III. bónusz fejezet ~ Vissza a múltba! - 2. rész

Sziasztok!

Íme a bónuszfejezet folytatása! 

Ideje, hogy végre Alice is megtudja, hogy mi folyik itt. 
Elizabeth próbálja valahogy beadni Henry-nek, hogy Sophia nem valós... Persze sejteni lehet, hogy hasztalan lesz, hiszen a szerelmes szívnek nem parancsolhat a józan ész. Azt meg mindenki láthatja, hogy Holmes, igenis teljes szívéből szereti egykori menyasszonyát.

Vajon sikerül Natalja terve? Kezdhetnek új életet ebben a korban? Vagy sikerül visszajutniuk? És ha igen, milyen áron? 
Sophie Holmes-szal maradhat? Ha igen, hogy magyarázzák ki a boszi eltűnését mindenkinek? Ha pedig nem, túléli a vadász épp ésszel, vagy teljesen megőrül? 

Mesélő szemszöge:

Péntek este hat óra körül járt az idő, amikor Alice álmosan kivánszorgott az ágyból Jasper mellől. Még mindig nem értette, mi történt. Amint megérkeztek, szinte egyből álomba ájult.
 Kilépett a konyhába, hogy igyon, de valami neszt hallott.

- Liza, te vagy az? - kérdezte kicsit ijedten.
- Igen én - jött elő mosolyogva a nő a boltív mögül. - Hogy érzed magad?
- Kiütve - sóhajtotta a fejét simogatva Alice. - Nati csinált valamit, aztán... tűz jött az ujjaimból a telekinetikus erőm helyett - döbbent meg teljesen, ahogy visszaemlékezett. - Hogy lehetséges ez? Mit csinált? - faggatózott.
- Ne aggódj! - lépett hozzá közelebb Liza, megfogva a tündérbaba kezeit. - Mindent elmagyarázok. Biztos össze vagy nagyon zavarodva.
- Eléggé... - mosolygott rá értetlenül a lány.
- Hol is kezdjem? - túrt a hajába idegesen a szélboszi. - Natalja... szóval... - nagyot sóhajtott. - Vámpírból átváltoztatott boszorkánnyá.
 A Cullen lány szemei hatalmasra kerekedtek.
- Mit csinált?!! - pattant fel az asztaltól. - Úristen, de én... - tűrte fel a pólóját, s még a szája is nyitva maradt a döbbenettől. A karja meleg volt. Vér keringett benne, a sajátja, nem mindenféle erdőlakóé... Élt.
- Hogy volt képes erre? - huppant vissza az asztalhoz, könnyekkel a szemeiben.
- Úgy, hogy te boszorkánynak születtél, Alice - felelte higgadtan Liza, bár tudta, hogy a lány ki fog akadni. Nem is csalódott.
- Miről beszélsz?! - fakadt ki Al.
- Ez az igazság, Alice. Sosem tűnt furcsának, hogy ilyen különleges erőket kaptál? - kérdezte Liza, mélyen a lány szemeibe nézve. - Vagy hogy azért küldtek... elmegyógyintézetbe... - mondta halkabban. -...mert már emberként is láttad a jövőt?
- De nekem ott azt mondták, hallucinálok - temette könnyes arcát a kezeibe az újdonsült boszorkány. - Súlyos pszichikai rendellenességet diagnosztizáltak...
- Tudósok... - forgatta meg a szemeit Elizabeth. - Így próbálták a varázslatot megmagyarázni.
- De... - hüppögte Alice.
- Tudom, hogy nehéz ezzel szembesülni, kicsim - fogta meg ismét a lány kezeit a szélboszi. - De akkor is így van. Boszorkánynak születtél, csak hamarabb váltál vámpírrá, mint hogy megtanultad volna kontrollálni az erődet.
- Akkor eddig egyszerre voltam mindkettő? - kérdezte kétségbeesetten a rövid hajú.
- Szó sincs róla, nem - rázta meg a fejét Liza. - A természet nem tűr meg ilyesfajta erőt. Amikor átalakultál, a boszorkány éned megsemmisült - magyarázta. - De az a kifejletlen kis erő, ami már akkor is meg volt benned, veled maradt. Ezért kaptad a telekinézist és a lebegést. És ezek azok a képességek, amiket Natalja a magáénak akar tudni... - felelte, érezhető dühvel a hangjában.

