20. Fejezet ~ Igazságok

Sziasztok!

Íme az új fejezet Igazságok címen.

Hogy a cím mennyire passzol és mennyire nem, ehhez a fejezethez, azt szerintem ti döntsétek el, mi most nem gátolunk meg ebben titeket. :)

Komikban várjuk a a véleményeteket! :)

Érzelem hullámokra felkészülni!

Ebben a fejezetben egyaránt megjelenik a szomorúság, a düh, a szenvedés, a hazugság, a káröröm, az igazság, az aggodalom, a félelem a haláltól, -valakinek az elvesztésétől-, na és persze nem mellékesen a szerelem...és a velejárói :)

Jó olvasást!

Puszi: Alice és Violet

Ui.: Az első kép után egy 18+ rész következik, persze megpróbáltam ezt kicsit finomítani... Már amennyire egy ilyet lehet... :P (Alice)

Jasper szemszöge:

Már lassan több mint egy órája, hogy elment Alice. Elindultam hát vadászni, remélve megtalálom. Amikor belelendültem volna vadászatomba, megcsörrent a telefonom.

- Alice, kicsim, hol vagy? – szóltam aggódva a telefonba, amikor megláttam a nevét a kijelzőn.

- Jasper, Violet vagyok. – Mi van? - Alice nagyon rosszul van, vasfű került a szervezetébe! Az erdőben vagyunk, nem olyan messze a sulitól... – Tudom, hol lehet, s Violet illata pár pillanat múlva elrepített hozzájuk, és már ott is guggoltam mellette.
- Te meg hogy kerültél ide ilyen gyorsan? – nézett rám csodálkozva, de örült is. Nem így kell kimutatni az örömöt, csajszi.
- Éppen vadásztam. Mellesleg tuti, hogy felsértetted valamivel a bőröd, mert kilométerekre érzik a véred illata – hirtelen elfogott a vadászösztön, hisz ma nem ettem semmit. Violet kis félelemmel ugrott hátra. Hiába akarja elfojtani, én érzem.

- Vér kell neki. Jasper, kérlek, hozz neki valamit! Nyulat, vagy mit tudom én... – Végignéztem rajta, hiszen azt hiszem nem csak nekem fordult meg az a fejemben, hogy talán Violet lehetne az a „mit tudom én”, na de hát még is csak egy boszi, meg stb, majd végül megszólaltam.
- Akkor már mindjárt kettőt. Nekem is szükségem lesz rá. – Úgy látom sikerült figyelmen kívül hagynia az utóbbi mondatom, és elvágtattam haza.

- Jasper - nézett rám Simon. – itt van a két üveg vér, siess, kérlek. – tekintete tele volt kétségbeeséssel, aggódással, de teljes mértékben határozott volt.

- Köszönöm. – feleltem és elrobogtam Alice-hez, aki majdnem megint elájult. - Idd meg, kicsim – súgtam neki, majd feljebb ültettem, hogy meg tudja inni. S én is ittam gyorsan, mielőtt még szegény Violet-et támadom le. – Most pedig mondd el, Violet, hogy mi a franc történt – kértem tőle, de végig az én drágámra koncentráltam.
- Visszamentem a suliba, és pont láttam, hogy a történelem tanár megcsókolja őt... – Mi van? Úgy éreztem menten széttörök valamit. Vagy inkább megölök egy bizonyos Henry Holmes nevezetű bájgúnárt. – A részleteket én sem ismerem, de vasfű volt a szervezetében. És Alice-t a jelek szerint még sosem mérgezte meg verbéna. Most mi lesz? - Könnyei potyogni kezdtek. Le akartam nyugtatni, de ahhoz előbb engem kéne…
- Nem tudom – feleltem. 

Nagyon aggódtam Alice-ért, hisz nem 100%, de még 70% sincs arra, hogy megéri a holnapot. De ezt nem igazán mondanám el a kis boszinak, ha nem haragszik meg érte.

