6. Fejezet ~ Vörös bűbáj

Sziasztok!

Nos, ez a fejezet kicsit rövid lett, de hát nem lehet mindent egy fejezetbe sűríteni és nem is kell, hgy minden fejezet 5-6 oldalas legyen ;)
Néha kell egy 3 oldalas szieszta is :)

 

Alice-nek és Lizának van pár tisztázatlan dolga. Jessicát is meg kéne idézni, ha egyszer ő az egyetlen reményük hőseinknek.

 

Térjünk is gyorsan vissza a nap elejére. Be kell fejezni a 4. Fejezet végén félbeszakított lelkizést.

Alice szemszöge:

„De telt-múlt az idő. Mi sem bizonyítja jobban, hogy egyszer csak egy kómás Liza jelent meg mellettem.

- Szörnyen festesz - viccelődtem, de ő komolyan vette.

- Tudom. Álmos vagyok. Sajog a fejem. Félek, de egyben gyűlöletet is érzek…

- Klaus miatt vagy… - hogy kéne erre rákérdezni? – Az erőd miatt?

- Mind kettő.”

- Ez nem is Jessica háza, ugye? - raktam fel az eddig nagyon foglalkoztató kérdést.

Liza megrázta a fejét.

- Nataljáé volt.

Hirtelen nyelni is elfelejtettem.

- Ne haragudj, hogy nem mondtam el… - fogta meg a kezem.

El akartam rántani, de egy erő meg akadályozott ebben. Nyugodtság áramlott a testembe.

- Erre nincs szükség – léptem hátra tőle. Ne nyugtasson… – Inkább reggelizzünk!

- Rendben - bólintott Liza, majd benyúlt a hűtőbe, és kivett belőle egy doboz tojást. Tegnap a nagy keresés közben azért beugrottunk egy üzletbe, néhány alap dolgot megvásárolni. Még ha nekem nem is létfontosságú, ő azért nem halhat éhen. - Áh, rég éreztem magam ilyen pocsékul - ütött bele pár tojást a boszi a serpenyőbe, amit varázserővel forrósított fel. - Utoljára akkor éreztem magamhoz ilyen közel a fekete mágiát, amikor Jessicát változtattam át szürke boszorkánnyá.

Hirtelen megenyhülve néztem rá.

- Minden rendbe fog jönni – próbáltam vigasztalni – Hiszen, mégiscsak a jó érdekében teszed, nem? – kérdeztem határozatlanul.

- Ez nem ilyen egyszerű - sóhajtotta Liza, miközben a már kész tükörtojásokat kilebegtette egy-egy tányérba. - Az egész olyasmi, mint a karma. Bármit teszel, nem a cselekmény eredménye, hanem a szándék számít.
- Tehát nem lesz baj, mert a jó érdekében tetted. Ebben mi nem egyszerű?
Liza megrázta a fejét, majd leült az asztalhoz.
- Ha valaki fekete mágiát használ, az mindenképpen visszaüt. Ha jó cél érdekében tette a boszorkány, akkor is visszaüt, csak nem olyan kellemetlenül. A fekete mágia az fekete mágia, sosem marad megtorlatlanul.

Enni kezdtem. Vagyis csak próbáltam, mivel szörnyű volt látni, ahogy Liza is csak próbálgat enni. Leraktam a villát és szokását átvéve, most én fogtam meg a kezét.

- Megtaláljuk őt – mosolyogtam rá.

- Remélhetőleg mielőtt Violet-et elnyeli a fekete mágia...

"És téged..." - raktam hozzá magamban.
- De mire kellhet Klaus-nak? És miért pont ő? - Tisztában voltam a válasszal. Nagyjából, de kikívánkozott belőlem.

- Mert az unokahúgomban megvan a képesség, hogy feltámassza és irányítsa a holtakat. Ezt az erőt mindenfélére ki lehet használni - döfte Liza a villáját a szerencsétlen kajába. - Minden boszorkányban van valami sötét erő.

És ekkor... Elfelejtettem lenyelni a falatot. Liza hirtelen rám vette nagy barna szemeit. Ránéztem, s lenyeltem a falatom.
- A... - haboztam - A tied mi?
- Hát... utazni tudok az időben... - felelte. - Előre is vissza is.

