4. Fejezet ~ Nincsen rózsa tövis nélkül

Sziasztok!

Nos, kerül, amibe kerül, Alice és Liza útnak indulnak, hogy megkeressék Violet-et.

Ebben a részben helyre kell még tenni pár dolgot...

Jó olvasást! :)

Alice szemszöge:

Nem sokkal Jasper hazaérkezése után hívott Violet telefonon. Hangja elég zaklatott volt.

- Alice, Damon súlyosan megsérült, nincs varázserőm, és valaki itt van a házunkban!

Vámpírok kaphatnak sokkot? Mert én ténylegesen azt kaptam mikor hallottam, hogy megszakadt a vonal, Violet mondata után.

- Alice jól vagy? – kérdezte Jasper aggódva.

- Még igen. Azt hiszem – majd tárcsázni kezdtem Damon számát, de tényleg nem vette fel. Mi több. Ki volt kapcsolva. Nem vall rá. Violet-et visszahívva se mentem többre. – Nyomás Violet-hez. Azt hiszem a jóslatom beteljesült.

Éppen csak, hogy kimondtam, már a Hetfield ház ablakán ugrottunk be Jasper-rel. Körbe futottam a házat egy párszor, de nem találtam senkit sehol. Majd egyszer csak a konyhában megláttam Damont, elég ramaty állapotban. Jasper éppen próbálta észhez téríteni, ami sikerült is neki. Odafutottam és megérintettem a vállát. De mielőtt bármit mondhattam volna, filmként peregtek le előttem a múlt történései.

Ugyan az, mint már párszor. Az az undorító szőke pacák elrabolja a barátnőmet… Immáron bővült a kép azzal, hogy minek köszönhetően került Damon ilyen állapotba. S egy mondattal, amin érzékelhető volt a brit akcentus „Ne is próbálkozzatok semmivel, ő már örökre az enyém!”

Már tovább nem bírva önként vettem véget a látomásomnak. Elengedtem Damont és Jasper-hez bújtam. Egy szó nem sok. Annyi se jött ki a számon. Már megint nem tehettem semmit…

Még jó, hogy velem volt Jass, így legalább feltette helyettem a bennem felgyülemlett kérdéseket.

- Jól vagy? Violet hol van? Mi történt?
Damon iszonyú szarul nézett ki, ahogy felült. Egyméretes körzetben a saját vére vette körül, a szája felcsattant, arcának bal oldalán a bőr teljesen felhasadt.
- Elvitte... - mondott csak ennyit, majd irdatlan harag szikrázott fel a szemeiben. - A kurva életbe! - öklözött bele konyhaszekrénybe, keze átvitte a gyenge kis falapot.
- De ki vitte el?
- Honnan a faszból tudjam? Gondolom a pasi Alice látomásából. Nem álltam le vele dumálni két saller között - felelte felháborodottan.
- De nem volt ismerős neked, hang kinézett valami? - szólaltam meg immáron én is - Segítek. Valami rohadék, szőke, magas és brit akcentusa van. Na meg persze nem ember.
Damon elgondolkodott.
- Ezek stimmelnek. De ki a franc ő? - állt fel nagy nehezen, megtámaszkodva az asztalban. - A picsába. Már tudom.
- Ne húzd az agyam, ki vele!
- Csak a világ legidősebb vámpírja. Klaus.

 Fogalmam sincs ki ő. De nem is volt időm ezen agyalni, vagy visszakérdezni. Ugyanis kocsi parkolást hallottam. Biztosan Jack az! Jézusom… Hazudjak vagy az igazat mondjam? És ha hazudok, hogy magyarázzam ki azt, hogy mi mind itt vagyunk csak a lánya nem? Meg hogy minden csupa vér? Egyáltalán mi értelme már ennek a sok hazugságnak? De hogy lehetne az igazságot szépen tálalni neki, úgy, hogy ne kapjon azon nyomban szívinfarktust? Egyáltalán miért én beszéljek vele?

- Elintézem – néztem rá a fiúkra.

Oké, leesett én vagyok TALÁN a legjobban beszélő viszonyban az apjával… Jasper-nél biztos jobban. Damon meg… Na jó ezt passzolom, de jelenleg tuti nem bírna beszélni Jack-kel. Ha már csak az állapotát nézzük.

- Látom, nyitva van az ajtó, azt hittem később jössz… - kezdte a mondókáját Mr. Hetfield, amikor belépett az ajtón, majd amikor meglátott elhalkult. – …haza… – fejezte be. – Szia, Alice.

- Jó estét – köszöntem vissza.

- Violet is itthon van, vagy…?

- Öm… - hajtottam le a fejem. - Azt hiszem jobb, ha leül… - Jack rám nézett és elindult a konyha felé. Á-Á. – Iiinkább, a szobába – álltam az útjába, mielőtt meglátja a felfordulást és a két vámpírsrácot a földön.

- Mi történt, Alice? - kérdezte nyomban, még le sem ült. Aztán rám nézett, és inkább helyet foglalt.

- Nos. Ez most elég kényes helyzet számomra – kezdem az elején, addig is talán még erőt gyűjtök magamban. Beszélni is nehéz róla, nem hogy felfogni – Nem tudom, mennyire van tisztában vele, de Violet mostanában azért volt olyan sokat Damon-éknél, mert volt egy látomásom. Veszélyben volt és ezért, tulajdonképpen én küldtem őt a Salvatore panzióba… De most Violet hazajött Önhöz, Damon követte – illetve gondolom… - És minden tőle telhetőt megtett, de nem volt elég erős. A lánya elrablója, sokkal erősebb volt.