- De akkor... Én most... Milyen boszi vagyok? És fehér vagy fekete? - könnyezett meg a lány, majd eszébe jutott valami - Nekem dereng valami. A nagyim sokat beszélt erről, de utána meghalt és csak utána kerültem az intézetbe... Mert a nagyi... ő megértett, ő volt az egyetlen, aki nem hagyta ezt... - ekkor a lány keserves sírásban tört ki. - A nagyimat akarom... - zokogta a lány, mire Elizabeth szorosan magához ölelte.
- Sss, nyugodj meg! - puszilt a hajába Liza. - Semmiképp nem lehetsz fekete boszorkány. És helyre fogunk hozni, megígérem! - szorította őt erősebben. - Itt leszünk melletted, kicsim.

- Annyira... köszönöm... - zihálta és a fejét Miller mellkasába fúrta - De a nagyi akkor is hiányzik...
- Tudom, drágám. Tudom - simogatta Alice karját Liza, akinek hirtelen eszébe jutott valami. - És van is rá mód, hogy találkozz vele... - mosolyodott el, mire a Cullen lány döbbenten kapta fel könnyes tekintetét a szélboszira.
- Hogy mondtad?
- Jól hallottad - simította el egy kósza tincsét a füle mögé Elizabeth. - Megidézem őt, és választ kaphatsz az összes kérdésedre - mosolygott újból tettre készen Liza, a hirtelen jött reménytől. - Megmentünk téged és az egész mágikus társadalmat is.
- Megment...ünk? - kérdezte bizonytalanul Alice.
- Ühüm... - bólintott a nő. - Én és az unokahúgom.
 Az újdonsült boszink nem is lehetett volna ennél összezavarodottabb.
- A kid?
 Liza csak elnevette magát, majd szép óvatosan beavatta Al-t is a részletekbe...

- Szóval te Violet anyukájának a testvére vagy?! - mutatott a nőre még mindig lesokkolva Alice. Liza bólintott. - Értem. Nos, köszönöm az ajánlatod, de előbb inkább jussunk vissza a mi időnkbe - sóhajtotta Alice.
- Biztos vagy benne? - kérdezte elkomorulva a szélboszi.

- Of course - mosolygott Al.

~*~

Hétfő. Reggel hat óra. Alice ismételten kivánszorgott az ágyból. Nem igazán tudott aludni. Azon kattogott az agya, amit Liza mondott neki pénteken, ezért inkább kiült a konyhába. De ekkor ismételten lépéseket hallott.

- Liza? - kérdezte félénken.
- Áh, jó reggelt - dugta be a buksiját a nő a boltíven, majd ahogy kijjebb lépett, Alice láthatta, hogy nyilvánvalóan készül valahová.
- Itt akarsz hagyni minket? - rémült meg.
- Muszáj - mondta Liza. - Mennem kell dolgozni.
- Tessék?! - akadt ki a Cullen lány. - Elizabeth, visszajöttünk az időben, és te dolgozni mész?
- Sajnálom, de nem engedhetem, hogy a jövő megváltozzon. Már pedig ha kirúgnak, az nem lesz valami jó - nevette el magát. - Egyébként meg... abban reménykedek, hogy összefutok azzal az elmebeteg Henry-vel.

- Már miért akarnád őt látni? - értetlenkedett  még mindig a lány.
- Tájékoztatnom kell őt, hogy... - nyelt egyet Liza. -...az öröme a menyasszonyával nem valódi és nem fog sokáig tartani.

- Oh értem. Vigyázz magadra kérlek! - ugrott a nyakába Alice.

- Nyugi nem lesz bajom - ölelte vissza a boszi. Majd hátra lépett. - Szóval, kaja a hűtőben. A teát mindjárt felrakom főni. Ha kész beleöntöm a termoszba. Ha kell még, akkor ízesítsétek meg magatoknak. Citromlé a szárító mellett, sima citrom a hűtőbe, az édesítő és a cukor a kis szekrényben - mutogatott végig a boszi - Három körül itthon leszek. Lehetőleg ne nyissatok ajtót senkinek. Sose lehet tudni, hogy Natalja éppen kinek álcázza magát - sorolta a boszi, tipikus anyai aggodalommal a hangjában. - Nekem se nyissatok ajtót, mert én kulccsal fogok bejönni - rázta meg a kulcsot a kezében.

- De ugye nem... pizsama alsóban akarsz munkába menni? - vigyorgott Alice.

- Oh - vágott a fejéhez. - Nem, tényleg nem - mosolygott. - Na menjél még aludni egy kicsit. Délután találkozunk - nyomott egy puszit Alice homlokára, majd huss, eltűnt a boltív mögött.

Alice visszakúszott még az ágyba. Kilenc - tíz körül amikor a többiek is felébredtek, mindenkinek elmesélte, hogy mi a helyzet. Ezt mindenki megértette és tracsparival, evéssel, ivással ütötték el a napot.