 – Nincs valami varázsigéd ilyen alkalmakra? – reménykedtem, hátha legalább 70%-ra fel tudnánk tenni a mércét.
- Fogalmam sincs – vágta rá rögtön. Még levegőt se vett. – Nem tudok vámpírokat gyógyítani, legalábbis egyelőre még nem... – hát ez szíven szúrt… Majd megtanulja, ha a szerelme kerül bajba, mi? De nem. Ez nem az ő hibája csak…
- Bezzeg azt kemény egy nap alatt megtanultad, hogyan kell minket megkínozni – dünnyögtem ki végül valamit. Vagy annyi se volt. Ő viszont ledöbbent. Mi a jó francot művelek? Ez az egész olyan, mintha Damon-nak tennék szívességet…
- Most miért mondod ezt? Jasper, mi ketten ugyanazon az oldalon állunk.

Elkaptam róla a tekintetem. Basszus, tudom már. Ezt a mondatot akartam elkerülni…
- Nem – feleltem, majd lassan a karjaimba vettem Alice könnyű kis testét. Rá néztem, remélve, hogy a szememből nem olvassa ki a nagy fájdalmat. – Nem ugyanazon az oldalon.
Ahogy ezt kimondtam, szinte hallottam, ahogy Violet-ben egy világ omlik össze és éreztem, ahogy teljesen összezavarodik, és nem tudja, mit tegyen. „Ne bízz meg bennünk. Egy ideig ne.” suttogtam alig hallhatóan. Talán meghallotta. Talán nem. És ha nem az a legjobb, de ki kellett mondanom. Kétszázzal repesztettem haza. Mire hazaértem Alice szintén nem volt eszméleténél.

- Jasper. – jelent meg előttem Simon.

- Én… - nyeltem el a mondatot. – megitattam, de nagyon félek, hogy többet nem ébred fel.

- Nem kell a legrosszabbra gondolni, Jass. – simította meg Alice haját. – Fel fog ébredni, higgy nekem. – mondta és rám nézett.

- Rendben. Kösz. – feleltem, de nem volt benne sok igazság.

Nem arról van szó, hogy nem hinnék neki, csak ez most olyan eset, hogy nem bírok senkinek hinni. Még magamnak se. Ez olyan Hiszem, ha látom! szituáció. Lefektettem őt az ágyra, és mellé húztam egy széket, hogy leüljek.

- Alice. – fogtam meg a kezét. – Kérlek, ne hagyj itt. – töröltem le a könnyeim.

Alice szemszöge:

Reggel, amikor felkeltem, olyan erős maró érzés fogott el, hogy elmondani nem tudom.

- Jasper. – makogtam a nevét.

- Alice?! – csodálkozott. - Hisz te beszélsz. - mosolygott.

- Jesszus, tényleg. Szeretlek. – húztam magamhoz, hogy megcsókoljam, de nem bírtam sokáig. – Jasper, azt hiszem menten ennem kell valamit, különben itt esek össze.

Ami tulajdonképpen lehetetlen, hisz fekszem.

- Rendben. Várni foglak. Vigyázz magadra.

- Meglesz. – ültem fel óvatosan az ágyban.

Elmentem hát vadászni. Úton hazafele megláttam Damon-t, és nem hagytam szó nélkül.

- Szóval elárulnád, végre miért utálsz ennyire? – kiáltottam utána. 

- Hát te még élsz? – fordult meg, egy széles mosoly kíséretében.

- Arra már faszául rájöttem, hogy Violet kell neked, de miért akarsz engem tönkretenni? Elég már nekem az, hogy tudom, hogy akibe ő fülig bele van zúgva, csak le akarja fektetni, hogy a tervét megvalósítsa. Egy barátnő, ezt már elmondta volna, de én nem teszem. Basszus, totál elárulom ezzel szegény csajt. Nem is tudod, milyen szarul érzem magam, és azt se tudod, hogy mik lesznek még a következmények. Örökre megutálhat, de ez téged nem is érdekel… De ez még nem elég neked, még meg is akarsz mérgezni vasfűvel, de elmondanád, hogy miért? – és csak mondtam és mondtam, értetlen fejet vágott, de fojtattam.  Azt hiszi nem jöttem rá, hogy igézte meg a tanárt, hogy igyon vasfüves teát és csókoljon meg?! – Tudom, hogy királyul megy neked az, hogy elbűvölsz egy-két embert, de muszáj megölnöd? Tartom a szám, a bástya a sarokban van, a királyé a terep, a királynő szinte mindjárt az ágyadban… Mi kell még? Végképp le akarod szedni a futót a pályáról? Hát azt hiszem sikerült, a sötét bástya, aki fogadjuk a te bábod volt, - egy kis enyhe célzás - beszorította a futót, egy olyan helyre, ahonnan nincs menekvés. Vagy talán ki vagy rám akadva, csak mert megemlítettem azt, hogy „Lehet, hogy profi sakkos vagy, de a profik is tévedhetnek. Te viszont nagyot tévedtél, hogy nem számoltál a parasztokkal.” Rájöhetnél már, hogy nem minden mondatomnak van igazság alapja… - de ennek igen is van. Érzem, csak nem tudok rájönni, hogy mi. - Főleg mióta veled egyezkedek… - hirtelen megállt a tudományom. Tényleg azt mondtam volna, hogy vele egyezkedek?