 Kapok piros pontot a szép tálalásért? :’D

- Ki rabolta el és miért? - pattant fel rögtön a székből, rémisztően elkomorult tekintettel. - És mit jelentsen az, hogy ti ezt előre tudtátok, és nekem nem szóltatok? - Most már dühös is, remek. - Elvittem volna a városból!

Basszus.. Ez eszembe se jutott. A pumpa felment bennem, de csak nem állhatok le vele vitázni. Illetve nem akarok. Nem abban a stílusban, ami ki kívánkozott belőlem. Persze nem miatta. Vagyis nem csak miatta, hanem az egész kibaszott felállás és az a nyomorék barom miatt...
- A városban már négy hónapja biztonságban van - mondtam halál nyugodtan. Én magam is meglepődtem, hogy tudok ilyen higgadt maradni. - Más városban senki nem tudott volna rá vigyázni, és ha megtalálta volna már elrabolta volna. Itt legalább vigyáztunk rá. Az utolsó két hétben volt igazán meredek az egész helyzet, de így is meg tettük, ami tőlünk kitelt. Ha nincs a városban... - befogtam. Ezt egyszer már elmondtam.
- Tudom, hogy vigyáztatok rá, és hogy mindig vigyáztok rá, Alice. Ezt mindig is becsültem, és megnyugtatott, még ha az elején utáltam is a gondolatot, hogy a lányomat vámpírok veszik körül. De ez még nem jelenti azt, hogy engem ki kell zárnotok. Az apja vagyok! - mondta elkeseredetten. - Alice. Tudod, hogy ki rabolta el és miért?
Hazudjak? Nem. Meguntam.

- Valamilyen Klaus. Többet nem tudok. Sem róla, sem a tervéről.

Jack egy végtelenségig tűnő pillanatig kínzott a tekintetével. Majd felállt, és előkotorta a farzsebéből a mobilját. Hallottam, hogy búg a tárcsázó, és a túlsó végről nemsokára Rosemarie szólalt meg.
- Igen?
- Anya, kapd elő a jóscuccaid, vagy mi a frászokat, és keresd meg Violet-et! Elrabolták.

Az úgy komoly.
- Hogy...? Lassíts már, fiam! Mi történt?
- Mondom elrabolták! - morogta Jack. - Alice szerint valami Klaus, többet nem tudok. Átmegyek, addig keresd meg őt valami boszi cuccal.
- Máris, de...
- És ha megtudom, hogy erről végig tudtál, borzasztóan kiakadok. - És ennyi, lecsapta, majd tajtékozva távozott a saját házából. Pár perc múlva meg is hallottam, ahogy felbúg a kocsijának a motorja, és elhajt.

- Jasper kísérd haza Damon-t, szólj Simonéknak, hogy ahogy tudok hazamegyek – dőltem  konyha ajtófélfájának – Valami… - mutattam körbe – rendet rakok, mire Jack visszatér. Megvárom őt. Valahogy nincs szívem még egyedül hagyni. De az biztos, hogy Rose-nál nem akarok zavarni.

Kisebb tiltakozások után – ami inkább Damon részéről jött – végre elhagyták a házat. Én felmostam. Letörölgettem. Az eltört dolgokat kidobtam, ami pedig egyben volt, visszaraktam a helyére. Majd kiszolgálva magam készítettem teát. Igazából Mr. Hetfield-nek készítettem, de a várakozás unalmasan telt, így ittam én is egy pohárral.

 Nemsoká haza is ért. Szótlanul ültem a konyhában, és vártam, hogy belépjen a házba.

Belépett. Olyan meggyötört arckifejezéssel, hogy alig bírtam visszatartani a bőgést, amit a nagy hajcihő alatt visszafojtottam. Csodálkozom is, hogy még mindig sikerül…
- Van valami hír? - kérdeztem óvatosan, majd a kezébe adtam egy csésze teát. Nem vágta a fejemhez, és ez már nagy siker volt.
- Viol nagymamája azt mondta, hogy nem tud kapcsolatba lépni vele, mert nem érzi a varázserejét. Ez hogy lehet? - pillantott rám megtörten.

- A hely, ahol vannak biztosan varázslattól védett és/vagy ez a Klaus biztosan egy vagy több boszorkánnyal áll kapcsolatban, akik segítenek neki kivédeni a varázslatokat. Mi több. Akár, maga Violet is blokkolhatja a varázslatot, ha nem ura Önmagának…

És csak jöttek és jöttek a szavak egymás után. Én lenyugtattam őt, majd hazamentem. Későre járt. Aludnia kellett, és nekem is. Elmondtam neki azt is, hogy még véletlen se maradjon itthon, mert csak jobban fog fájni neki a lánya hiánya. Azt is tudattam vele, holnap beszélni fogok Lizával és felkutatjuk a lányát…

~*~

Másnap reggel tíz órakor már kopogtam is a Miller-ház ajtaján, úgy hogy majd’ betört, de Liza még mindig nem nyitotta ki. Egyszer végre megláttam az ajtó mögött egy frissen nyúzott Cole-t. Hehe.

- Felébresztettelek? – köszöntem neki.

- Nem – rázta meg kómásan a fejét.

- Szia amúgy, és bocsi a zavarásért, de Elizabeth itthon van? – pislogtam rá.

De ahogy kinyílt az ajtó és láttam, hogy Mr. Turner-en csak egy alsónadrág van és figyelembe véve, hogy elég későn nyílt ki az ajtó… Rájöttem, hogy hülye kérdés volt. Haha.

- Fent az emeleten – biccentette a lépcső irányába a fejét – Szólok neki, gyere be.

- Köszi. És öm, bocsi a zavarásért, de azt is mond neki, hogy sürgős.