- Akkor ezért tudtad valamilyen szinten megakadályozni Natalja varázslatát és utána visszahozni minket a jelenbe?!

- Igen - hajtotta le a fejét.

- Nem lesz probléma – mosolyogtam rá halványan – De van még itt valami, ami fúrja az oldalam. Amikor itt volt Natalja… Szóval, mi volt köztetek és Henry között? Nem Sophie-val élt Holmes?

- Sophia akkor már nem élt - felelte Liza. - Henry nagyjából... hát, majdnem egyszerre randizgatott Nataljával és Jessicával.

Pff. Azt a Gigolo énjét... :')
- Öh - nyilvánultam meg értelmesen. - Azta, de paraszt... De szerette egyáltalán valamelyiket? Vagy Jess és Nati...? De Nataljának mi haszna volt ebből?

- Nem tudom, mi járhatott a fejükben - sóhajtotta Liza. - Gondolatolvasó nem voltam, és most sem vagyok az. Jessica egész biztosan szerette Holmes-ot, hiszen összefogott vele Natalja ellen. Ami az utóbbi személyt illeti, szerintem csak szex volt közöttük, érzelmek nem.

- Naiv Jessica... Nem tudom megérteni a drágát - kacagtam. - Nataljától meg nem vártam mást. Jut eszembe - tereltem, amikor megláttam a szélboszi fura arckifejezését. - Akkor ma megidézzük Jessicát?

- Igen, de erőt kell még gyűjtenem hozzá. Sokat varázsoltam, és hát elég durvákat, úgyhogy estig várnunk kell.

- Rendben - bólintottam. - Pihenj is, mert nagyon gyenge a pulzusod. Amúgy van tea - töltöttem neki - De még forró! - figyelmeztettem.

- Nem gond - mosolyodott el. - Megvárom. - A szájához emelte a csészét, és megfújta a forró italt.

- Ízlik? – mosolyogtam rá.

- Finom lett, köszönöm – mosolygott vissza.

Beszélgettünk még egy kicsit utána visszaküldtem aludni. Nem kellett kétszer mondanom.

- És te…? – nézett rám.

- Sétálok és kiürítem az elmém. Nélkülem ne kezdj hozzá! Jövök vissza. Te pedig aludjál! – parancsoltam rá. Bebújt az ágyba és rám mosolygott. –

- Köszönöm a bizalmad Alice.

- Én köszönöm a tied – mosolyogtam és távoztam az ablakon keresztül.

~*~

Miközben szívtam a friss levegőt, megláttam egy árnyat cikázni a fák között. Jobban megnéztem. Ráfókuszáltam. Ez egy idegbeteg Damon. Mármint jelenleg nem volt a legnyugodtabb állapotban.
Megálltam előtte.
- Damon, állj már le!
Megállt előttem. A szemei szinte szikrákat szórtak rám.
- Valami hír, mióta utoljára beszéltünk?

- Este megidézzük Jessicát - néztem a szemeibe - Gyere! - indultam vissza a ház felé, ám ő megragadta a karom, és visszarántott magához. Rettentő komoly ábrázattal nézett rám.
- Soha többet ne csinálj ilyet, Alice.

- Milyet? Óvni téged? – kérdeztem kivetkőzve a tűréshatáromból.

- Ne mártírkodj feleslegesen. Ugyanazt csinálod, mint legutóbb a banyával Mississippiben! Nőj fel végre, és értsd meg, hogy nem menthetsz meg mindenkit egyedül! És most ne érvelj Lizával, mert őt még nálad is hamarabb kinyírnák - engedett el indulatosan. - Mellesleg engem aztán nem kell védeni. Nem is hagyom. - Azzal faképnél hagyott, és bement a házba.

 Leüthetem, létszi? Csak egy kis pofon! :’D

- Damon! – kiáltottam suttogva és elé álltam. - Liza az emeleten alszik, ne ébreszd fel!

- Miért ébreszteném? Biztos kimerült, gondolom egyfolytában Violt kereste. - Legalább vele megértő. Ez már valami. Nem is örülnék, ha miattam haragudna rá is - Egyébként kicsit lemaradtam. Miért kell megidézni Jessicát?