Pár pillanatig csak nagyokat pislogott, majd közelebb lépett hozzám, kezét a vállamra tette. Csak azért nem ráztam le magamról rögtön, mert még mindig dúltam-fúltam magamban.
- Gratulálok ehhez a művészien összeszedett szóáradathoz, tündér-babóci - vigyorodott el. Ez a mocskos vigyor felért egy pofonnal. Nyomban el is ütöttem a kezét.

- Ne hívj így, baszd meg! És válaszolj! - vicsorogtam rá ennivalóan. Rám se hederített, csak folytatta tovább. Faszfej.
- És mindazonáltal gratulálok ehhez a profikat megszégyenítő módon analizált álláshoz is. Amúgy meg, ha valami nem tetszik, nyugodtan elriszálhatod a formás kis seggedet. Elvégre... vagy megszoksz, vagy megszöksz, bébi.

Ezek a szavak. Ez a beszédstílus. A hangnem. Nem bírtam tovább. Nem tudtam tovább erősnek mutatkozni, mert pár könnycsepp száguldott végig az arcomon. Amire ő persze csak elégedetten mosolygott.

- Mosolyogj csak. - töröltem le a könnyeim. - Láthatod, hogy nem vagyok kőből. Légy büszke magadra, hogy összetörtél. Gondolom, te ezt magasról leszarod. - nem gondolom, tudom. - De egyet jobb, ha megjegyzel. Amint lesz arra lehetőségem, hogy kinyírjalak, megteszem! - ismét elégedett mosoly kúszott az arcomra, s vártam mit felel. Arca elkomorult, pillantása végigsöpört rajtam.
- Ugyan már... - köpte megvetően. - Te nem vagy méltó ellenfél számomra.
Lenéző pillantása és hangneme égetett. Szép lassan fordult meg, ott hagyva engem. Talán igaza van. De miért mondta? Talán, mert nem ismer? És én miért mondtam, azt, hogy TALÁN igaza van? Tudja, hogy nem tudom megölni, addig, amíg a barátnőm szereti. Istenem. Én vagyok a világ legrosszabb barátnője. Még a vámpírkategóriában is az élen vagyok... Ti mit tennétek a helyemben?

Hazamentem Jasper-hez.

- Minden oké? - kérdezte aggódva.

- Nem. - sütöttem le a szemem, majd szerelmemre pillantottam. - Szörnyű barátnő vagyok. - szemeimben könnycseppek csillogtak, amiket Jasper gyengéden törölt le és megcsókolt.

- Remek barátnő vagy, mindenki ugyan ezt tenné a helyedben, vagy is én biztos. Violet-tel nem tehetünk semmit. Meg van kötve a kezünk. Egyetlen dolog, amit tényleg megtehetünk, az hogy segítünk Damon-nak, hogy  a tervét minél hamarabb beteljesítse és lezárjuk ezt az ügyet.

- Segíteni? - kérdeztem rengetek fájdalommal a szívemben és lehuppantam az ágyra. - A futó, betereli a királynőt a király ágyába. ÁLSZENT FUTÓ! Utálom, ki nem állhatom, köcsög, rohadék, kétszínű... - könnyeztem meg miközben a párnám püföltem. - Hogy képzeli ezt? Miért teszi ezt? Hol van ilyenkor a bástya? Ő miért nem ad értelmes bölcs tanácsot?

Fejem a párnába nyomva kibőgtem magam, miközben Jasper végigsimogatott. Amikor lenyugodtam elkezdtem gondolkozni, hogy még is mit kéne tennem. Meg kéne, azt játszanunk Jass-szel, hogy öribarik lettünk Damon-nal. Ebbe persze Stefan-t is fényesen bele kell avatni. De nem is ezen gondolkoztam igazán, hanem azon, hogy fülig bele vagyok zúgva Jasper-be. De ő még is, mennyire érez irántam mély szeretet?