- Érettem – szalutált viccesen majd felment a lépcsőn.

Én ideges fel-alá járkálásba kezdtem, amikor megláttam az asztalon egy fotót.

Jaj, de kis édesek!

- Még Jessica fotózta pár éve – mosolygott a köntösben ácsorgó Liza. – Mondjad, mi a gond.

- Most már aggódhatsz! – tértem a lényegre.

- Miért is? – csodálkozott Beth.

- Damon mondta, hogy valamilyen Klaus lecsapott Violet-re.

A boszi szemei elkerekedtek.

- És lecsapás alatt elrablást értettem – világosítottam fel.

- Mármint az a Klaus? – pánikolt.

- Nem tudom, hogy milyen…

Ekkor Liza leültetett az egyik fotelbe és elmesélt egy rövidített történetet az ősi vámpírokról. A boszi meséléséből ténylegesen felismertem azt a barmot.

- Akkor van rá egyáltalán esélyünk, hogy Violet még életben van? – könnyeztem be.

- Nem sok. Igazából, fifty-fifty. Ha vacsira kellett neki már tuti nem. De ha a varázserejét akarja kihasználni az a mocskos barom, akkor még tutira él.

- Most jön az, hogy de…?! – grimaszoltam.

- De tuti, hogy elbájolta – tördelte az ujjait a szélboszi.

- De hát tele van verbénával… - akadékoskodtam.

- Nála, az nem gond… - húzta el a száját Liza.

- Menjünk érte! Mentsük meg! – pattantam fel egyből.

- Este indulunk – bólintott komolyan a nő.

- Hol találkozunk?

- Ötre érted megyek. Kocsikázunk.

- Rendben. Köszönöm és bocsánat a zavarásért!

- Köszönöm, hogy szóltál.

- Megyek is haza.

- Én is készülök! Szia! – suhantam ki az ajtón.

- Szia!

- Szia, Cole! – ordítottam fel.

- Szia, Alice! – jött a válasz.

Jasper szemszöge:

Alice hazajött elköszönni.

- Egyedül mentek? – kérdeztem.

- Persze – bólintott. – Nem. Nem jöhetsz velünk.

- Alice… - kezdtem.

- Nem. Ha bármi bajod esik, abba belehalok – csókolt meg.

- Én is, ha veled. Ezért mennék, hogy megvédjelek!

- Csak bízz bennem és Lizában, kérlek!

- Bízok édesem, csak aggódom.

- Pedig még el sem mentem! – kacagott. – Szeretlek – ült az ölembe.

- Én is – húztam közelebb magamhoz. – Ígéred, hogy vigyáztok egymásra?

- Természetesen.

- Ígéred, hogy egyben térsz haza? – csókolgattam a nyakát.

- Persze – sóhajtotta.

- Mikor indultok? – kérdeztem, megszabadítva a ruháitól.

- Este – gombolta ki az ingem.

- Akkor még van egy kis időnk – vigyorogtam.

- Van – kuncogta.

~*~

Este mikor Alice beszállt a szélboszi mellé a kocsiba, még az ablakon keresztül megcsókoltam a drágámat, majd Lizára pillantottam.

- Hozzátok haza egybe az unokahúgodat és helyettem is vigyázz Alice-re! – adtam ki a parancsot.

- Értettem főnök – kacagott a boszi.

- Sziasztok! – köszöntem el.

- Sziaa! – mondták egyszerre, majd elhajtottak.

- Jól lesznek – jelent meg mellettem Simon.

- Remélem – bólintottam – Remélem…

- Akkor én most… - indultam meg a ház felé.

- Menjél egyet sétálni. Esetleg keresd fel Damon-t, mielőtt valami baromságot csinálna.

- Azt hiszem, ő most kicsit elfoglalt…

- Akkor keress valakit és üljetek be valahova. Az lenne a legrosszabb, ha most egyedül lennél a szobátokban, higgy nekem.

- Utánuk kéne mennem!

- Jasper! Nem… - rázta meg a fejét nevelőapám.

- Na jó, pár óra múlva jövök! – köszöntem el és elmentem a Grill-be.

Rendeltem egy kólát és beültem leghátra valami kis eldugott asztalhoz. Távol a civilizációtól. Ha lehet egyáltalán a vedelő emberek összességét annak nevezni. Vagyis csak azt hittem, egyedül vagyok, de ekkor megjelent Cassandra. Rendelt valamit, majd le akart ülni, de meglátott engem. Odajött az asztalhoz, lerakta az itókáját és rám köszönt.

- Szia, szépfiú! – jött közelebb, és megsimította gyengéden az arcom.

- Ezt fejezd be most – csaptam el a kezét – Van barátnőm!

- Felejtsd el azt a szukát – ült hirtelen az ölemben. – Én sokkal jobb vagyok nála.

- Azt mondtam, hogy hagyjál békén – löktem le az ölemből.

- Ne kéresd már magad...

- Nem kéretem, csak egyszerűen Alice-t szeretem, és nincs szükségem holmi, alkalmi szajhákra!
- Hát, az ízlésficamon nehéz javítani - vonta meg a vállát, majd helyet foglalt, immáron mellettem, nem pedig az ölemben. Bár ez sem tetszett jobban. - Szóval, váltsunk témát, ha már így belerondítottál a büszkeségembe. Áruld el, Jaspy drága, milyen ellenséges teremtmények bandáznak még a városban? Már persze a repedtsarkú barátnődön kívül...

Rohadj meg te ribanc! - futott át egyből az agyamon.

- Mármint a vérfarkas vadászokra, a fekete boszorkányokra és a többi vámpírra gondolsz ugye? Vagy érdekelnek a zombik is?