~*~

Henry Holmes az utolsó órája után sietett a tanáriba, de valaki megállította.

- Tanár úr! – hallatszódott egy lány hangja. Henry lelassított.

- Igen, Sharone? – fordult meg a férfi. Amikor a lány szemeibe nézett, beugrott neki pár kép a közös emlékekről…

- Csak szeretném megkérdezni, hogy, akkor tudnék-e javítani?

- Bármikor. De ez csak egy dolgozat volt. Félév már elmúlt, év vége meg még messze van... – mosolygott.

- Persze én csak… - rajzolgatott kis köröket a lány a lábával.

- Henry! – jelent meg ekkor Sophia.  – Szia! – mosolygott.

- Szia – húzta magához átkarolva Holmes a menyasszonyát.

- Mit is mondtál Sharone? Ja, persze. Javítani. Hm. – A vadász elgondolkozott. – Akár a következő órán a mai anyagból. Az jó lesz? – kérdezte mosolyogva.

- Tökéletes. Köszönöm – mosolyodott el a lány halványan… És ekkor Holmes szívébe nyílalt a fájdalom. Hát igen, nincs egy könnyű helyzetben. – Viszlát! – köszönt el mindkettőjüktől.

- Szia – köszöntek egyszerre mosolyogva.

- Nos, csak nem hiányoztam? – kérdezte mosolyogva Holmes az üres tanáriban Sophiet.

- De. Nekem is és a kicsinek is – érintette meg a hasát a boszi.

Holmes követte a példáját, majd szerelme ajkaira tapadt, aki forrón viszonozta is azt.

- Oh, pardon! – fordult vissza hirtelen a bevágató Elizabeth Miller.

- Nem zavarsz - mosolygott a gerlepár. Liza megkönnyebbülten felsóhajtott és megfordult.
- Szia Sophia... - köszönt feszülten. - Jó... újra látni. Azt hiszem.
- Téged is, Liza - mosolygott a nő. - És... csak, hogy tudd: rettenetesen sajnálom, azt, amit elkövettem... illetve fogok elkövetni. - A szélboszi szemei nagyokra nyíltak. - Úgy értem nem fogom, nem fogom! - javította ki magát Sophie. - Jaj. Tehát... nem fogom megtenni, amit úgy tűnik, hogy a ti időtökben mégis megtettem... - hajtotta le bűn bánva a fejét.

- Ezek szerint tudsz Natalja varázslatáról...?! - rakta le a könyveit Liza.
- Mindent tudok - bólintott a fekete boszorkány. - És én hajlandó vagyok megjavulni, ahogy Jessica annak idején...

- Akit ugyebár... - vágott volna vissza Liza, de ekkor meglátta, hogy Sophia keze a hasán pihen. - Te...?! - képedt el. - Te... te terhes vagy? - nyögte ki végül.

- Igen - mosolygott a fekete boszi.

- De... De ez még is hogy...? - pislogott Liza.

- Hát tudod én meg a menyasszonyom... - kezdte Holmes.

- Fúj! Nem úgy értettem! - hunyorított Elizabeth. - Hanem hogy...

- Az igazat megvallva én sem értem, hogy voltam rá képes ezek után is... De Liza, esküszöm, hogy már csak a baba miatt is képes vagyok áttérni a jó útra.

- Ne mondd ezt Sophie, kérlek! - tiltakozott a boszi.

- Miért? Ez az igazság - felelte meglepődve a nő.
- De nem... ez nem... - huppant le Elizabeth a székbe. - Natalja pont ezt akarja elérni...
- Hogy érted? - lépett előre Holmes.
- Hogyhogy hogy értem? - pillantott fel kétségbeesetten a szélboszi. - Natalja azért hozott minket vissza a múltba, hogy te, Sophia életben maradj. Mert ha életben maradsz, akkor a vőlegényedből sem válik szívtelen boszorkányvadász, aki majd megöli Jessicát...

- Elizabeth! - kiáltott dühösen Holmes.

- Nehogy már, pont ezt ne mondtad volna el, Henry. Ne etess! - rivallt vissza Liza, szintúgy dühösen.
 Sophia döbbenetében kiejtette a táskáját a kezéből.
- Te megölted a barátnőm? - kérdezte könnyekkel a szemében. De még mielőtt a férfi válaszolhatott volna, odafordult Elizabeth-hez. - És ha igaz is, amit mondasz... Natalja mit akarna ezzel elérni? Ő a barátom!