Aznap este Simon szakított ki merengésemből.

- Gyerekek! Lejönnétek egy percre? Ideje, hogy megmutassunk nektek valamit.

Simon és Elizabeth megmutattak nekünk egy szobát, ami el volt rejtve. Még az nap este be is mentünk Jasper-rel a Relax szobába. Ez volt a neve, hiszen, mindig oda mentek be, ha pihenni akarnak. A falak hangszigeteltek voltak, se ki, se be nem hallatszódott semmi, de ugyan úgy volt áram és térerő is.

Első dolgunk az volt, hogy én átvettem a bikinit, Jasper pedig a fürdőnadrágját. Annyira jól nézett ki így, hogy el se tudom mondani.

Úszkáltunk egy kicsit, majd amikor kiszálltunk, egyszerűen éreztem, hogy valami különleges, remek dolog fog most történni.

- Szeretlek. – döntött is le az ágyra pár másodperc múlva Jasper.

- Én is téged. – feleltem és vágyakozva néztem rá.

Pár másodpercig csak egymást néztük, míg Jasper lassan, szenvedélyesen csókolt meg. Később már nem csak a számat a csókolta, hanem a testem többi részét is. Hirtelen, azt vettem észre, hogy szökik a bikini felsőm, de nem bántam. Óvatosan, finoman simítottam végig Jasper hátát, s enyhe célzást tettem, hogy nyugodtan leveheti a fürdőnadrágját. Levette, s a fenekemnél kicsit megemelt, és levette a bikini alsómat is. Megremegtem. Nem a félelem miatt, hanem a vágy miatt. Majd a testünk eggyé vált. Lassú, gyengéd, még is erőteljes lökéseket mért rám, amik gyorsultak, majd a végére szintén lelassultak. Életem első, és csodás szeretkezése volt.

Jasper szemszöge:

Amikor Alice előttem lépett ki a medencéből, tekintetem akaratom ellenére is formás fenekére csúszott, s éreztem, hogy nem bírok sokáig tétlen maradni. De mi van, ha ő nem akarja? Kiderítem.

- Szeretlek. – döntöttem le az ágyra, amikor végre észhez tértem.

- Én is téged. – felelte Alice és vágyakozva nézett rám.

Pár másodpercig csak néztem és vártam, hogy mit reagál. De csak mosolygott és vágya egyre jobban erősödött. Na és akkor én mit mondjak? Nem is húztam tovább az időt. Lágyan és szerelmesen ajkaira tapadtam, s a szám önálló életre kelt, bejárta szerelmem testének többi részét, s a kezeim megszabadították őt a felesleges ruháktól, na meg magamat is megszabadítottam. Viszont, amikor hirtelen megremegett, nem tudtam mit tegyek, de mivel semmi olyat nem éreztem, és Alice se mondott semmi olyat, amivel arra akarna utalni, hogy ő ezt nem akarja, folytattam. Testének összes létező szabad részét csókokkal leptem el. Amikor elég lentre értem, felsóhajtottam, és a nyelvem játszani kezdett. Alice csodálatos, élvezettel teli hangja a fellegek közé repített. Majd a merev péniszem behelyeztem. Alice szemei felcsillantak. Lassú, gyengéd, még is erőteljes lökéseket mértem rá. Hirtelen meglepődtem, hiszen szerelmem a lábával átfonta a derekam, és addig ficánkolt kicsit alattam amíg mélyebben benne nem voltam. Elmosolyodott, s fojtattam. Alice nyögéseire, - amik ugyanolyan csilingelő hangon szóltak, mint a beszéde – teljesen begerjedtem, és gyorsítottam a tempón, mivel éreztem, hogy ez neki nem rossz, nem is zavartattam magam, a végére lelassítottam, és szerelmemmel együtt értünk a csúcsra. 

Utána még hosszú ideig feküdtünk egymás karjaiban. Csókolgattuk egymás nyakát. Jól éreztem magam, főleg, hogy Alice is. Azt hiszem mi leszünk a sálas gyerekek a suliban, de nem tud érdekelni, örülök, hogy végre Alice-szel is tudok foglalkozni. Akinek meg nem tetszik a sál, ne nézze. :D