  Igaz, nem tudtam egy vadászról sem, de azért, jó húzni vele.
- Igen, mondhatni - húzta össze a szemöldökét. - Bár nagyon kevés vérfarkas vadász létezik, és kétlem, hogy az a maroknyi puskás hülye pont itt cövekelne le Mystic Falls-ban. Van itt elég csodabogár nélkülük is. Szóval, hogyha rám akartál ijeszteni, hát közlöm, hogy nem sikerült.

 Hát baszd meg... Valahonnan kurva gyorsan kerítenem kell egyet! :'D
 - Én szóltam, édesem - mosolyogtam. - De hát elmondtam. Ha viszont azt kérded, hogy ki-ki. Még én sem ismerem mindent.
- Ki a legidősebb vérszopó a városban?

- Ha a városban rontja a levegőt akkor Katherine Pierce... De ő jelenleg városon kívül van... Mint kiderült van még egy ingázónk is... Aki nem teljesen vámpír... A Klaus név talán mond valamit neked. Vagy nem. De tényleges helyi lakosok közül a Salvatore testvéreket tudnám mondani.

 Hogy miért mondtam el nem tudom... Cassy-től viszont egy buja mosolyt kaptam érte cserébe.
- Köszi szépfiú - libbent elém, majd az arcomra nyomott egy puszit. 

Ehh. Próbáltam erre nem reagálni, de nem ment. Nem tehetek róla, nem az erősségem.

- Cassandra mi a célod ezzel az egésszel?
- Talán csak információt akartam szerezni tőled. De az is lehet, hogy tényleg tetszel nekem. Döntsd el te - kacsintott rám, majd felkapta a táskáját, indulásra készen.

- Ha infót akartál gyűjteni megkaptad. Rám viszont ne nagyon várj - vigyorogtam.
- Én nagyon türelmes vagyok - vetett még hátra egy mosolyt, majd elriszálta magát a Grillből. 

- Veszem észre... - motyogtam. Talán meghallotta, mert feltűnően visszafordult és megint rám kacsintott.

 Finoman szólva lekurváztam, ez meg leszarta. Mi tagadás. Méltó ellenfélre találtam. De csak egyszer merje bántani Alice-t. Kinyírom azt a szajhát...

Alice szemszöge:

Amikor megérkeztünk a jelenlegi szállásunk elé, felhúztam a kocsi ablakát.

- Honnan tudtad, hogy ebbe a városba kell jönnünk? – tört ki hirtelen belőlem.

- Varázslat – mosolygott. – Boszorkány lennék, vagy mi…

- Az igaz, csak Jack mondta, hogy Rosemarie-nek se sikerült, megtalálni Violt.

- Nekem igen – vonta meg a vállát. Mi van vele?

- Ez mégis…?

- Meg volt rá a módszerem – mosolygott halványan, de az nem volt igazi mosoly…

Úristen csak nem… Nem, az nem lehet… Témát is váltottam.

- Ez is Jessica egy háza a múltból? – kérdeztem útban a ház felé.

- Olyasmi – bólintott.

- Olyasmi?? – kérdeztem vissza.

- Nem lakik most benne senki ez a lényeg.

Ööö, oké. Liza titkolhat valamit, de nem faggattam őt tovább. Még egy kicsit beszélgettünk majd anyáskodni kezdett.

- Szívem, eléggé késő van. Akarom mondani hajnal… Szóval, aludni kéne egy kicsit és olyan dél körül útnak indulunk.

- De hova? – aggódtam.

- Megoldjuk, Alice. Megoldjuk.

- Rendben – hagytam rá – Jó éjt! – öleltem meg.

- Jó éjt! – szorongatott meg.

Másnap dél helyett már tízkor úton voltunk. Egyszer álltunk meg ebédelni. Egész nap császkáltunk kocsikáztunk mindenhova… Volt, hogy teleportáltunk is. Liza azt mondta, hogy „Jelenleg nem számít fekete mágiának.” A nap végére viszont már lecsökkent egy „Leszarom. Bármit megteszek, hogy megtaláljam az unokahúgomat.” mondatra.

Szegény teljesen készen van. Este tízkor eredménytelenül huppantunk a fotelbe.

- Csődtömeg vagyok – tört ki Elizabeth-ből.

- Nem vagy az! – nyugtattam őt.

- De az vagyok. Az összes kereső varázslatot, amit csak ismerek bevettem. Átoktörő varázsigét is használtam, de semmi. Gyenge vagyok, Alice! Ehhez nekem nincs elég erőm!

 Hogy a francba mondhat ilyet? Ha ő elveszti a hitét, biztos bőgni fogok…

- Te vagy az egyetlen esélye Violet-nek! És én bízok benned, ne hagyd el magad, kérlek!

- De mit tegyek, ha tehetetlen vagyok? – zokogta.

- Az égszerelmére nem vagy tehetetlen Elizabeth Miller! Nem… nem lehetsz! Nem ilyennek ismertelek meg. Nem… nem mondhatsz ilyeneket! – rohantam fel a szobába bőgve.

Kb. fél óra telhetett el, amikor Liza bejött a szobába.

- Béke sütit? – mosolygott.

- Nem mondtam, hogy haragszom. De a sütit elfogadom – töröltem le a könnyeim.

- Gondoltam – kacagott lágyan, majd leült mellém – Biztos nem bánod, hogy csak egy hálószoba van, egy darab ággyal?

- Ha neked nem baj, hogy éjszaka megcsapollak… - mondtam komolyan, mire a boszi szemei elkerekedtek. – Csak vicceltem – kacagtam – Az előző éjszakát is kibírtam. Ezt is kifogom.