- Az az álnok kígyó sosem volt a barátod... barátunk... Mindig is csak ki akart minket használni. Jessicát az állítólagos barátnőjét megjelölte, mert tudta, hogy Henry ki fogja nyírni... Annak a szukának nem lehet elhinni semmit. Már hetvenmilliószor megbántam, hogy akár csak pillanatra is, de megbíztam benne... Ugyan úgy, ahogy... - szeme sarkából Holmes-ra nézett.
- Rettenetesen sajnálom - szabadkozott őszintén Henry. - De most kaptam egy lehetőséget, hogy jóvá tegyek mindent...
- Nem igaz, hogy nem érted! - vágott Elizabeth az asztalra. - Natalja ki fogja használni Sophiát és Jessicát, hacsak nem kerülünk vissza a saját időnkbe!

- Akár szét is törheted szerencsétlen asztalt, de én nem fogom újra elveszíteni a menyasszonyomat és a születendő gyermekem. Sophia meg most már tudja, hogy nem szabad megbíznia Nataljába... - felelte Holmes.
- Neki nem kell bizalom! Erővel is elveszi azt, amit meg akar szerezni... - érvelt tovább Liza.

- Meg tudom védeni magam Elizabeth! - szólalt meg hirtelen Sophia.
- Nem, nem tudod. Mert ő idősebb és erősebb, te meg terhes vagy, ráadásul van gyenge pontod is, mert vannak szeretteid... - lábadtak könnybe a szélboszi szemei. 

Sophie egyből átnézett Holmes-ra, majd tekintetét a földre szegezte. Liza megrázta a fejét és kabátját a vállára csapta, úgy indult ki a tanáriból.

- Elizabeth! - szólította meg őt ismét Sophie. Liza megfordult. - Minden rendben lesz. Komolyan!

- Amint visszatértünk a saját időnkbe! - bólintott Liz, majd eltűnt.

~*~

Violeték Elizabeth házában várták, hogy a szélboszi betoppanjon az ajtón.

- Mit is mondott mikor ér vissza? - kérdezte barátnőjét Violet.

- Három körül - felelte Alice az órára pillantva. Ekkor megcsörrent a telefonja.

- Nézzétek a babát még akkor is keresik, ha négy évet visszautazott a múltba - viccelődött Damon.

- Pukkadj meg - bokszolt nevetve Damon vállába, majd felvette a telefont. - Halló?! - mosolygott szélesen.
- Szia boszikám - jött egy derűs hang a vonal túlsó végéről. Alice-ben megfagyott szinte a vér. Natalja volt az.
- Mit akarsz tőlem, te...?! - morogta, de félbeszakította a fekete boszi.
- Csak annyit, hogy sétálj el a közeli erdőbe. Most és egyedül. Különben Cynthia húgocskád bánja meg...

- Mi a...? - nyelt egyet és szemei könnybe lábadtak. - Miről beszélsz?
- Alice... - suttogták a többiek, de a baba észbe kapott, és berohant az egyik szobába.
- Itt van velem... - mondta vidáman Natalja. - Akarod hallani a hangját?
 Választ azonban nem várt. A következő pillanatban Alice hugocskájának rettegő hangja szólalt meg.
- Segítség!

- Galambocskám, nyugodj meg, mindjárt ott leszek!

- Siess! - hallatszódott a kétségbeesett hang.

- Jól mondja, siess! - helyeselt még mindig vidáman Nati.

- Ne merd őt bántani, te...! - bíp-bíp-bíp. - A francba! - vágta a földhöz a mobilt Al.

- Ki volt az szívem? - lépett be Jasper a szobába.

- Senki - rázta meg a fejét Alice.

- Megjöttem! - kiáltotta az ajtón belépő Liza.

- Én pedig elmentem! - száguldott a bejárati ajtó felé Alice.

- Még is hova? - kérdezte tágra nyílt szemekkel Violet.

- Nem mész sehová tündérbaba! - lépett közelebb Damon is.

- Hagyjatok! - fordult meg Alice és telekinetikus erő helyett, most egy óriási vízsugár döntött le mindenkit. - Bocsánat! - rakta hozzá az újdonsült boszi remegő ajkakkal és könnyes szemekkel.

Miközben rohant az erdő felé, erősen koncentrált arra, hogy Natalja közelében legyen. Ennek következtében akarata ellenére átteleportált Natihoz.

- Szép. Úgy látom a teleport már megy - vigyorgott a banya.

- Hol van...? - csuklott a földre Alice - Nincs is itt, ugye? - kezdett szívszorító zokogásba.

- Nagyon jó - mosolyodott el Nati, majd felemelte a karját, és hatalmas körtűz lobbant Alice körül. - Én a helyedben a seggemen maradnék - mosolygott. - Megbűvöltem a kört. Ha közelebb mész, a lángok is nagyobbak lesznek.