- Úgy értettem, hogy ne úgy ronts be a házba, mint egy vadállat! – ültem le a szememet forgatva egy székbe. – Azért idézzük meg, hogy ő megtalálja nekünk Violet-et, és ha esetleg Klaus megigézte volna, akkor ő tud beszélni Viol-lal, hogy ha megérkezzünk, bízzon bennünk.

Damon kezei ökölbe szorultak.
- Ki fogom nyírni azt a mocskot... - csikorogtatta a fogait. - Istenbizony kinyírom...

- Csak utánam, Mister! - hunyorítottam rá.

Damon még mindig feszült volt, de tudom, hogy a mondatomat viccesnek találta, csupán nem akart nevetni. Hogy honnan? Hát, az a fuldokláshoz hasonló krákogás elég árulkodó volt...
- Ezen majd veszekszünk, ha megtaláltuk őket - komolyodott el újból. Bólintottam. Csend. Végül ő szólalt meg ismét. - Bocs, hogy egy pöcs vagyok. Ha Violról van szó, volt nincs ész…

- És mi van azzal a csajjal… Wendyvel? Tisztában vagy vele, mit tettél?

A srác csak nézett rám felvont szemöldökkel, majd egy sóhajjal ledobta magát a kanapéra.
- Nem tettem semmi rosszat. És nem kell magyarázkodnom. Már ne vedd zokon, babuci.

- Értem én, hogy - elvileg – semmi nem volt köztetek, de szerinted, hogy eshetett Violnak, amikor azt látta, hogy csapolod Wendykét? Értem én, hogy finomabb, mint tasakból… - nyeltem egyet – De azt nem értem, hogy miért a házban kellett, amit Violet bármikor megláthat?

- Alice! - morrant rám Damon. - Már így is utálom magam amiatt, hogy megtettem. Ne forgasd már meg a tőrt a szívemben, ha egy mód van rá. Elég baj, hogy emiatt kellett veszekednem Viollal, mielőtt elrabolták. A rohadt életbe - húzta az öklét a szája elé.

- Felnézek Lizához, tea a termoszban! - álltam fel az asztaltól - Igyál egy keveset. Pohár abban a szekrényben - mutattam a mosogató feletti szekrényre, és felmentem az emeletre.

 A zárt ajtó elé osontam, s óvatosan benyitottam. S ekkor megláttam, hogy Beth nem is alszik, hanem összegubózva bámul ki az ablakon és sírva telefonál. Le is álltam hallgatózni.

- Kicsim kérlek, nyugodj meg! – jött a vonal túlsó végéről a férfihang.

- Nem tudok, Cole – zokogta szívszorítóan Liz.

- Zaklatottan elronthatod a varázslatod ezt te is jól tudod. És Alice-nek csak addig van hite, amíg tudja, hogy neked is. Ezt te mondtad.
És igaza volt…

- De már nem bírok erős maradni. Csak sírni van kedvem. Kimutatni a gyengeségem…

- Sírd ki magad szívem, de ne beszélj hülyeségeket, mert mindjárt odamegyek.

- Arra nincs szükség. Vigyázz magadra!
- Te is, és térj vissza egybe.

- Szeretlek!

- Én is téged, kisboszim. Szia.

- Szia – rakta le a telefont Beth, arcát a kezeibe temette és sírni kezdett.

Óvatosan visszazártam az ajtót, és lementem Damon-höz. Az ajtófélfának dőltem.

- Jó a tea? – kérdeztem tőle.

- Aha - felelte. - Liza?

- Alszik - hazudtam.

- Értem.

- De már vagy négy órája, szóval majd lassan már ébredeznie kéne.

Damon megvonta a vállát.
- Hát ébreszd fel.

Közelebb léptem hozzá, és megérintettem a vállát.
- Meg fogjuk találni!

A Salvatore bólintott, majd mélyen a szemembe nézett.
- Kösz, hogy lehet rád számítani, Alice.

- Ez csak természetes, hiszen egy barátnőmről van szó. Visszamegyek Lizához.

Hangosabb léptekkel mentem fel a lépcsőn, s határozottan nyitottam be a szobába.

- Hát, felébredtél? – mosolyogtam rá. Már nem sírt.
- Ühüm - bólintott kissé sápadtan. - Lassan sötétedik. Hozzákezdhetnénk az idézéshez.