- Úgy mondod, mintha már csak ezt az egy éjszakát töltenénk itt.

- Így lesz! – kacsintottam rá. – Sétálhatok?

- Most? – kerekedtek ki a szemei újra.

- Vámpír vagyok! Nem félek a sötétben… És muszáj valamit innom, hogy ténylegesen ne csapoljalak meg – tettem hozzá viccesen, de nagyon komoly tekintet kaptam vissza.

- Ígéred, hogy vigyázol magadra? – kérdezte.

- Persze – bólintottam. Ő visszabólintott én pedig az ablakon keresztül, kecsesen távoztam.

~*~

Vadászat után, mikor visszafelé tartottam a ház felé, utamban állt egy nagy fekete farkas. Mélyen a szemeibe néztem, és elfogott egy érzés, hogy ismerem őt.

- Drake?! – fagytam le. Nem válaszolt.

Nem válaszolt, csak nézett. Hosszan végig nézett, majd mellém lépett. Nem tudom minek köszönhető, hogy nem rohantam el, de nem tettem. Megszaglászott, majd ismét végigmért.

- Örülök, hogy ismét láthatlak – vakkantotta.

- Farkas alakban is tudtok beszélni? – lepődtem meg.          

- Csak néhányan. Kell hozzá pár év tapasztalat – kacagta, s tovább állt.

Vonyított egyet, s elő lépett egy másik farkas. 

Ő szinte ölni tudott a szemeivel. Felfogtam. Nem vagyok neki szimpi. Jobban megnéztem őt. Nem szimplán a vámpír mivoltom nem tetszett neki. Egyszerűen a bosszúvágy tükröződött a szemeiben. Nem tudom, mit véthettem ellene…

- Allyson! – vakkantotta ismét a főnök.

A farkas még egy utolsó pillantást vetett rám, majd nem túl feltűnően kikerült és Drake nyomába eredt. Hála az égnek. Ez fura volt.

 Tovább bandukolva újra egy farkassal találtam magam szemben. Csak ő immáron ember alakban volt és sokkal barátságosabb is. Haha.

- Hát te mi járatban erre prücsök? – kérdezte Dave.

- Bevetésben vagyok.

- Remélem, most már tudunk beszélni. Legutóbb, amikor találkoztunk nem voltál túl beszédes…

- Mégis mit akarsz, mit mondjak?

- Kerülsz engem?

- Ugyan mi okom lenne rá? – ironizáltam.

- Haragszol rám?

- És ismétlem. Mi okom lenne rá? Éppen csak az ősi ellenségem lettél, és a nővéred mindent megtesz, hogy kikészítsen.

- És ezért rám haragszol?

- Bazze… David, nem haragszom rád!

- Hát akkor?! Alice mondj már valamit magadról, mert nem bírlak kiismerni. Mi van veled? Hogy vagy? Mi van Simon-nal? Az emberi családodról tudsz valamit?

Mielőtt még tovább folytatta volna a felsorolást, nagy levegőt vettem és kimondtam azt, ami jelenleg a lelkemet nyomja.

- Az életem bonyolultabb, mint gondolod. A barátnőmet fogságban tartja egy rohadt gyilkos. Van egy csodás pasim, de most, hogy felbukkantál, nem tudom érzek-e még irántad valamit.

- Még? – csodálkozott.

- Az ott töltött utolsó hetemben rájöttem, hogy amit irántad érzek, az túltesz a barátságon.

- Szóval, szeretsz?

- Nem tudom – hullottak a könnyeim – Fogalmam sincs.

- Hát derítsük ki! – fogta meg a kezem.

Még egy ideig csak némán öleltem őt.

- Ez fantasztikus volt – sóhajtotta David a hátamat simogatva.

- Ja – mondtam ennyit. Tény és való, hogy nincs meg az a tűz, mint Jasper-rel, de jól esett nekem is. Ó, de rohadt ribanc vagyok! – Dave én… - kezdtem el a mondókám, de félbeszakított.

- Csss – tapasztotta az ujjait az ajkamra. – Nem tudnék tovább élni ezek az édes ajkak nélkül. Nem. Soha többé! – fogta közre az arcom.

- De én nem érzek semmit – hazudtam – Nem tudnék Jasper nélkül élni. Ne… Ne haragudj!

- De tudom, hogy érzel!

- Hidd el. Ez nem igaz! – tiltakoztam hevesen.

- De Alice, ez a csók nem volt érzelemmentes.

- Akármilyen is volt… Én Jasper-t szeretem!

- Csak adj egy búcsúcsókot!

- Én nem… - tiltakoztam ismét.

 És tessék. A mondatom nem tudtam befejezni, mert Dave a derekamnál fogva magához húzott, és forrón megcsókolt. A lábaim beleremegtek, mintha ez lenne az utolsó együttöltött percünk ebben az életben. Mintha soha többet nem látnám már őt…

- Na, olyan szörnyű volt? – kérdezte David. Azt se tudom, mit érzek…

- Köszönöm – pityeregtem.

- Mi a gond? – aggódott a farkas.

- Meg kell találnom Violet-et, de előbb visszamenni Lizához, mert már biztos aggódik.

- Elkísérlek – ajánlotta egyből.

- Hát köszi – mosolyogtam és engedtem, hogy átkaroljon az úton. Hogy lehetek ekkora ribanc?! :/

- Itt volnánk – álltam meg egy kicsi, régebbi építésű faháznál – Estére itt szálunk meg.

- Ki ez a Liza, amúgy?

- Ő egy boszorkány.

- De, mi történt Violet-tel?

- Klaus elrabolta.

- Mármint az a Klaus?

- Igen az. Esélyem se lenne egyedül, azért van itt Liza.