- Tégy, amit akarsz, csak esküdj meg, hogy a testvéremnek nincs semmi baja! - zokogta Alice, s ekkor az ég beborult.
- Esküszöm - felelte Nati. - Bár a szavam nem sokat ér. De biztos lehetsz benne, hogy jól van. - Lassan közelebb lépkedett, élveteg fénnyel a szemeiben. - Kezdhetjük?

- Felőlem... - vonta meg a vállát a lány. - De a tűz felesleges. Úgy se futnék el... Apropó, ugye ha ezt megtetted akkor ugye a többieket se bántod?
- Nem vagy abban a helyzetben, hogy alkudozz - emelte fel a karját Nat, de ebben a pillanatban egy tűzgolyó iramodott felé, Alice körül pedig megszűntek a lángok.
- Ne merészelj egy ujjal se hozzá érni! - termett ott hirtelen Violet, zihálva a sok futástól. Egy másodperc múlva már Damon és Jasper is beérték őt. Na igen, így könnyű.
- Kicsim, jól vagy? - szaladt oda Jasper a kedveséhez, majd megölelte őt.
 Natalja szörnyű haragra gerjedt.
- Te is olyan vagy, mint az idegesítő nagynénéd! Mindig belekontárkodsz mindenbe!
- Igen, és erre büszke vagyok - feleselt vissza a boszi, majd újabb tűztámadást vetett be, amit Nati Damon felé terelt el, újból a lebénítós trükköt alkalmazva.
 Violet egy pillanatra leblokkolt. Majd rájött, hogy ez a pillanat bőven elég ahhoz, hogy Damon-t megperzseljék, így cselekedett. Nem tudta miért, csak megtette.
 Magától mozdult a teste, és tiszta erőből lökte félre a Salvatore-t, majd elvesztve az egyensúlyukat egymásra estek. Pontosabban a boszi a srácra.
- Sajnálom - szabadkozott, tenyereivel Damon mellkasán támaszkodva.
- Nem... - nyögte ki még mindig ledöbbenve az alatta fekvő. - Jó ez így.

- Emlegettél Natalja? - érkezett meg Liza is. - Ezt a csatát nem nyerheted meg!
- Gondolod? - vigyorodott el a fekete boszi.
- Nem. Tudja - hallatszódott Henry Holmes mély hangja, majd puff. Pár mandragórás lövedék fúródott a nő testébe.
- Maga? - képedt el Violet, leszállva (végre) Damon-ről.

- Üdvözlet - mosolygott. - Csukd be a szád, boszi. Ez is én vagyok, csak négy évvel fiatalabb kiadásban.
 Violet dünnyögött valamit az orra alatt, de végül nem vágott vissza semmivel. Ugyanis a figyelme a Henry mögül előlépő nőre összpontosult. A nőre a fényképről. Sophia.
- Te utolsó rohadék! - őrjöngött Natalja, de mikor ő is megpillantotta Sophia-t, elhallgatott.
- Miért csinálod ezt? - kérdezte, még mindig Henry mellett álldogálva. - Miért bántod Elizabeth-et? Barátnők voltatok...

- Felesleges hallgatnod Natalja! - lépett Liza Sophie mellé - Tud mindenről.

- Szóval így állunk. Gyorsan terjednek a hírek, mi? - szúrós tekintet vetett Liz-re, majd átfordult Sophiához. - Találd ki - mosolygott a boszi.
- Elég ebből! - szólalt fel a szélboszi. - Vond vissza azonnal a varázsigét!
- Különben? - kérdezett vissza mosolyogva Natalja, de az lefagyott az arcáról, mikor körbenézett. Ellenségek és árulók... mind egy csapatban. Ellene.
 Nem, itt nem győzhet. Megölni nem tudják, de így semmiképp nem szerezheti meg azt, amit akar.
- Rendben, beismerem - engedte le a kezeit. - Legyőztetek.
 Erre kicsit mindenki meghökkent, hisz tulajdonképpen harcra nem is igazán került sor.
- Ne legyetek ennyire meglepődve... - bájolgott a gonosz boszorkány. - Én egyenes derékkal veszítek. - Megannyi kétkedő szempár kereszttüzében még mindig csak mosolygott. Majd tekintete Sophia-ra villant, és felemelve kezét villám csapódott ki karcsú ujjaiból.

Sophie csak páratlan reflexeinek köszönhette, hogy a villám nem csapott belé, hanem hátra tudott ugrani, de hátra is zuhant.

- Miért? - kérdezte könnyes szemekkel a boszi. 