- Nem akarlak siettetni, szóval egyél csak előtte valamit nyugodtan. Amúúúgy - vakartam meg a tarkóm - Van egy látogatónk...

- Ki? - lepődött meg.
- Damon... - sóhajtottam.

- Elmondtad neki?

- Hogy megidézzük Jessicát, igen. Hogy fekete mágiához nyúltál, nem.

- Nem - rázta a fejét Liza. - Arra gondoltam, hogy elmondtad neki, hogy idejöttünk meg minden.

- Jaa... Nem mondtam el... Csak utána felhívott, ideges lettem és kicsúszott a számon a város neve... - haraptam az ajkamba és lehajtottam a fejem.

- Semmi gond.

- Köszönöm. Lementem. Gyere te is enni valamit! - mosolyogtam.

~*~

Miután tudattam Damon-nel az este programját, Elizabeth rendbe szedte magát és lejött.

- Ha rémisztően festek, nézd el! Nem számítottam vendégekre – üdvözölte nyűgösen és álmosan a boszi Damont – Amúgy, szia – tette hozzá mosolyogva.

- Szia – köszönt – Végül is, nem vagy ijesztőbb, mint Alice idegesen, így esélyem sincs megijedni – kacagott. Liza is halványan elmosolyodott.

- Egy barom állat vagy, Damon Salvatore, ugye tudsz róla?! – hunyorítottam rá.

- Naaa – nyűgösködött Beth – Tűzszünetet, embe… vámpírok!

- Én csak vicceltem! – hőkölt hirtelen Damon.

- Én is – kacagtam.

 Elizabeth elmosolyodott, majd felmentünk. Damon-nel… hát, szépen fogalmazva, csak pislogtunk, mint hal a szatyorban. A boszi fel-alá rohangált, hol morgott valamit, hol mosolygott. Gyertyákból kirakott egy kört és egy kis varázsige mormolás után felbukkant Jessica. Damon-nek új volt ez az egész, így egy kicsit hátrahőkölt, míg én megindultam Jess felé.

- Natalja elmondta – üdvözölt minket a bosziszellem.

- Natalja? Az a banya akit kinyírt Violet? Hogy jön ő a képbe? – akadt ki Damon.

- Kussolj és figyelj! – néztem rá.

- Szóval – krákogott Jessica. – Natalja mindent elmondott, és most durcás vagyok, hogy nem én jutottam elsőnek az eszedbe.

- Jess… - forgatta a szemét Liza.

- De hajlandó vagyok megbocsátani, ha befejezed önmagad marcangolását és azt, amit csináltál… Az égiek már kicsit ki vannak bukva.

Nagyot nyeltem. Liza még nagyobbat.
- El tudom képzelni… - mondta remegő ajkakkal.

- Na, akkor elindultam!
Ahogy kilépett a körből eltűnt.
- Hová lett? – érdeklődött Damon.

- Jelenleg szellem – felelte Beth. Aha, és ezt ilyen nyugodtan mondja. Jó neki.

- Értem – feleltem én is elég nyugodtan.

Pár óra múlva visszajött Jessica a hírrel, hogy hol van Violet. De mivel éreztem, hogy nem ússzuk meg harc nélkül, Liza pedig eléggé le volt gyengülve és Jess is pihenést ajánlott, nagy nehezen igaz, de ledőltünk pihenni.

Damon elment sétálni. Ki volt ránk akadva, hogy, még is hogy vagyunk képesek ilyenkor aludni. Nehezen. De most mi a szart csináljunk? Ha Klaus ránk támad és Beth nem tud védekezni meg is halhat. Azt már nem. Violet-nek, meg most egy nappal kevesebb vagy több már nem számít. Jessica azt mondta, Klausnak még sok mindenre kell Viol. Gondolom, rohadtul óvja, így tuti nem bántja. Na meg Elizabeth-nek is meg kell keresni még a megfelelő igét.
Felidéződött bennem az elbúcsúzásunk. 

"- Én, akkor is megkeresem a boszimat! - emelte meg a hangját Damon.

- De, úgy sem ismer meg! Mondta Jess, hogy el van bájolva!
- Leszarom, ő az enyém!
- Akkor csinálj, amit akarsz, baszd meg!" – kiáltottam rá, majd felvágtáztam a szobába.