- Nagyon vigyázz magadra prücsök, rendben?

- Igyekszem – haraptam az ajkamba.

- Köszönöm a mai estét – simította meg az arcom.

- Dave – léptem hátra egyből – Ez először és utoljára történt meg! Hiba volt. Nagyon nagy hiba, de ha már megtörtént, ennek a kettőnk titkának kell maradnia, értve vagyok? – vetettem rá dühös szemeim. Bár igazából magamra haragszom, de ez most nem számít.

- Nyugi. Nem mondom el senkinek – szabadkozott.

- Így is egy ribancnak érzem magam… Megcsaltam Jasper-t, és…

- Nyugodj meg! Semmi baj.

- Igaza van a tesódnak, egy rohadt szajha vagyok!

- Alice, ennek semmi értelme.

- De hát én…

Persze nem tudtam befejezni a mondatom, mert David mohón az ajkaimra vette magát. Na ne.

- Ezt meg ne merészeld megtenni még egyszer! – csaptam rá az ajtót.

Az ajtó mentén leereszkedtem a földre és halk zokogásba kezdtem. Ajkaimon égtek az édes, ámbár bűnös csókjai. Mit tettem?

- Ki az? – jelent meg Liza riadtan egy parfissal a kezében.

Olyan viccesen mutatott, hogy normális esetben éppen röhögtem volna rajta, de most csak sírástól eltorzult hanggal mondtam, hogy „csak én”. Ő egyből hozzám futott.

- Alice. Jézusom, jól vagy? – guggolt le mellém megfogva a kezem. – Miért sírsz?

- Mert egy kibaszott ribanc vagyok – zokogtam.

- Dehogy vagy az! Miért lennél?

- Csókolóztam David-del!

Liza nagyot nyelt.

- Ez még nem jelent semmit – felelte.

- De élveztem is azt! – ismertem be.

Liza ismét egy nagyot nyelt.

- Talán tudsz róla? – estem kétségbe.

- Nem, miért?

- Hogy ekkorákat nyelsz!

- Nem, csak ismerős a szitu…

- Te is csókolóztál valakivel, és élvezted azt, miközben komoly kapcsolatod volt?

Liza lángvörös lett.

- Nem igazán – felelte – De ugyanúgy éreztem, mint most te. De nyugi, tőlem nem tudja meg Jasper. És ne félj, nem lesz semmi baj.

- De hogy tudnék ezek után Jasper szemébe nézni?

- Szereted őt nem?

- Mindennél jobban…

- És Dave-et?

- Talán, egy kicsit.

- Alice, ha egyszerre több embert szeretsz, mérlegelned kell, hogy ki számít igazán.

- Mintha ismernéd ezt az érzést – pislogtam fel rá.

- Ismerem is – ült le mellém – De én már döntöttem.

Ekkor megmutatta az ujján lévő gyűrűjét. Jobban megnéztem. Ez egy eljegyzési gyűrű… A jobb kezén volt! Ez azt jelenti, hogy ő már...

- Két éve vagyok Cole felesége, és nem bántam meg. Megkaphattam volna a másik embert is, mert kölcsönös a szerelmünk, de átgondoltam és Cole-t választottam.

- Há… há… házas vagy? – dadogtam. – De a neved…

- Natalja miatt nem vettem fel a Cole nevét, mert akkor tuti őt támadta volna elsőnek, hiszen ő áll hozzám a legközelebb… Ő pedig ember és nem tudja magát megvédeni… De amúgy ez egy családi hagyomány, hogy megtartjuk a nevünket. És én felvállaltam ezt. Persze a gyerekem neve már, Turner lesz…

- Terhes vagy? – kerekedtek el a szemeim.

- Neeem, dehooogy. Csak mondtam, hogy majd.

- Áh, értem… De visszatérve Dave-re. Mi tévő legyek, akkor?

- Mint mondtam, mérlegelj.

- De ez nem olyan egyszerű Liza… Jasper életem értelme, viszont David egy reménytelen szerelmem volt, ami most végre teljesült… És azok a forró ajkak… Ha akarnám, se tudnám elfelejteni a mohóságát – tapasztottam ujjaim az ajkaimra.

- Túl leszel ezen állapoton, higgy nekem!

- Kétlem Liza – temettem az arcom a kezeimbe.

- Nyugodj meg! – ölelt meg. – Minden rendben lesz, higgy nekem!

- Én hiszek neked, csak magamban nem tudok.

- Pedig muszáj lesz.

- De, basszus, én szeretem!

- Ha tényleg szereted, el kell engedned!

- De nem tudom, hogy menne-e.

- Már miért ne menne?

- Mert egyszerűen rossz érzéssel tölt el, ha nincs mellettem.

- Úgy érzed, hogy bármikor rossz útra tévedhet, és te nem tudod őt visszarántani.

- És a hibái még vonzóbbak… Mit mondtál? – fordultam felé hirtelen.

- Csak próbálok következtetni – szabadkozott.

- Na ne tudd meg, hogy én mire következtettem most…

- Akkor nem tudom! – tiltakozott viccesen.

Elmosolyodtam, majd komolyan rápillantottam.

- Találjuk meg Violet-et és hagyjuk magunk mögött ezt az egészet!

Öleltem meg szorosan a boszit, aki szintén visszaölelt.

 Felmentünk az emeletre, de csak nem tudtam aludni. Meghallottam, hogy Beth kint mattat. Valami főzetet készített. Talán rájött valamire. Közelebb mentem hallgatózni. Varázsigét mormolt egy gyertyákból kirakott kör előtt álldogálva. És ekkor megjelent a kör közepén Natalja Belikov.

