következésképpen a szöszit majdnem fellöktem, Damonnak pedig egyenest a mellkasába szaladtam.
- Hó-hó... – Mély hangja körbeölelt, de nem csak az. Reflexből elkapott, így erős karjait megéreztem a derekamon. Olyan illata volt, mint a frissen hullott, nyári zápornak.
Felpillantottam rá, és zöld szemei olyanok voltak, akár a tenger. Meg tudtam volna fürödni bennük. – Mi a baj, cica? Megvigasztaljalak? – pimaszkodott, egy gúnyos vigyor kíséretében.
 De nekem ez nem hiányzott most...
 Kimartam magam a kezei közül, és a mosdók felé vettem az irányt. Halk, női cipőkopogás követett.