Holmes-nak se kellett több. Még egyet lőtt Nataljára, amit persze a boszi már könnyűszerrel kivédett, majd ledobta a fegyverét a fűbe.

- Sophie - ült le mellé Henry. - Cica, jól vagy? - fogta meg menyasszonya kezét és az ölébe húzta a kedvesét.
- Igen - fűzte össze ujjaikat. - Azt hiszem igen.
 Henry kedvese hasára simította a kezét, de hirtelen elsápadt. A ruha könnyű anyaga alatt... vér szivárgott.

- Jobbulást! - vigyorgott Natalja - Vagy mégsem? - vonta meg a vállát, majd óriási köd keletkezett, ami mögött a banya eltűnt.

 Kisvártatva a köd feloszlott.

- Szerelmem, ne hagyj itt - kérlelte könnyezve Holmes szerelmét, kezét fogva, s a hasát simogatva - Ne hagyjatok itt - csorogtak le Henry könnyei.
- Úgy tűnik... - suttogta erőtlenül Sophia. - A sorsunkat még ez a dög sem változtathatja meg... - mosolyodott el, majd erős köhögőroham tört rá; ajkai közül előbuggyant vörös vére.
- Segítsetek, kérlek! - fordult Henry kétségbeesetten a többiek felé. De mindenki csak lehajtott fejjel állt. Violet-et kivéve, aki megindult, hogy segítsen Sophián, de Liza elkapta a karját.
- Nem teheted, kicsim. Sajnálom.
- Nem nézhetjük végig, ahogy meghal! Kérlek Liza! - győzködte nagynénjét a tűzboszi.
- Nem lehet. Így működik a világ egyensúlya. Natalja visszahozott két életet, amiknek újból ki kell oltódniuk, hogy a világ rendje helyre álljon.
- Akkor sem fogom engedni, hogy Natalja ártatlanok vérét ontsa! - tépte ki a karját Violet Liza szorításából, s Holmes-ék felé kezdett futni. Damon azonban előtte termett és lefogta.
- Ne merészeld - sziszegte a srác.
- Te ne merészelj az utamba állni, különben...
 És ennyit tudott kimondani. Ugyanis Jasper mögötte termett, s leütötte. Nem erősen, éppen csak annyira, hogy elveszítse az eszméletét.

- Jasper! Miért tetted? - kérdezte riadtan Alice.

- Nyugi nem lesz baja - nyugtatta szerelmét Jasper.

- Ennyire nem utálhatsz Liza... - rázta meg a fejét Holmes.

- Drágám - köhögött Sophie - Ennek így kell lennie - csorogtak le a boszi könnyei is. Eközben Violet, Alice rázogatásának köszönhetően felébredt. - Én is szeretlek - sóhajtotta. - Akarom mondani, mi is szeretünk, Henry Holmes - tapadt forrón még egyszer s utoljára Sophie vőlegénye ajkaira.
 Henry pedig csókolta őt. Teste-lelke összes szerelmével.
 Menyasszonya ujjait érezte meg az arcán, ahogy még utolsó erejével megsimogatja őt. Majd az érintés varázsa tovaszállt, s az élettelen, karcsú kéz kiszáradt virágsziromhoz hasonlóan hullt le a földre.

Henry pedig minden büszkeséget eldobva omlott rá kedvese mellkasára, és keserves zokogásban tört ki.

- Nem... - suttogta Violet, könnyei gyöngyökként csordultak le az arcán.
- Lányok - lépett Elizabeth könnyes szemekkel hozzá és Alice-hez. - Adjátok ide a kezeteket! - mondta sírást visszafojtó hangon. - Most pedig egymást kezét is fogjátok meg. - Így alkottak egy kört - Most pedig ismételjétek utánam a varázsigét! - mondta Elizabeth érezhetően több erővel.
- De belőlem... - kezdte a tétovázást a Cullen lány.
- Vámpír lesz - válaszolta szipogva Liza. - Megtörjük a varázslatot.
 Azzal lehunyták a szemeiket, és elkezdték duruzsolni a latin szavakat.
 Amikor a végére értek, érezhetően összemosódott a tér és az idő. Majd hirtelen mindenkin gyengeség lett úrrá, s összeestek.

~*~

Mystic Falls erdejének sötétjében feküdt egy csapat fiatal, és két felnőtt. Mindannyian eszméletlenek voltak. Az erdőben csend honolt, amit csak az egyik mobiltelefon rezgése tört meg.
 A kijelzőn a dátum 2011-et mutatott. Március 4-ét. Pénteket. Azt a napot, amikor a varázslat elkezdődött. Csak éppen délután négy óra volt.