- Szentjóisten! – motyogtam így egybe.

Natalja tekintetéből mindent ki lehetett olvasni. Tömören és röviden ezt: „Mi a francot akarsz?”

- Szükségem van a segítségedre – ült le Liza egy székre.

- Miért segítenék én neked bármiben is?

- Mert mondjuk halott vagy és annó mondat, hogy bármikor számíthatok rád…

- mesélte Liza

 

(Nos, írói megjegyzés: Lehet, hogy kicsit félreérthető a videó. A lényege az, hogy Natalja Holmes-szal randizott, erre most jött rá Liza, s ő nem nézte ezt jó szemmel, hogy az akkor még barátnője, Nati Henry-vel randizott...)

- Megint Holmes-ról lenne szó? – kérdezte a nő, majd leült arra a székre, ami a körön belül volt.

- Nem éppen. Violet-ről van szó! – Nati szemei rohadt kicsire szűkültek össze.

- Higgy nekem, még életben van! – gúnyolódott a nő.

- Azt tudom, mert te még halott vagy – húzta össze a szemeit Elizabeth is. – Kérlek, segíts. Biztos tudsz mondani valamit, hogy mentsem meg Klaustól.

- Miért segítenék? Ha kinyírja, legalább visszatérek az életbe.

- Inkább kinézem belőle, hogy átváltoztatja. Az viszont neked nem kedvezne, mert nem tudnád elvenni az erejét. – Natalja jelentőség teljesen nézett Ms. Miller-re. – A régi idők emlékére…

- Na ha már régi idők… - szakította félbe Beth-t éles hanggal a nő. – Mik a terveid Holmes-szal? Egy két forró, viszonzott csók?

Mi a jó Isten baja van ennek a szukának???

- Semmi Natalja! Nem vonzódom hozzá!

- Mindenki szerelmes belé… Csak van, aki nem vallja be – kacagta. Ez baromság…

- Nincs igazad…

- Akkor máris a vad éjszakákon töprengsz? Hú, de még milyen vad tud lenni… Ha te azt tudnád…

- Fogd már be! Nem vagyok olyan, mint te!

- Aha, sejtem… Ha nem lenne Cole, már tuti az ágyát melegítenéd… - undorító ez a nő…

- Kuss! – rivallt rá jogosan Liza. – Azért hívtalak, hogy a segítségedet kérjem, nem pedig, hogy veszekedjünk!

- Jessica eszedbe jutott már? – lett komoly Nati. Elizabeth megrázta a fejét – Hiszen, ha Klaus elbájolta Violet-et, a halottakat nem tudja kitörölni az elméjéből.

- De akkor nem jobb lenne egy rokon? Mondjuk… - a szélboszi nagyot nyelt. - A nővérem?!

- Mármint Violet anyja?! Most ezt komolyan kérded? – állt fel a székről a bosziszellem, vagy mi. – Miért őt? Fájdalmat akarsz neki okozni, vagy kimenteni onnan?

- Nekem ugyanolyan fájdalmas lenne, de benne talán jobban bízna. Nagyobb lenne az esélyünk.

- Jessicának ugyanúgy hinne!

- Igazad van – bólintott – Háát. köszönöm a segítséged!

- Volt más választásom? – fintorgott a szuka.

- Nem igazán – kacagott Liz – Na de megyek, mielőtt Alice gyanakodna…

- Alice Cullen? – döbbent meg Natalja – Most komolyan egy vámpírral alszol egy ágyban? Bele se gondolsz, hogy az éjszaka közepén nem bír a vérszomjával és… - pfú rohadj meg!

- Kinyírom? – léptem elő. – Már ne is haragudj, de nem tenném meg! Téged viszont szívesen kinyírnálak, ha nem lennél már halott, te rohadt szuka!

- Ööö.. Alice… - habogta Lizuka.

- Na, meguntad a hallgatózást? – buktatott le a szuka.

- Rohadj meg! – vicsorítottam rá.

- Hát így kell viselkedned azzal, aki most adott ötletet Lizának, hogy, hogyan mentse meg a barátnődet? – kérdezte komolyan.

- Mert talán volt más választásod? – idéztem.
- Hát nem – fújtatott. – Liz, megtennéd, hogy…? – fintorgott.

- Köszi, még egyszer – mondta Beth.

- Ez nem változtat semmin… Ha visszatérek az unokahúgod ereje akkor is az enyém lesz, és te is meghalsz… Hű csatlósoddal egyaránt… - mutatott rám. Pukkadj meg, szuka!

- Viszlát! – mondta Elizabeth, majd a csettintése után a gyertyák elaludtak, Natalja pedig eltűnt.

Szúrós tekintettel fürkésztem a nőt. Kifejezéstelen arccal nézett rám. Egy ideig még farkasszemet néztünk, majd hirtelen pakolni kezdett.

- Aludnod kéne… - mondta úgy, hogy rám sem nézett. – Lassan éjfél és…

- Vámpír vagyok! Alvás nélkül is kibírom… Beth, miért tetted? – akadtam ki.

- Kérlek, ne légy rám dühös… Már így is nehezen nézek tükörbe… - könnyek szöktek barna szemeibe. Liza sír? Úristen, nem akartam megríkatni.

- Liza… - fogtam meg a vállát. Bocsánat, csak…

- Nem Alice, ne kérj bocsánatot. Teljesen igazad van! De már nem igazán láttam más megoldást.

- Ezt most miért mondod? Liza, what is wrong with you?

- Honnan veszed, hogy van bármi baj?

