I. bónusz fejezet ~ Álarcok mögött

Sziasztok!

Íme az első bónusz fejezetünk. :)
Ahhoz, hogy a legutóbbi fejit megértsétek, be kell tekintenetek a színfalak mögé, ahol a szereplők leveszik az álarcaikat...
Következzen tehát Edwin Harrison és Henry Holmes barátságos élete. :D
Jó olvasást!

Mesélő szemszöge:

Edwin Harrison földrajz tanár úr elhatározta, hogy leleplezi Alice Cullen-t. Persze a terv, amit kitalált, abban nem ő a főszereplő, hanem valaki más.

- Henry, tudnál jönni egy percre? – szólt a tanári előtt Edwin.

- Persze – felelte a női csokorból kibontakozó Henry Holmes, a történelemtanár. – Sziasztok, csajok! – kacsintott egyet a szokásos módján, majd amikor Edwin-hez ért, megszólalt. – Na, itt vagyok.

- Megint a lányok körül legyeskedsz? Sose tanulsz az esetből, Henry?

- Ugyan már, Edwin! Ez egy szabad ország. És most nézd meg őket… Végzősök. Már nem sokáig látjuk őket. És amúgy is… Ők jöttek ide hozzám.

- Hm, végzősök mi? – forgatta a szemét. - Mindegy. Nem ezt akartam mondani. – Edwin a szemüvegét feltette kopaszodó fejére, majd betessékelte Henry-t az üres tanáriba.

- Kitalálom. Salvatore-ék? – ült le Henry karba tett kézzel.

- Nem. De vámpír-ügy. Van két újszülött vámpír az iskolában. Jasper Hale és a kis tündérbaba, Alice Cullen. Le is tudjuk buktatni őket. Igazából csak Alice-ben vagyok biztos, hisz ő már vagy kétszer majdnem elgázolt, és így megéreztem, mi is ő. A tested tele van verbénával. Egy kis csókkal meg is tudod őt mérgezni…

- Őrült vagy! – förmedt rá Henry a földrajztanár kollégájára. – Teljesen a vámpírok megszállottja lettél! Nem kérhetsz ilyet tőlem!
 - De te is hiszel bennük – akaratoskodott Edwin.
 - Igen, ebben igazad van. Az emberek történelmében megbúvó, sötét lények ők, és én hiszek bennük, ez tény, de hogy mersz egy diákra gyanakodni? – dühödött be Holmes.
 - Én tudom az igazat, már csak a bizonyíték kell. És te fogod a kezembe adni. Ugyan már, a tested tele van verbénával, csak annyi a dolgod, hogy megcsókolod Alice Cullen-t.
 - Nem.
 - Miért esik ez ilyen nehezedre? Nem emlékszel még a tavalyi végzős lányra, aki mellesleg azóta is az ágyad melegíti? – Itt a történelemtanár arca kipirult a méregtől. – Az igazgató bizalmasa vagyok, és könnyedén bővíthetem veled a munkanélküliek táborát, ha akarom... – fenyegette meg Henry-t. 
 - Szemét! – szisszent fel ő. – Rendben, megteszem... – egyezett bele végül. – De előbb tudnom kell valamit. Miért olyan fontos neked ez, te mocsok?
 Edwin szélesen elmosolyodott.

- Mert vámpírvadászként megszabadítom a világot ezektől a korcsoktól! De azt hiszem, ezt már meséltem neked, vadászkollegám.

- Ne hívj így!

- De te is vadász vagy!

- Igen. Én is vadász vagyok, de nem vagyok ilyen elvetemült, mint te! Nem gyanakszom diákokra. Bár, mi tagadás, lehetne rá okom. Violet Hetfield kisasszony igen fura. Van egy olyan érzésem, hogy ő se ember...

- Mióta is vagy vadász, drága Henry?

- Mivel én nem voltam olyan őrült, hogy az egyetemen is a boszorkányok után kutassak, csak három éve. És eddig olyan jó titokban van, hogy szeretném, ha az is maradna. Értetted? – lett kicsit pipa Henry. – Eddig csak te, a családom és a barátnőm tudja. Szeretném, ha így is maradna. Rendben?

- Jól van, de te csak ne fenyegess. Emlékezz a barátnődre…

- Ezt miért csinálod, Edwin? Mindjárt szakítok vele, csak ne tudnál zsarolni.

- Ez nem zsarolás. Csak egy olyan szívesség kérés, amire 100% igen lehetőség van.

- Igen. Az ilyet hívják zsarolásnak… - forgatta a szemét Henry.

- Hát nem fura az élet? – vigyorodott el ismét Edwin.

- Miért is?

- Hogy az új kiszemeltjeid is Elizabeth osztályában vannak, annyi különbséggel, hogy most ő viszi őket végig.

- Kiszemeltjeim? Már megint miről dumálsz?

- A boszorkány-kiszemelted és a vámpír-kiszemelted.

- Ja. Tényleg fura.

- El ne felejts ma is leküldeni valakit teáért, hogy bele tudjam tenni a teádba a verbénát.

- El sem hiszem, hogy tényleg hétfő óta verbénát itatsz velem. Ráadásul titokban. De ha már ennyire eltökélt vagy... Elég lesz ennyi verbéna Alice-nek?

- Újszülött. Talán sok is lesz, és meghal. Ami még jobb. Nem lenne vele több baj.

- Hát ez szép.

- Tudom.

- Mondták már, hogy könyörtelen vagy?

- Ezek az állatnak se nevezhető teremtmények nem érdemelnek kíméletet. Amúgy meg, ne aggódj, drága Henry. Ha Alice nem vámpír, amire még 1% esélyt sem adok, akkor úgysem lesz semmi baja, csak kap egy kis csókot az iskola legszexibb tanárbájától akibe szinte az egész iskola bele van zúgva.

- Van benne valami.

- Ugyan már, Henry. Tudom, hogy te is akarod.

- Ez még nem mentség arra, amit tenni fogok…

- Nem lesz itt senki. És ez már nem is az első, de még második eset se lesz.

- Elég. Ugye nem akarod most felsorolni az összes tettem?

- Az bele telne pár órába.

- Kösz az együttérzést.

- Szívesen. Amúgy meg az is, hogy valamilyen szinten vágyódsz Alice Cullen után, az is csak a híres vámpírbájának köszönhető.

A csengő megszólalt, Henry pedig összeszedte a cuccát, és bement órára. Ami nem mellékesen a 9.a osztállyal volt. Edwin pedig lement a földszintre és várta azt, akit leküld a tanár.