Elsőnek talán Alice ébredt fel, aki ismételten vámpír volt. Majd Jasper is felébredt. A tündérbaba boldogan vetette magát a szöszi nyakába és forrón csókolta őt.

 Violet nyöszörögve ébredezett, és fájdalmas arccal kapott a fejéhez. Lassacskán mindenki magához tért.
- Vajon sikerült? - kérdezte Damon. A tűzboszi ránézett a telefonjára, majd megnyugodva felsóhajtott.
- Sikerült - felelte egyöntetűen. Szemei Henry-t keresték, aki már talpra állt, s üres tekintettel állt egy fánál. Abban a pillanatban annyira sebezhetőnek és bánatosnak tűnt, hogy a sok gonoszság ellenére is, amit a férfi elkövetett... megsajnálta.
 A lány felkelt a földről, s óvatos léptekkel közelítette meg Holmes-t. Nem szólt semmit, csak lassan megölelte.
- Nagyon sajnálom - suttogta.

A vadász erre nem igazán tudott mit mondani, ugyanis szemeiből záporként hullottak a könnyek. Lassan és bizonytalanul ölelte vissza Violet-et, majd egy halvány pihe puszit nyomott a hajába.

- Megint elveszíttetem őt. Őket. Nem tudom, hogy fogom ezt ép ésszel túlélni... - suttogta a vadász, a boszi ölelésébe burkolózva.
- Ssss... - csitította őt a lány, erősebben szorítva őt. - Sikerülni fog. És megígérhetem, hogy Nataljának nem lesz szép és fájdalommentes halála... - suttogta, hangjában érezhető dühvel.

Henry ekkor Viol kezeit lesimította a hátáról és óvatosan tolta el, majd halványan elmosolyodott. Mondani viszont nem mondott semmit, mivel Elizabeth-et pillantotta meg.

- Henry. Én is sajnálom – közeledett Liza a vadászhoz.

- Már hogy sajnálhatnád? – jelent meg Holmes szemében pár könnycsepp. – Ez az egész a te hibád, te rohadt ringyó!

- Henry, kérlek, nyugodj meg! – közelített felé a szélboszi. – Figyelj, ugye te se gondoltad komolyan, hogy nem fogjuk visszafordítani a varázslatot?

- De. De te egy önző kurva vagy! – pofozta fel a boszit.

A pofon eléggé nagyra sikeredett, így Liza két könnycseppet ejtve emelte az arcához a kezét.