- Ismerlek. Mondd ki, kérlek…

- Fekete mágiát használtam – lefagytam – Fekete mágiát használtam, hogy megtaláljam azt a várost, ahol Violet fogságban van. Ezzel magában még nem is lenne baj, de ez nagyon erős fekete mágia volt és ráadásul nem most elsőnek használtam, Azt veszem észre, hogy egyre többet nyúlok fekete mágiához, akaratom ellenére is, és azért is, mert azt akarom… És ráadásul még ahhoz is kéne, hogy megtaláljam azt a helyet… De ekkor jutottam eszembe Natalja… És ő ugyebár ajánlotta Jessicát. Szóval, ha megidézem egy egész napra Jessica szellemét, akkor el tudom küldeni, hogy keresse fel Viol-t – borult ki.

- Hát de Viol…

- Jó persze, hogy nem fogja látni. De senki se látja Jess szellemét, csak akkor, ha gyertyákkal kirakott kör közepére áll. Így tudja leadni majd a drótot nekem.

- Világos. Azt hiszem.

- Akkor jó – mosolygott, majd hirtelen megszédült.

- Jól vagy? – kaptam el.

- Kimerültem. Lemerültem, mint egy akkumulátor és még a fejem is fáj…

- Felkísérlek, gyere… - mondtam, s elindultunk a szoba felé.

~*~

Az erdőben sétálgattam, amikor megjelent előttem a kishúgom. Cynthia.

- Alice, miért hagytál el? – kérdezte könnybelábadó szemekkel.

- Cynthia.. Te.. Te nem vagy valós! – habogtam.

- Miért mondod ezt? Elküldesz?

- Nem lehetsz itt… - fordítottam neki hátat, s ekkor ismét előttem állt.

- Miért utálsz? – pityeregte. Úristen…

- Kicsim, én, nem utállak! – közelítettem felé, de ekkor ő távolodott.

- Ki fog megvédeni a vámpíroktól?

- Tudsz róluk?

- Nem is érdekel téged, ha elkapnak és bevonszolnak egy sötét pincébe, ahol kínoznak és mindenfélét csinálnak velem? – zokogta.

És ekkor tudatosult bennem, hogy ez csak egy álom, hiszen Cynthia eltűnt és az ő helyén immáron Violet állt és folytatta a mondatot.

- Kihasználja Klaus az erőmet, hogy mindent megkapjon, amit akar… Utána pedig engem…

Kész! 

Elég! 

Felriadtam. Nem vagyok kíváncsi a mondat végére, így is vannak már elképzeléseim.

 Korán lehetett, hiszen Liza még az igazak álmát aludta. Óvatosan kimásztam mellőle. Láttam, hogy nincs teljesen betakarva, ezért betakartam. Igaz nyár van, de szakadt az eső, szóval hideg volt. Gondolom. Meg ne fázzon itt nekem…

 Lebotorkáltam a lépcsőn majd nekiálltam teát főzni. Majd míg forrt a víz, felhívtam Jasper-t.

- Minden oké veletek? – kérdezte szerelmem.

- Mi jól vagyunk, de Violet-et még nem találtuk meg. Hátha ma.

- Van terved?

- Nincs – ültem le – Csak egy ötlet. Hiszen volt már olyan, hogy megálmodtam a látomásom. Most pedig volt egy zavaros álmom, aminek a vége lehet egy kulcs mondat is. Szóval lehet, hogy az nem álom volt, hanem látomás.

- Remélem, mert már nagyon hiányzol. És a kis boszi miatt is aggódok. Na meg persze Simon-ék is aggódnak már miattad is.

- Én jól vagyok. Üzenem nekik.

- Átadom. Lizával is minden oké?

- Jól van. Még alszik. Nagyon fáradt és eléggé készen van. Úgy aggódik az unokahúgáért.

- Lelkiismeretes.

- Az. Ajj, bele se merek gondolni, mit csinálhat most Violet-tel az a barom…

- Kicsim, nyugi.

- Próbálok, de nagyon nehéz…

- Ha ott lennék, most megnyugtatnálak egy forró csókkal.

- Én pedig visszacsókolnálak és megnyugodnék – mosolyogtam.

- Szóval, lehet tudni mikor jösztök haza?

- Ha minden jól megy, holnap estére. Ha nem, akkor hívlak holnap este.

- Rendben. És mit csinálsz most?

- Teát.  Veled mi újság? Mit műveltél tegnap?

- Jóformán semmit. Téged vártalak, vagy a hívásod.

- Ne haragudj, azt se tudtam, hol áll a fejem…

- Semmi gond édesem. Semmi gond.

- Akkor jó. Na de rakom is le, mert felforrt a víz.

- Vigyázz magadra kincsem. Szeretlek.

- Én is – raktam le a telót és elkészítettem a teát.

Raktam bele cukrot, citromlevet, és öntöttem magamnak egy pohárral a többit meg termoszba öntöttem, hogy Lizának is friss meleg legyen a tea, ha felébred.

 Majd bekapcsoltam a TV-t, de értelmes műsor hiányában a tegnapi napon járt az agyam… 

  Minden probléma eszembe jutott; Hiányzik Jasper, Liza maga alatt van teljesen. Klaus él… Violet nincs meg, Drake. A titokzatos farkas, akinek látszólag kurvára nem vagyok szimpatikus… És persze David… Na meg azok a csókok. Miért történik ez velem?

  

De telt-múlt az idő. Mi sem bizonyítja jobban, hogy egyszer csak egy kómás Liza jelent meg mellettem.

- Szörnyen festesz - viccelődtem, de ő komolyan vette.

- Tudom. Álmos vagyok. Sajog a fejem. Félek, de egyben gyűlöletet is érzek…

- Klaus miatt vagy… - hogy kéne erre rákérdezni? – Az erőd miatt?

- Mind kettő.