- Te vagy az, aki mindig magára gondol! – lökte őt Liza hunyorítva egy fának. – Végig se hallgatsz, meg sem engeded, hogy megmagyarázzam! Te már egyből bántasz! Tudod mit, áss el engem a hibásnak! Önző dög!
 Henry ajkait összeszorította, s megindult Liza felé, de Violet közéjük állt.
- Ettől semmi nem lesz jobb. Sophia sem akarná ezt... - mondta halkan.
A két tanár ránézett Violet-re, majd lehajtották a fejüket.
- Lehet, hogy igazad van. De akkor is. Sophie Elizabeth miatt halt meg újra! - makacskodott Holmes. Liza a szemeit forgatta.
- Ez nem igaz. Natalja miatt - felelte Violet. - És meg fogjuk bosszulni. Megígérem.
- De ha Elizabeth nem fog le téged, te odajöttél volna. Segítettél volna, de az az önző, erkölcsös liba megállított téged. Majd a vámpír exed és a szöszi... - mondta Holmes rengeteg dühvel, még is a sírástól egyetlen lépés választotta el.
- Befejezte már végre? - lépett előre most már Alice is. - Rohadtul unom.
- Egyetértek - vakkantotta unottan Damon.
- Akkor húzzatok haza! - üvöltött rájuk Holmes.
- Talán nem rossz ötlet... - mondta Jasper.
- Nem Liza a hibás! Csak maga nem tudja ezt felfogni. Elizabeth csak azt akarta, hogy ne változzon meg se a múlt se a jövő. De maga ezt nem értheti. Nem boszorkány. Amikor boszi lettem arra a pár napra, akkor értettem meg én is igazából mindent. Boszorkánynak lenni áldás. A természet védelme a cél - mondta a tündérbaba.- A természet egyensúlyának a fenntartása.
 A szónoklat után Alice és Henry iszonyatos szemharcot rendeztek le, de végül a Cullen lány Jasper-be karolt. Másik kezével megfogta Damon karját.
- A suliban találkozunk! - köszönt el Alice feltűnően csak Lizától és Violet-től.
- Igen. Sziasztok... - köszönt vissza halkan Violet. Damon még visszanézett rá, de ő elfordította a fejét.
- Mi is mehetnénk, Viol. Nincs itt keresnivalónk - sóhajtotta Liza.
- Menj csak nyugodtan - felelte a tűzboszi.
- Tessék? Na de... - akadt ki Liza.
- Nem hagyom itt Henry-t! - jelentette ki az unokahúga. - Senkit nem lenne szívem ilyen állapotban magára hagyni.
 Azzal odalépett Elizabeth-hez és megölelte, majd a fülébe suttogott, hogy csak ő hallja: - Minden rendben, és megértem, miért tetted. Én a te oldaladon állok, de akkor sem vagyok képes magára hagyni most őt.
 Majd lassan elhajolt a szélboszitól, és rámosolygott, hogy megnyugtassa.
- Jó éjt, Liza néni.
- Szeretlek, kicsim - ölelte magához a szélboszi Violet-et. - Jó éjt. Aludd ki magad. 
- Én is - ölelt vissza a tűzboszi. A szélboszi elindult a másik irányba.
- Violet! - fordult meg rémülten. - Nem akarlak hazugságra kényszeríteni, de még ne szólj rólam Jack-nek. Holnap úgyis szombat. Délután átnézek és elmondom én. Rendben?
- Oké - bólintott Viol, majd Henry-re nézett, és elindultak.
- Igazán nem kéne fáradnod cica. Akarom mondani Violet - mondta kissé lelassulva Holmes.
 A boszinak ismét összeszorult a szíve. Hisz hallotta, hogy Sophie-t is így becézte. Nyilván tőle kezdődött ez...
- Ez nem fáradság - mosolyodott el.
- Akkor mindenesetre, nagyon szépen köszönöm - mosolygott halványan.
- Szóra sem érdemes - viszonozta a mosolyt a boszi.
 Az út csendben telt, de Henry bánatát és dühét érezni lehetett a levegőben.
 Húszperces séta után meg is érkeztek a házhoz.
- Még egyszer köszönöm Violet - szélesedett ki immáron a vadász mosolya. - Tudom, hogy semmi közöm hozzá, de ha már úgy is rám jött az őszinteség roham, te meg nem nézel ki úgy, mint aki leszedné a fejem... Látom, hogy boldog vagy Jeremy-vel, de nem kéne félretenned a büszkeséged? 
- Ezt hogy érti? - kérdezte meglepődve a boszi.
- Láttam, ahogy Damon rád nézett, és ahogy elfordítottad a fejed. Szereted őt, nemde? - kérdezte óvatosan Holmes, és óvatosan megfogta Viol kezét. Ezzel végül is két dolgot akart elérni. Hogy éreztesse a bizalmát. Na meg persze, hogy a boszi ne támadjon hirtelen.
- Nem, a legkevésbé sem! - felelte indulatosan Violet, elhúzva a kacsóját. - Lefogott, amikor segíteni akartam... 
- Elizabeth ugyan ezt tette. Jasper meg leütött. Mégsem utálod őket... - vonta meg a vállát Holmes. - Violet, tudom milyen érzés az igaz szerelem... - Henry ismét könnyezni kezdett, de gyorsba meg is törölte az arcát.
- De félreért, én nem szeretem őt. Kihasznált, hazudott és átvert - hajtotta le a fejét, majd ujjaival letörölte a szeme sarkából kiguruló könnyeket. - Azt hiszem, ideje mennem, Mr. Holmes. Meglesz egyedül? Nem hívja fel egy barátját?
- Nem akarok ezek után mást, csak aludni egyet ajkamon a hajdani menyasszonyom édes csókjával.
- Értem... - hajtotta le a fejét a boszi. - Jó éjszakát. És még egyszer... nagyon sajnálom.
- Hiszek neked. Jó éjt neked, és gondolkozz el azon, amit mondtam - vetett be halvány féloldalas mosolyt Holmes.
 A lány nem válaszolt, de pillantása egyértelműen közölte, hogy Holmes rossz nyomon jár.
- Viszlát - köszönt el, majd elsétált. Rövidesen elnyelte karcsú alakját a sötétség.

Ennyi lett volna. A szünet pedig most kezdődik!

Az új fejezet pedig május 18-án (pénteken) fog érkezni. ^^

(Mondanunk se kell, hogy természetesen csak 3 komi esetén.)

A szünet okát nem igazán részleteznénk. Egy a lényeg, hogy mivel ez a bónuszfejezet két részből állt, és rengeteg dolog történt benne, szerintem kell nektek is idő, hogy átértékeljétek. Talán kombinálhattok is
és komiban megemlíthetitek, hogy szerintetek ezek után mi lesz.

Sok puszi: Alice és Violet :)